Csipkés Fűrész

Röyksopp – Junior
(2009 Wall Of Sound)

A norvég elektronikus duó előző két lemeze között és óta is jó sok idő telt el, emlékezhetünk rájuk sokféleképpen és sokminden miatt (remélhetőleg legtöbben persze a fantasztikus Remind Me klip okán, ami jópárakat megihletett, elég csak szétnézni YouTube-on a témában), sokan találták őket unalmasnak, aztán az utóbbi idők pumpálós torzulós elektronikája közben ők jobbára csöndben voltak. Új lemezük hírére aztán megint felfigyeljt rájuk a világ, a jófejkedő decemberi ingyenszám még inkább hírértékű volt, mint zeneileg nagy durranás, aztán az első, Happy Up Here című single-től volt zajos a blogoszféra (meg annak Boys Noize remixétől ami meg aztán végképp levakarhatatlan jelenség lett.) Most pedig itt a Junior, jó borítóval, sok sok számmal. Tartsuk észben: ősszel Senior társlemez, addig is lássuk, a fiatalos tavasz milyen.

Hangos! Szintis! Ebből az egyik evidens, a másik kevésbé, de igaz. A lemezen szereplő dalok jórésze jóval inkább pumpál és zörög és táncoltat minthogy hihessünk a hivatalos oldalnak, miszerint a Röyksopp chillout zenét játszana. Téves, emberek, a Tricky Tricky szintialapja felőlem aztán David Guetta is lehetne (vagy Norvégiában nagyon furán dőlnek hátra az emberek). Mindez persze közel sem baj, főleg mert ezek mellett az album a maga módján nagyon okos, főleg hangzás terén. A Vision One torzított csúszómászó elektronikája egyértelműen megállít bármilyen tevékenység közben bárkit akinek volt már dolga szintetizátorral. És valóban, ha nem is mindegyik, de a dalok jórésze egészen karakteres, nem fér a háttérbe, kilóg, belekiabál a hangszereivel vagy az affektálásával, figyelni kell rá. Hogy táncparketten önmagában megállja-e a helyét, hamarosan elválik, de élő fellépéseket önálló kocepcióval (és főleg talán nem fesztiválon) mindenképp elvisz a hátán.

A közreműködők profi munkát végeznek, Robyn éneke a a The Girl And The Robotban gyakorlatilag tökéletes, a The Knife-ból ismert Karin Drejner Andersson művésznő meg annak ellenére jól szerepel, hogy az akcentusa alapján felőlem aztán kínai is lehetne. A Tricky Tricky például e nélkül bőven unalmas lenne – így kifejezetten szórakoztató.

Ezek mellett a lemez úgy illeszkedik a rádióbarátság és a (leírni is fájdalom), khm, underground közé, hogy egyik tábor kedvelői sem fogják húzni a szájukat. Félreértés ne essék, ez bőven közelebb van a nagy büdös pophangzáshoz, mint akár a tavalyi MGMT, és persze rózsaszín és műanyag is az egész, de mégis átsüti a CD-t egy sajátos kísérletezési kedv. Ezt most talán felesleges is tovább fejtegetni, a lényeg, hogy egy csokorra való egyszerű, de okos számot kaptál te is meg a csajod is, amikre remekül lehet bugizni koktéllal Balaton Soundon, de azért nagyon sokkal többet semmmiképp nem.