Hirdetés
Hirdetés

Roger Waters Oroszország nevében beszélhet az ENSZ közgyűlésen

Oroszország felkérte Roger Waterst, hogy a nevükben beszéljen szerdán az ENSZ közgyűlése előtt. Mindez csattanós válasz lehet a kedden indult balhéra, amikor is ő, illetve David Gilmour másik Pink Floyd-vezér ismét egymásnak ment többek között amiatt, mert szerinte Waters erősen az orosz félhez húz a mostani háborúban.

David Gilmour és Roger Waters újra látványosan egymásnak mentek

Waters kedden még azt mondta, hogy éppen azon tanácskozik, hogy miképpen reagáljon Polly Samson, Gilmour felesége és szövegírója Twitterére. Ha ez lett ennek a tanácskozásnak a végeredménye, akkor nem éppen a békülés felé lépett, de mondjuk ez nem is volt várható.

Egy ENSZ-diplomata név nélkül úgy nyilatkozott amúgy, hogy korábban az orosz diplomácia komoly volt,

„most viszont mi lesz a következő? Mr. Bean?”

Vaszilij Nebenzia orosz ENSZ-nagykövet úgy fogalmazott, hogy

„Lássuk, mit fog mondani! Neki is van álláspontja, és ezt szerdán hallani fogjuk.”

– mondta, majd viccesen hozzátette: „Talán énekelni is fog.”

Waters amúgy soha nem mondta, hogy Oroszország mellett állna a háborúban, de szerinte azt Ukrajna és a NATO, élükön az Egyesült Államokkal provokálta ki, viszont az amúgy általa gazembernek nevezett Putyinnak nem kellett volna ennek a provokációnak felülnie.

Ha tényleg beszél az ENSZ-ben, akkor végleg kiderül, hogy mit is gondol erről az egészről, de az amúgy az emberi jogok nagy védelmezőjeként is számon tartott Waterst ismerve nem feltétlen fognak neki örülni maradéktalanul az oroszok sem.

FRISSÍTÉS!

Semmi újat nem mondott Waters. Ismét közölte, hogy amit az oroszok művelnek az illegális, de szerinte kiprovokálták azt. Az ukrán ENSZ-nagykövet reakciója erre, hogy Roger Waters csak egy újabb tégla a moszkvai propaganda falában. (Another Brick In The Wall… ugye mindenki érti?)

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók