Hirdetés
Hirdetés

Rocksztárok a gépek mögött – The Glitch Mob-koncertbeszámoló

The Glitch Mob @ Merlin, 2011.10.21.

glitch mob IMG 9608
Van az az idejét múlt felfogás miszerint az elektronikus zenészek színpadi jelenléte meg sem közelítheti egy teljes élő zenekari felállásét. Csak nyomkodják a play gombot ugye, meg tekergetik azokat a potméter izéket, aztán a veterán rocker meg háborog, hogy bezzeg az ő idejében ez még nem így ment. Erre a sztereotípiára sikerült teljes egészében rácáfolnia péntek este a Glitch Mobnak.

Ooah, edIT és Boreta hármasa olyan energiákat szabadított fel a Merlin nagytermét csordulásig megtöltő közönségben, amire bizony ritkán látni példát hasonló produkciónál, már ha lehet a glitch maffia előadását bármihez is hasonlítani. Elképesztően hatásos volt, hogy a közönség felé fordított kijelzőjű high-tech ketyerék segítségével valóban minden egyes hangot képes volt a közönség azonosítani valamely mozdulattal. Amikor pedig előkerültek a dobverők, maguk a fellépők is megőrültek.

Hivatalosan éjfélkor kellett volna kezdeniük és szigorúan fél kettőkor végezni, mivel rögtön a buli után repültek Berlinbe a következő fellépésre. Ebből lett egy félórás csúszás, majd mindenki szomorúságára egy korai lemenetel a színpadról. A közönség viszont olyan embertelen extázisban követelte vissza őket, hogy alig pár perc elteltével már meg is jelentek újra, hogy a White Stripes Seven Nation Army átdolgozásukkal megénekeltessék a népet olyannyira, hogy az már a saját zenéjüket is elnyomta.

A három nyakkendős rocksztár valami elementárisat alkotott a kis bizbaszaik mögött. Képtelenség nem rocksztárként aposztrofálni őket, hiszen mind megjelenésben, mind a színpadi jelenlétben rock and roll volt az egész, még akkor is, hogy a zene, amit prezentáltak jóformán ég és föld távolságra van a rocktól. Sokkal inkább volt köze a hip-hophoz, de ahhoz is csak a dobalapok miatt, amik amúgy is pár fokkal gyorsabb tempóban pattogtak. Ha az elektronika miatt valami aktuális stílushoz kellene hasonlítani, akkor talán a dubstepre hajaz kicsit ez a glitch-hop dolog. Rengeteg csavarás, effektezés, torzítás a szintetizátor hangokhoz, amelyekhez megszabják a zene fazonját és hangulatát, de ezt nem olyan ki ha nem én faszagyerek attitűddel, mint manapság tinédzser dubstepben jellemző. Szó sem volt itt eszetlen zúzásról, minden monumentális basszus szólamnak pontosan ott volt a helye és az ideje ahol kellett. Pontosan a monumentális a legjobb kifejezés rájuk, mivel szinte minden előadott darab (az olyan slágerek, mint az Animous Vox, Drive It Like You Stole It vagy a Derezzed remix) elférne egy akciófilm trailerében annyira lehengerlő a hip-hop elektronikusan feltunningolt 2.0-ás verziója.

glitch mob IMG 9666

A hangzás terén viszont egy kicsit hiányérzetem volt, mert konkrétan halkan szóltak. Találkoztam olyanokkal, akik hasonló gondról panaszkodtak és mindenki előre akart tolakodni, hogy jobban hallja az egészet, mivel a hátsó sorokból nem hogy egy fejleszakításra sem volt jó a hangerő, de még a telefoncsörgést is simán hallani lehetett. A másik – kevésbé zavaró – probléma a látvány volt. Az a pár led-fal itthon bármely dj-nek orgazmust okozhatna, náluk viszont kicsit kevésnek tűnt, és az azon generált képek voltak többek előre beprogramozott, kezdő grafikusok által is könnyen előállítható ábráknál.

Ennek ellenére alig kaptam észbe, és már vége is lett a koncertnek. Simán elhallgattam volna még órákig őket, még akkor is, ha az elképesztő tömeg és az irtózatos meleg miatt csurom vizesen kellett végig bólogatnom az utolsó fél órát. Ez a bólogatás viszont nem az az „ú, ez az, kemény cucc”-féle igenlő fejmozgás volt, hanem teljes testet igénybe vevő, szívből és izomból jövő fejrázás. A Glitch Mob ugyanis elérte azt, hogy egy alapvetően nem táncolásra teremtett műfajjal több százakat kergessen aktív extázisba.

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló