RTL+ néven az RTL is belép a streamingpiacra

Egyrészt október 22-től már ugye nem RTL Klub lesz, hanem csak simán RTL, Klub nélkül. A változásról Vidus Gabriella vezérigazgató azt mondta, hogy azért történt

…mert az általunk gyártott tartalom már nem egyetlen termékre készül. És ne legyünk naivak, tudjuk, hogy nézők már régen RTL-ként emlegetnek minket, így a változással erre is reagálunk, illetve nemzetközi brandünkhöz is közelebb kerülünk.

Az interjúban pedig egy másik fontos, sőt, fontosabb dolgot is megemlített Vidus, méghozzá, hogy RTL+ névvel belépnek a streamingpiacra is, ami előfizetéses és reklámmentes lesz. Azt ígérik, hogy a piacon ez lesz az egyetlen olyan platform, aminek kimondottan az a célja, hogy helyi magyar nyelvű tartalmat szolgáltasson az előfizetőinek, ráadásul csak erre a platformra készülő, speciális tartalmakról.

„Ezek tárháza pedig rendkívül széles lesz, a saját gyártású és vásárolt fikciótól kezdve a dokumentumon át a realityig terjed majd az RTL+ tartalmi kínálata. 12 exkluzív tartalom érkezik majd az első 12 hónapban.”

– mondja a vezérigazgató.

Az RTL+-on belül három csomag lesz majd, amiből kettőt jelenleg RTL Most és RTL Most+ néven már ismer a közönség. Ezeknek megmarad az a funkciója, hogy regisztráció után rövid ideig bárki visszanézheti a lineáris tartalmaik egy részét, és az RTL Most+ által nyújtott funkció is marad, ami jelenleg szinte minden lineáris előfizetőnek a rendelkezésére áll.

FIRSSÍTÉS! Közben megjött a sajtóanyag is a részletekkel:

Az RTL belép a streaming-piacra és saját streamingszolgáltatást indít RTL+ néven. Ez lesz az első előfizetéses, reklámmentes hazai streaming platform, amelynek célja, hogy helyi tartalmat kínáljon az előfizetőknek. 12 hónap alatt 12 exkluzív produkció érkezik majd a felületre: az RTL+-on debütál majd a Zámbó Jimmy életét és halálát feldolgozó sorozat, A Király és az On The Spot következő évada, valamint számos további, saját gyártású, kizárólag erre a felületre készülő RTL produkció, fikciós sorozat és reality egyaránt. Az RTL+-on összesen 5000 órányi tartalom, amerikai mozifilm és sikersorozat, köztük számos magyarországi premier várja majd az előfizetőket. Az RTL+-ba integrálódnak a RTL jelenlegi digitális videóplatformjai, az RTL Most és az RTL Most+. A jelenlegi RTL+ lineáris csatorna neve RTL HÁROM-ra változik majd.

2022 ősze a megújulás időszaka az RTL-nél. A szeptemberben bejelentett, és jelenleg is zajló arculatváltás után újabb fontos állomáshoz ért a médiavállalat: saját, előfizetéses, reklámmentes streaming-szolgáltatást indít RTL+ néven. Ez lesz jelenleg az egyetlen olyan streaming platform, amelynek kimondott célja, hogy helyi tartalmat szolgáltasson a magyar közönségnek. 12 hónap alatt 12 exkluzív tartalom érkezik majd a felületre, köztük számos saját gyártású, csak itt látható fikciós sorozat és showműsor. Mindez azt is jelenti, hogy az RTL tervei szerint ezen a streaming platformon lesz elérhető a legnagyobb mennyiségben magyar nyelvű tartalom.

Az RTL+-ba integrálódik az RTL Most és az RTL Most+

Az RTL+-on belül három csomag lesz elérhető. Ebből kettőt jelenleg RTL Most és RTL Most+ néven már ismer a közönség, hiszen az új szolgáltatásba integrálódnak az RTL jelenlegi videóplatformjai RTL+ Light és RTL+ Active néven. Így a digitális szolgáltatásnak lesz előfizetéses, valamint bizonyos tévéelőfizetéssel, illetve egy szimpla regisztrációval elérhető felülete is. A jelenlegi, RTL+ nevű lineáris tévécsatorna október 28-tól RTL HÁROM néven lesz majd elérhető, profilját tekintve pedig filmcsatornává alakul át.

12 hónap alatt 12 exkluzív tartalom

Az előfizetéses streaming platformon az RTL saját gyártású sorozatai és showműsorai mellett amerikai mozifilmek és nemzetközi sikersorozatok, köztük számos magyarországi streamingpremier, és szinkronizált, exkluzív produkciók lesznek elérhetőek.
Az RTL+ előfizetéses platformján debütál a közelmúlt egyik legismertebb előadója, Zámbó Jimmy fordulatos életét és titokzatos halálát bemutató sorozat, A Király. Szintén az RTL+ előfizetői számára lesz elérhető A Nagy Fehér Főnök, egy fekete humorral fűszerezett szórakoztató vígjátéksorozat, amely mulatságos kisvárosi történeteket elevenít meg, mindemellett aktuális társadalmi kérdéseket, és polgárpukkasztó, ugyanakkor olyan elgondolkodtató témákat is boncolgat, mint a transzneműség és a rasszizmus. A főbb szerepekben Lengyel Tamás és Rujder Vivien lesz látható, de a sorozatban felbukkan többek között Farkas Franciska is.
Az RTL+ előfizetéses platformján látható majd a Ki vagy te? című nyers, bevállalós, fiatal felnőttekről szóló sorozat. Az RTL+ előfizetéssel rendelkező felhasználói egy csapat fiatal fotós álmait, útkeresését követhetik végig, amelyet megkavar egyikük rejtélyes halála. Útkeresésüket a Lengyel Tamás által alakított fotósmester irányítja, mellette Pásztor Virág alakítja a másik főszerepet.
Az RTL+ nem csak az induláskor kápráztatja el előfizetőit első osztályú tartalommal, hiszen a platformra folyamatosan érkeznek az újabb és újabb premierek. Így a közeljövőben szintén itt indul majd a nagyon sikeres első évad után a Mellékhatás folytatása is.

Az RTL+-ra érkezik az On The Spot következő évada

A streaming platformok térnyerése nem csak a sorozatipart pörgette fel az utóbbi években a világon. Egyértelműen megfigyelhető a dokumentumfilmek reneszánsza is, így az RTL+ is számos alkotással készül ebben a műfajban is. Egy több évre szóló megállapodás eredményeként az RTL+ előfizetéssel rendelkező felhasználói számára lesz látható a jövőben a népszerű dokumentumfilm-sorozat, az On The Spot is. Cseke Eszter és S. Takács András a jól ismert sorozat vadonatúj évada mellett további dokumentumfilmekhez is a nevét adja, valamint minden évben az ő válogatásuk és ajánlásuk alapján hozza majd el az RTL+ előfizetőinek a világ dokumentumfilm-termésének legjobb, fesztiválokat megjárt alkotásait is.

Az RTL+ előfizetéses felületén indul el az Amit tudni akarsz… című tematikus ismeretterjesztő sorozat is, valamint itt lesz majd látható az utóbbi évek legjobb magyar természetfilmje, a Vadlovak, és a magyar szinkron történetét bemutató Magyar hangja is.

A fikció és a dokumentumfilm mellett természetesen a legnépszerűbb tévés arcok sem hiányozhatnak majd az RTL+-ról. A Celeb vagyok, ments ki innen! után Sebestyén Balázs is az RTL+ előfizetői számára lesz látható legközelebb, hiszen itt indul majd a Gyertek át! legújabb évada.

Mindezek mellett az RTL+ előfizetéses szolgáltatásában elsőként lehet majd látni Magyarországon szinkronizálva a német vagy holland közönség körében már sikerrel futó sorozatokat. Így érkezik a Mocro Maffia, a Black Tulip, a Faking Hitler vagy a tavaly nagy sikerrel Magyarországon is bemutatott Sisi sorozat legújabb évada.

A sportrajongóknak szintén érdemes lesz az RTL+ előfizetéses streaming szolgáltatását választani, hiszen az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga futball mérkőzéseinek többsége szintén ezen a platformon lesz majd elérhető. És természetesen nincs streaming reality nélkül.

A későbbiekben számos jelentős reality műsorral készül az előfizetéses streaming platform, 2023-ban például ide érkezik majd a Feleségek luxuskivitelben is.
Az RTL+ előfizetői mindezeken felül minden más RTL-es tartalmat, mint például az X-Faktort, A mi kis falunkat is reklám nélkül visszanézhetik a felületen.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés