Hirdetés
Hirdetés

Saját bevallása szerint Moby adta az iPod és az iPhone ötletét az Apple-nek

moby-iphone-920x584.jpg

Moby ismét érdekes dolgokat nyilatkozik. Legutóbb arról beszélt, hogy a CIA megbízásából terjeszt információkat Donald Trump orosz kapcsolatairól, most pedig egy friss interjújában arra utalt, hogy legalábbis szerepe volt az iPod és az iPhone megszületésében. Van új dal is természetesen! 

A zenész állítása szerint azt mondta az Apple közelebbről meg nem nevezett munkatársainak nem sokkal az iTunes elindítása után, hogy saját mp3 lejátszóra lenne szükségük, és közvetve az iPhone feltalálásához is hozzájárult.

Nem tudom, hogy beszéljek-e erről, mert egyszerre hangzik hihetetlennek és önfényezőnek. Egy vagy két évvel azután elvittek egy szállodába, és a kezembe nyomták az első iPodot, majd azt mondták: „Steve szeretné, hogy legyen egy ilyened.” Aztán azt mondtam, tudjátok, eljön az idő, amikor a telefonokba kamerát szerelnek majd. Ők kinevettek, és azt mondták, ez soha nem fog megtörténni.

Nos, nem tudjuk, hogy ennek az állításnak mennyi a valóságtartalma, hiszen az Apple nem reagált még rá semmilyen fórumon, ugyanakkor az biztos, hogy Moby új lemeze március 2-án jelenik meg Everything Was Beautiful, and Nothing Hurt címmel. Mivel ma jobb lábbal keltünk, nem keresünk összefüggéseket a különös nyilatkozatok, és az új lemez megjelenése között. Inkább beszéljünk arról, hogy felvezetésként készült egy érdekes képi világgal operáló videó is a This Wild Darkness című dalhoz. A melankolikus hangulatú szerzemény a hír bulvárfaktora nélkül is megállja a helyét.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló