Megjelent az Allreadies-lemez, amiről ezt mondták egyedi stílusban:
„Basszus, egyelőre még nehéz megszokni a gondolatot, hogy ez most történik és nemcsak azért, mert önmagában nagy esemény, hanem mert volt idő, amikor már szinte letettünk az egészről. Szinte napra pontosan négy éve játszottam fel a gitársávokat, a dob-, ill. basszusfelvételek meg még régebben, karácsonykor készültek egy-egy délután alatt, mankósávok nélkül. Elképesztő naiv módon úgy voltam vele, hogy majd én minden technikai eszköz- és tudás nélkül megcsinálom a keverést pár hét alatt. Hát nem így lett. És ez a szerencsétlen – egyébként csak próbateremben felvett – anyag egyre jobban csúszott befele a fiók mélyére, ahonnan évekkel később Lázár Dodi (Esti Kornél, Lázár Tesók) barátunk rángatta elő és állította talpra. Az éneksávokat 2022 nyarán újravettem és őszre készen voltunk, hogy kiadjuk az albumot. Hát nem így lett. Ugyanis az egyik dalba (Frász Kivan) eredetileg beletettem a Purple Haze fő gitárriffjét és erre – megint csak naiv módon – engedélyt akartam kérni Hendrix jogutódjaitól. Biztos voltam benne, hogy a megjelenésig már csak párat kell aludni. Hát nem így lett. Újabb fél évet sikerült így eltapsolni. Végül feljátszottam helyette egy improt, a dal pedig még faszább lett. Bocsi Jimi!
A lemez címe egyébként valahonnan onnan jött, hogy ezek a múzsák valahogy nem hajlandóak parancsra megcsókolni ám, erőltetni meg tökre nem érdemes az alkotást. A zenekart meghatározó ’önsorsrontó rakenroll’ kifejezés pedig arra utal, hogy az alkotáshoz fel kell vakargatnod a sebeidet, holott ez az egész úgy, ahogy van nem lenne kötelező. De mégis kell. Ez a lelkület ott van minden Allreadies dalban, de ugyanúgy az önirónia is ellenpontként. Hát így lett a Rókalelkű Múzsa.”
Ez:
Sok barátunknak lehetünk hálásak, hogy végül egy ilyen kézműves lemez születhetett meg:
A borítót és a logót a zenekar alapító dobosa, Lázár-Papp Zsófi /Rokokó Rosé, Exotic Girlfriend/ készítette.
Keverés/master: Lázár Domokos (Dodi) /Esti Kornél, Lázár Tesók)
A dobfelvétel Bogdán Krisztiánnál (Sancho) készült, aki a dobosunkkal (Bakó Balázs) együtt zenél a szónok zenekarban.
Zenekari fotók, ill. egy kép a borítóhoz: Hock Zoltán
A borítón szerepel még: Józsa Réka
Kütyük kölcsönbe, tanácsok örökbe, promo:
Balázs Eszter (Szöte) /Rokokó Rosé, Anqaa/
Gácsik-Jóna Lilla /Rokokó Rosé, Anqaa/
Lehőcz Áron
Tury István (Öcsi)
The Allreadies:
- Gácsik Dénes Frigyes (Kacsa) – Gitár, ének
- Szlancsik Ákos – Basszusgitár
- Bakó Balázs – Dob
A lemezbemutató koncert időpontja még nincs kitűzve, de mindenképp hazai pályán, Pécsett szeretnénk.
„Önadagoló, önimádó, önjáró, önsajnáló, öntelt, öntevékeny, öntapadó, önámító, önreflexív, öntörvényű, önironikus, önazonos, önző, önzetlen, önindító, önostorozó, önálló, önsegítő, önrendelkező, önpusztító, öncélú, önbegyújtó, önbarnító, önmegvalósító, önsorsrontó rakenroll.”
Apple Music: music.apple.com/hu/
Spotify: open.spotify.com/
Deezer: www.deezer.com/hu/
Soundcloud: soundcloud.com/
YouTube: www.youtube.com/
YouTube Music: music.youtube.com/
Dalok.hu: dalok.hu/albumok/