Hirdetés

Péterfy Bori és a resztli

Rocktoberfest @ Miskolci Egyetem, szeptember 11.

Csak nem bírtam ki, minden tervem ellenére elmentem most már tényleg utoljára fesztiválozni egyet. A két szóbajöhető buli közül areális okok miatt az idén cselesen szeptemberben tartott Rocktoberfest pénteki napját választottam ki. Ez egy egyetemi buli, ennek megfelelően a fellépők jellemzően ezt a közeget szolgálják ki: Kispál, Kaukázus, Vad Fruttik, Péterfy Bori, 30Y stb. Ezek kiegészítve a dolgozó középkorúak olyan kedvenceivel, mint az Edda és a Hooligans.

Megérkezésemkor rögtön kezdett is Péterfy Bori, akiről én eddig azt hittem, hogy sokkal nagyobb közönséget vonz, de az előző nap vagy elvitte a bölcsészek pénzét, vagy túlértékeltem az említett hölgy népszerűségét. Idén valahogy mindig kihagytam, és az itt látottak alapján kimondhatom, hogy megbántam: Bori és a Love Band az ország egyik legjobb produkcióját nyújtja. Nem taglóznak le, de az MR2 talán legjobb hozománya, hogy lett egy hallgatható gitárpopzenét játszó zenekarunk. Borin látszott, hogy nem idegen neki a színpad, ügyesen játszotta a cocaine-bitch és a vad rakenrol-lány szerepét. Lehet, hogy a koncerteken kívüli életében semmi köze nincs ehhez, de abból úgysem látok semmit. A repertoár viszont már nem volt annyira közönségbarát, kicsit túl sok új dalt tartalmazott. Értem, hogy unják a régieket, de egy két hónap múlva kézbe vehető lemezről, amiről a többség összesen egy dalt ismer, elég gonosz húzás megállás nélkül játszani, mikor mindenki szeretné már ordítani, hogy "te vagy a hang a fürdőben".

A Hooliganst büszkén otthagyván, kis szünet után belenéztem a Neóba, aminek az élő produkciója láttán még mindig csak jót tudok mondani. Az új dalukat (Serial Killer) még mindig nem szeretem – igaz azt is megszoktam már – ugyanakkor lett a zenekarnak kiállása, ami koncerten sokszor többet ér, mint a hibátlan dalpark. A dolog annyira tetszett, hogy elővettem az eddig több mint semmilyennek tartott legutóbbi Maps For Voyage lemezt is, és elkezdtem szeretni.

Zárásképp ott van a mindig megbízható Ludmilla. Róla kiderült, hogy Palotai nélkül kicsit talán túlzottan rámegy a 4/4-re, illetve, hogy Magyarországon felesleges koncerteket szervezni: bőven elég elhívni egy ügyeskezű potméterest. Itt akkora volt az embersűrűség, mint talán egyik koncerten sem, utoljára még megtapasztalhattam a fél órás pultnál állás izgalommal teli pillanatait, és a kapaszkodni vágyó, de valójában dörgölőző részeg fiatalok kellemetlen hónaljszagát, hogy aztán hazafelé azon tanakodjak, vajon mikor fog ez nekem hiányozni először: egy, vagy két hónap múlva?

Kommentek

Teljes bizonytalanságban tart, majd letaglóz – Ilyen volt a Tudhattad volna sorozat

Az HBO minisorozata tele van fordulatokkal, és végre egy olyan krimi, amiben a a legvégéig lehet találgatni, hogy ki tette. De nem biztos, hogy ez az előnyére válik.

Wanted Podcast #21 // Isten keze – Szily Lászlóval Maradonáról

Itt még csak az argentin zseni, minden idők egyik legnagyobb labdarúgójának hatvanadik születésnapja alkalmából ültek le beszélgetni.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
705FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Veretes hard rock – P. Box-koncertalbum jön ki LP-n, itt egy dal róla

Most először jelenik meg koncertalbum a korai korszakból.

Tomboló gyerekek az YZZO új klipjében

Mindössze egyetlen dal jelent meg korábban az Yzzo-tól, de most itt a második, klippel együtt.

What’s Mine Is Mine – Premieren a The Anahit új dala

Dal a test és a lélek szabadságáról.

Az idő drog – Premieren a colorStar új videója

A colorStar tavaly megjelent új lemeze, a Time is The Drug címadó dala kapott ezúttal látványos szöveges videót.

Érzelmek és küzdelmek – Premieren Debby May bemutatkozó dala

Debby May bemutatkozó dala, a Tell me Vroom Vroom, egy többéves alkotófolyamat első gyümölcse.
Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Az élet kiteljesedése – Meghallgattuk a Makám, a Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák és Guessous Mesi új albumát

Olyan lemezekkel rukkoltak elő, amik önnön létükkel húzzák alá, hogy az élet a költészet tükrében tud igazán kiteljesedni.
02:26:53

Így játszik Alice In Chainst a Metallica, a Korn, a Mastodon, Corey Taylor, a Soundgarden tagjai meg még egy rakás zenész

Idén lett 20 éves a seattle-i Museum Of Pop Culture, illetve idén lett 30 az Alice In Chains első nagylemeze. Nem emiatt, de ilyen...

A Spotifyon hamarosan kiderül, hogy melyik dal honnan nyúlta a témáit

Mesterséges intelligencia mondja majd meg, hogy nem is olyan egyedi az a dal, ahogyan azt a szerzője gondolta.