Hirdetés

Samsung Galaxy S25+: Majdnem ugyanaz, csak jobb

2024 elején annyira belelkesedtem a Samsung Galaxy S24+ fejlesztései láttán, hogy rögtön a San Jose-i Unpacked után előrendeltem a dupla tárhelyes akcióban. Pont úgy és annyit lépett előre a telefon, amik tetszettek. Az Ultrában lévő fotós hardveres extrák és a toll soha nem hiányzott, de ezeken kívül már minden tudott a Plus, így instant vétel lett. Kicsit irigykedtem ugyan az Amerikában elérhető snapdragonos változatra, de az Exynos chipsettel sem volt gondom, pláne S22+-ról érkezve.


Ha viszont akkor nem őrülök meg, és bírom még egy évig az S22-vel, akkor most nem kéne irigykednem semmire, mert az S25 család minden tagja Snapdragonnal, annak is a 8 Elite verziójával jön, ráadásul kicsit még fel is gyorsították a Samsung számára, és a processzor miatt már itt a wi-fi 7 és a bluetooth 5.4 támogatás is.

Ami bevált…

És igazából most el is mondtam mindent, amiben másabb a Galaxy S25+ az S24+-nál. Jó, a hűtőkamra is nagyobb lett, de amúgy minden, de tényleg minden ugyanaz a két telefonban belül. Kívül is majdnem, csak a kamerák gyűrűi változtak. Szóval maradt a 12 GB ram, a 256 GB-ról induló tárhely, maradtak a kamerák, a hálózati eszközök, a kijelző felbontása, minden. Az, hogy ezek nem változtak, még nem jelenti azt, hogy elavult lenne a hardver, a Galaxy S25+ ugyanúgy megállja előkelő helyét a konkurenciával összemérve is, ahogy csúcstelefon volt 2024 elején is az S24+ (és testvérei).

A szufla benne…

Szóval az egy hét tesztidőszak alatt most két dologra mentem rá, az akkumulátorra és a One UI 7-re. Az előbbiről kiderült, hogy a Snapdragonnal tényleg sokkal jobb lesz az üzemidő. Persze azt még nem tudom, hogy ehhez mennyi köze van az utóbbinak, tehát a szoftvernek, az majd kiderül, ha megérkezik az S24-ekre is az új felület, de így, ebben a pakkban érzetre legalább egy órával megnőtt a képernyőidő.

Hogy néz má’ ki…

Ami pedig a One UI 7-et illeti, ez valóban az egyik legjelentősebb változás a márka okostelefonos történetében az új szoftver, és nem csak az AI miatt. Kezelőfelületben is olyanokat léptek meg, ami eddig elképzelhetetlen volt. Ketté lett osztva például az értesítési sáv, egyik oldalon a kapcsolók jönnek le, a másikon az értesítések. Persze aki akarja, ezt kikapcsolhatja, és visszatérhet a régire, és amúgy azt hittem, én is ilyen leszek, de érdekes módon a tesztidőszak alatt maradtam a default beállításnál.

Aztán ami régi vágyam volt, most megtörtént, vertikális görgetést is be lehet állítani az appkezelőben. Igen, ez is kikapcsolható, szóval vissza lehet térni a horizontálisra.

A modulok csoportosítását eddig is szerettem, ez szerencsére maradt, és hozzájött, hogy a mappákat szét lehet húzni 2×2 méretre. Ennek egyelőre akkor van értelme, mármint látványilag, ha legalább hat alkalmazás van a mappában, ellenkező esetben ott éktelenkedik majd egy jó nagy üres hely. De a modulok tartalmai is sokkal dinamikusabban illeszkednek a méretezésekhez.

Nagy vágyam lenne még, hogy amolyan pixelesen a Google widgetjét bele lehessen tenni legalulra a dokkba, pletykáltak is ilyet, de végül ez nem valósult meg. Majd legközelebb, (legalább GoodLock nevű appban, amivel még durvábban magunk képére tudjuk formálni a kezelőfelületet.)

Külalakban is változtak amúgy az appikonok, mármint a gyáriak, ezt kicsit szoknom kellett, de most már észre sem veszem.

AI itt, AI ott, AI amott…

Na és itt van a nagy dobás, az AI. Ami amúgy tavaly is a nagy dobás volt, de most még nagyobb dobás lett. Annyira nagy, hogy már néha azt sem tudom, hogy most a Galaxy AI-t használtam vagy a Google Gemini-t. Még jobban bezavar, hogy van Bixby is, a Samsung még mindig létező asszisztense, de azt már inkább bele sem kevertem ebbe az egészbe. Ja, és az sem segít, hogy elvileg a Galaxy AI nem tud magyarul, aztán néha mégis képes összefoglalni ezen a nyelven is jegyzeteket, a Gemini meg nem foglal össze jegyzeteket, de működik asszisztensként, ahogy elvileg magyarul nem kéne. Mindegy, majd letisztul ez egyszer, valamikor.

A fotós AI dolgok maradtak (karikázva keresés, háttéreltüntetés, nem oda illő tárgy kivágása stb.), és persze okosabbak is lettek, de bejött egy audiós AI is, ami a hangfelvételt különböző sávokra bontja, és így le lehet szedni például a háttérzajt egy beszélgetés mögül.

És van a Now Brief nevű napszaknak megfelelő összefoglaló, ami magyarul egyelőre nekem csak az időjárást pakolta elém, némi YouTube Shortsot és Spotify, abszolút nem releváns ajánlattal keverve, este pedig a képembe vágta, hogy már megint nem mozogtam semmit. Persze ezt az AI csak úgy közölte, hogy megmutatta a napi tevékenységem, de értettem a célzást.

Költözés, kisebb fennakadásokkal…

Ami viszont baromi furcsa volt, és ez a sokk a beköltözéssel ért: az S24-ből áthúzva mindent az S25-re, felül maradt egy üres sor a kezdőképernyőn. Az oldalra lapozásnál pedig kiderült, mindenhol. A One UI 7-nél ugyanis a 4×6-os az elrendezés az alap, miközben a One UI 6-nál be lehet állítani a 4×5-öt is. Sőt, ez az default. Most más lett a default, úgyhogy aki eddig 4×5-ön futott, most rendezgetheti át a képernyőjét. Vagy kezdi nulláról, felfedezve mindent az új felületen.

Szóval izgalmas lesz majd, ha megérkezik az S24+-emre a One UI 7, de addig van időm gondolkodni, hogy egyszerűen felteszem a teszttelefon mentését, vagy elkezdem bütykölni megint. Utána pedig az is kiderül, hogy mennyire kell irigykednem az S25 tulajokra, mert nekik sokkal jobb az üzemidejük.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,160KedvelőTetszik
3,125KövetőKövetés
6,250FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek