Hirdetés

Roger Waters újra falazna

Azt lényegében senki sem vitatja, hogy az 1979-es The Wall (illetve magyarul „A fal”; kevés lemez címét fordítjuk le magyarra, de ez ilyen) tulajdonképpen Roger Waters műve, hiába játszotta annak idején a Pink Floyd. Ezt maga az énekes-basszusgitáros is így gondolja, ráadásul most úgy érzi, ismét elő kellene azt adni, méghozzá Izraelben. Ennek persze feltétele, hogy a ciszjordániai határnál felépített több mind 600 km hosszú falat lerombolják az illetékesek.

Waters nemrég járt az országban, ezelőtt pedig 2006-ban lépett fel ott utoljára, és nagyon elkeserítette, hogy semmit nem változott a helyzet: a békés palesztin kereskedők ugyanúgy nem tudnak átmenni Izraelbe, mint három évvel ezelőtt, így tisztes munkához sem jutnak. A Pink Floyd alapítótagja szerint ezzel pont azok a radikálisok erősödnek, akik ellen a falat emelték. A köztudottan baloldali elveket valló zenész ráadásul egy palesztin menekülttáborban járt, ahol csak a nyomort látta, illetve még azt, hogy az izraeli telepek száma egyre csak növekszik a vitatott területeken.

A The Wall amúgy egy konceptlemez, ami egy rocksztár maga köré épített képzeletbeli faláról szól (hírhedt az jelenet, mikor Waters egy hozzá túl közel merészkedő rajongót leköpött), és annak idején nagy sikerrel adta elő a Pink Floyd (na meg persze a híres 1982-es filmről se feledkezzünk meg), de Waters 1990-ben, a berlini fal leomlása után nem sokkal is eljátszotta azt a német fővárosban. Mellesleg idén lesz harmincéves az album, úgyhogy ez méltó ünneplés lenne. Egyelőre azonban úgy néz ki, mindez még jó ideig álom marad, hiába akar az énekes bontani.

Még több Popcorn

Két bónuszrészt kap az Eufória, az egyiket még idén

A zenében is nagyon erős sorozatnak már készül a második évada, de előtte még kapunk valamit.

Eladó a Bárányok hallgatnak című filmből ismert horrorház

Buffalo Bill házát egész olcsón meg lehet venni.

Digitálisan felújították és tévében közvetítik a legendás 6:3-as magyar-angol meccset

Onnan indultak, hogy volt egy tévé képernyőjéről kamerával felvett fekete-fehér felvételük.

Kommentek

35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
695FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Aranyéletes dalához forgatott videót a SONYA Terézvárosban

A Hunyadi téri vásárcsarnok évtizedek óta lakatlan fejépületében zajlott a munka.

Nem olcsó, de nagyon erős az új Huawei Mate-széria

Bemutatkozott az új EMUI kezelőfelület, és egy rakás kiegészítő is érkezett.

Жълтото Момиче – Premier a Meszencsinkából is ismerős Biljarszki Emiltől

Ambient hangzású dal debütál a Lángolón, klippel együtt.

Budapesttől is elbúcsúzik Ozzy Osbourne

Az eredeti turnéban nem volt benne Budapest, a most lefoglalt dátumokban már igen.

Tiktokos hülyeség miatt került vissza a Fleetwood Mac a slágerlistákra

Egy veszélyes kihívás miatt éli újabb fénykorát a zenekar. A gördeszkázás közbeni áfonyalé szürcsölgetésbe a zenekar is beszállt.