Hirdetés
Hirdetés

Scorpions-koncert lesz Budapesten

Elkészült a Scorpions Rock Believer című új albuma, amit egy világ körüli turnén fognak bemutatni 2022-ben. Ez az év többszörösen fontos lesz számukra, mivel a legelső lemezük 50. évfordulójával esik egybe.

A járvány ideje alatt a zenekar visszavonult, hogy ezt az időszakot megragadva új dalokon kezdjenek dolgozni, és stúdiózással töltsék a kényszerszünetet. 2022 februárjában hivatalosan is megjelentetik a 19. stúdióalbumukat, és egy Las Vegas-i koncertsorozattal elindítják a turnét, amit hat koncerttel zárnak az együttes otthonában, Németországban. Klaus Meine, a zenekar frontembere úgy véli, az új dalok azért adják vissza a ’80-as években írt dalok energiáját, mert:

úgy vettük fel a lemezt, mint egy banda egy koncerten, ugyanabban a szobában ülve, pont mint a ’80-as években.

A jövő év nemcsak az új lemez és a több országot felölelő koncertek miatt lesz különleges, hanem az első, bemutatkozó lemezük, a Lonesome Crow szempontjából is, ami 1972. január 22-én, kereken 50 évvel ezelőtt jelent meg és tette világhírűvé a Hannoverből induló német zenekart.

Az új album címét viselő turné koncertsorozata a Las Vegas-i Planet Hollywood Hotelben indul, ahol március 26. és április 16. között lépnek fel, mielőtt Európa felé veszik az irányt. Kilenc különböző országban játszanak, többek között Magyarországon is, amire a 2019-es Crazy World Tour óta nem volt példa, majd 6 németországi koncerttel zárják a turnét. Matthias Jabs és Klaus Meine hozzátette:

Annyi energiánk volt az album rögzítésénél, és annyira jól szórakoztunk, hogy alig várjuk már, hogy végre újra élőben játszhassunk.

Soha nem volt még ilyen hosszú turnészünetünk, mint a járvány idején. Ez természetesen megnövelte az étvágyunkat, így most már alig várjuk, hogy visszatérhessünk a turnéra.

A legendás csapat visszatér Magyarországra, 2022. május 30-án adnak koncertet a Budapest Arénában!

A Scorpions Németország első számú együttese, és Európában is nagyon meghatározó rockzenekarként tartják számon őket. A 120 milliónál több eladott lemez és a több mint ötezer koncert mellett olyan klasszikusokat is adtak a világnak, mint a Rock You Like A Hurricane, a Still Loving You és a Wind Of Change, melyek méltó helyet biztosítanak nekik a hollywoodi Rock Hírességek sétányán.

A budapesti koncertre jegyek október 1-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. Az exkluzív elővásárlási lehetőség a hivatalos rajongói klub és a Live Nation tagok számára szeptember 30-án 10 órától él.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók