Hirdetés

Savior – Bemutatkozik Daniel Baker

Hallottatok már Baker Dánielről? Nem? Nem baj, most hallotok, ugyanis bemutatjuk az egyik dalát itt a Lángolón. A 19 éves brit származású, de Budapesten élő Daniel Baker 2018 végén és idén áprilisban adott ki egy-egy négy számos demo EP-t, azóta ezeket játszva koncertezik mindenfelé. Az itt fentebb bemutatkozó Savior az első EP első megírt dalának a kiteljesedettebb változata, cselló, zongora, basszus és profi produceri munka. 

A dal akkor született, amikor elkezdtem zenével foglalkozni, és körbenéztem a zenei világ nagyobb alakjain és az általuk kialakított eszméken, amiket ők dalaikkal képviselnek. Ennek a nagyobb üzenetet közvetítő zenének az elérése a cél, és az ehhez kapcsolódó “bármi lesz, én csinálom” életérzés ihlette a dalt.

A dalt ilyen formában először szeptember 28-án a Crossover Budapest nagykoncertjén lehet majd hallani a Három Hollóban. A fenti videót Karvaly Bence (K-Grafia) készítette.

A poszt megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
849FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló