Sandra Bullock próbaidőn – Streamszínház, avagy filmajánló a hétvégére

Továbbá Mel Gibsonra, mint december 6-a főhősére bérgyilkost küldenek, Jason Statham pedig újra Guy Ritchie megrendelésére lövi rommá ellenlábasait.

Megbocsáthatatlan (The Unforgivable – 2021 / dráma)

26 év telt el azóta, hogy Sandra Bullock Pentium II-es gépét feltörték egy Aknakeresőbe telepített trójaival, majd Ruth Marx néven kényszerült visszaszerezni múltját és identitását. Nos, ezúttal sincs ez másként, leszámítva, hogy a vezetékneve Slater, és 20 évnyi börtönbüntetése után a floppy már nem számítástechnikai, hanem paleontológiai fogalom. Ruth-t anno egy rendőrgyilkosság miatt ítélték el, most pedig egyetlen élő hozzátartozóját készül felkutatni. Csakhogy az egykori áldozatnak is vannak élő hozzátartozói. (Netflix)

A dagadék (Fatman – 2020 / vígjáték)

A szebb napokat látott, egykor közkedvelt hős mára már kiégett, mint egy 40-es izzó, lelakott, mint egy Hős utcai öröklakás, és miközben válogatott baromságokkal traktálja az embereket, fizimiskája leginkább a bujkáló Szaddam Husszeint idézi. A félreértések elkerülése végett: nem Mel Gibsonról, hanem a Télapóról beszélünk, akire rossz idők járnak, ezért alkatrészeket gyárt az amerikai hadseregnek. Eközben egy bosszúszomjas, 12 éves haragosa bérgyilkost fogad fel likvidálására. (Netflix)

Egy igazán dühös ember (Wrath of Man – 2021 / akciófilm)

Guy Ritchie több, mint 15 éve nem dolgozott együtt Jason Stathammel, így már-már kötelességének érezte, hogy egy tökéletesen sztereotip Statham-filmmel tisztelje meg az IFA-homlokú britet. H nevének többi betűjét homály fedi, akárcsak múltját. Viszont azok után, hogy egy pénzszállító cég alkalmazottjaként levadássza a furgonra támadó összes rablót, nem valószínű, hogy korábban vízóraleolvasóént csinált karriert. És bár a cégnél igazi hőst csinálnak belőle, egyre többen kíváncsiak korábbi hivatására. (Netflix)

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
909FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés