Fél éve jelent meg Takáts Eszter Molnár Zoltánnal közös új lemeze Jönnek csodák címmel. Eszternek jöttek ki ugyan az elmúlt években dalai, valamint közreműködött énekesként és dalszerzőként más zenekarok felvételein, saját sorlemezt hat évvel ezelőtt publikált ezt megelőzően. Az új albumról többek közt ezt írtuk: „A Jönnek csodák talán az eddigi legváltozatosabb albuma Eszternek, és nem is csak formailag, hiszen eddig is több zsáner metszéspontjába lehetett a zeneiségét belőni: akusztikus folk, indie-pop, sanzon, blues, népzene, világzene, reggae, estébé, viszont ne vegytiszta műfaji adagolásokra gondoljunk, sokkal inkább a gyermeki rácsodálkozással kinyíló életöröm áradására.”
A stúdiómunkák alatt párhuzamosan születtek a Magyar Kultúra Alapítvány által kiírt és a Petőfi Kulturális Ügynökség által rendezett Petőfi Felhő Pályázatára készült versmegzenésítések, köztük egy lemezre került saját dal Petőfi Sándor versével lett kiegészítve. A három dal közül kettő (Érik a gabona, Éjjel) támogatásban részesült. (Stúdió Master: Bácskay Péter)
A Jönnek csodák lemezen megjelent Szép csillag című Eszti szerzemény Petőfi Sándor: Érik a gabona című versével kibővítve nyerte el új formáját. A dal finomívű hangszereléssel, keleti ízekkel és ritmusokkal szőtt ambient tereiben Eszti hangja éteri átéléssel emeli magasba a természetközeliség létfontosságát.
Az Éjjelben Eszter azon oldala domborodik ki, amivel a klasszikus és időtlen magyar popdalok világához kapcsolódik, új érzelmi-tudati dimenziókat és hangzásokat hozzárendelve. Petőfi, mint dalszerzőtárs tán sosem volt még ennyire releváns… (A dalhoz a teljes Petőfi Sándor versből két versszak lett felhasználva.)
A Rózsabokor a népzenei ihletettség és akusztikus/folkos gitárzene felszabadító mámorában fogant, hogy aztán már ne is nagyon akarjunk kisodródni ebből a tavaszias életörömből. (A dalhoz a teljes Petőfi Sándor versből két versszak lett felhasználva.)
További információk Takáts Eszter Facebook oldalán.