Egy hosszú esszében kelt ki Martin Scorsese filmrendező a mozizást és a filmnézést értéktelenné tévő algoritmusok ellen, valamint nehezményezi, hogy az egész filmművészetet lebecsüli, megalázza és az értékét csökkenti, hogy egyszerűen betették a „tartalom” kategóriába.
Különösen felháborodott a streamingszolgáltatókon, akik szerinte nem gondozzák megfelelően a filmeket, hiszen az egyéni preferencián és filmnézési szokásokon alapuló algoritmusok által generált ajánlások károsítják a művészetet, a nézőket pedig semmi másnak, csak egyszerű fogyasztónak tekinti. Nem ez az első eset, hogy Scorsese kiakadt a filmiparra, korábban a nagy stúdiókat támadta, a szuperhősös filmeket vidámparkokhoz hasonlította.
Tényleg gonoszak az algoritmusok?
A BBC megpróbálta bemutatni, hogyan is működik ez az egész. Nagyon leegyszerűsítve, az algoritmusok megtanulják, hogy mi érdekelheti a felhasználót, majd aztán később is hasonló filmeket ajánl.
Elmagyarázta a Netflix, mi alapján ajánl műsorokat a felhasználóknak
A filmekben már régóta nincs jó vége annak, ha a gépek megpróbálnak az emberek kedvében járni, minden futurisztikus kasszasikernek az a végkövetkeztetése, hogy jobb nem bízni a gépekben. A szórakoztatóipar viszont pont ennek az ellenkezőjét teszi. Ahogyan azt már a Netflix algoritmusairól szóló cikkünkben is írtuk, minden alapja a rengeteg kategória, szűrő, címke, amikkel a streamingszolgáltatók a tartalmaikat ellátják. Most nem azért írtunk tartalmat, hogy direkt Scorsese agyára menjünk, hanem mert ez nemcsak a film, de a zenei szolgáltatókra is ugyanúgy igaz.
A személyre szabott tartalmak mindenek felett
A szolgáltatások arra törekednek, hogy minden létező módon elősegítsék, hogy a gyakorlatban is egy felhasználóhoz lehessen kötni a fiókot. Ezért van az, hogy a családi előfizetések esetén is azt ajánlják, hogy minden felhasználó saját fiókot készítsen, mert az egész lényege, vagyis az egyénre szabott tartalmak így működnek a legjobban. Ekkor ismeri ki a legjobban a felhasználó összes preferenciáját, viselkedését és szokását.
Minden számít, és minden apró részlet mögött nagyon komoly tesztek és magyarázat van, vagyis az, hogy ki milyen ajánlóképet lát, milyen filmek jönnek vele szembe azonnal, mikor belép valaki a felhasználói felületre, annak mind szerepe van, és nem a véletlen műve. A Netflix már korábban elmondta, hogy még az is személyre szabott, hogy ugyanahhoz a filmhez milyen indexképet lát a felhasználó, ugyanis ezt is az határozza meg, hogy korábban milyen típusú ajánlóképekkel kattintott egy-egy sorozatra vagy filmre.
A cél az, hogy jó címet, jó időben ajánljon a felhasználónak.
De Scorsese attól fél, hogy a gépi tanulás túlzottan leegyszerűsíti a felhasználói élményt. Szerinte az algoritmusok mindent tárgyra és műfajra egyszerűsítenek le, nem veszik figyelembe a művészeti értéket, nem folytatnak kultúrmissziót, és értelmetlenné teszik a művészetet.
A vicces macskás videó egy szinten a művészettel
Scorsese az írásában azt is kritizálja, hogy ma már minden mozgókép tartalom, amit ő leginkább szitokszónak használ. Érvelése szerint mindegy, hogy cicás gif, Super Bowl reklám, szuperhősös film, valamilyen sorozat vagy David Lean film, mind ugyanúgy egy kategóriába tartozik.
Azonban kihagyja gondolatmenetéből, hogy az algoritmusok ugyanúgy az emberi viselkedésből tanulnak. Ha valaki a Rob Schneider rajongó vagy a kamionrobbantgatós akciófilmeket szereti, annak ajánlhat szerkesztetten a kultúrmisszió részeként Tarr Béla filmeket az algoritmus, de nem valószínű, hogy sikerrel jár.
A streamingszolgáltatóknak, ha nagyon nyersek szeretnénk lenni, csak az számít, hogy a felhasználó minél több időt töltsön a platformjukon, ezért olyan tartalmakat kínálnak, amik a legtöbb ember számára befogadhatóak, és mindenki talál valamit, bármilyen is az ízlése, vagy bármilyen hangulatban van. Vagyis valóban nem a művészet a legfontosabb, arra ott vannak a kritikusok, hogy a legnézettebb műsorokról elmondják, hogy azért az nem éppen a filmtörténelem következő klasszikusa.
Megtalálni a legkisebb közös nevezőt
Tehát Scorsese szerint a filmes streamingszolgáltatók legnagyobb hibája, hogy arra törekednek, hogy olyan tartalmakat szállítsanak, amik a lehető legtöbb embernek tetszhetnek. Ha a számok bűvöletében élnek, akkor pedig nem a művészeti érték, hanem a fogyaszthatóság a fő szempont, az értékesebb tartalmakat pedig törlik, főleg ha a megfelelő promóciót sem kapják meg, és ezért nem teljesítenek jól.
Az azonban megint más kérdés, hogy elég-e önmagában az algoritmusokat hibáztatni amiatt, hogy az emberek alacsony színvonalú műsorokat néznek. Ott vannak a TV-csatornák, ahol nem lehet algoritmusokra fogni, miért sikeresek az olyan műsorok, mikor embereket bezárnak egy házba hónapokra, és semmi más dolguk nincs, mint veszekedni, vagy amiben mókusjelmezbe öltözött ember ugrál, aztán egy másik megpróbálja kitalálni, hogy ki lehet a jelmezben.
Azonban Scorsese sem látja teljesen negatívan az egész helyzetet, mert szerinte az igazán örömteli, hogy olyan változatos sztorikat és olyan kisebbségetek is bemutatnak, akikre Hollywood döntéshozói sosem bólintottak volna rá.
