Hirdetés
Hirdetés

Rock and Roller – A Csík zenekar és Kovács Kati közös feldolgozása

csik_jo_550.jpgVadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík zenekar a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján, azaz  augusztus 6-án a Nagyszínpadon. A csaknem háromórás, úgynevezett szuperkoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan hírességeivel közösen adják elő feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati, de természetesen a Csík-koncertekről szinte elmaradhatatlan Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép majd. Maga a Daloskönyv amúgy nem egy lemez, hanem az egész élő produkció címe, és ennek a része lesz például a Rock and Roller című Presser Gábor-szerzemény is, ami eredetileg 1974-ben jelent meg Kovács Kati és a Locomotive GT közös lemezén. A Lángoló Gitárok most ezt a dalt mutatja be olvasóinak. A stúdiófelvétel további sorsáról egyelőre még nem döntött a Csík zenekar, lehetséges, hogy később megjelenik lemezen is, de egyelőre a szigetes fellépésre koncentrálnak.

A speciális koncert gondolatával amúgy a Sziget világzenei programját immár egy évtizede szervező Marton László Távolodó és Lökös Csaba álltak elő. Az ötlet lényege, hogy az eddigi feldolgozások mellé készüljenek olyan új koprodukciók, amelyek élőben is bemutatkoznak a zenekar történetének eddigi legnagyobb szabású koncertjén. Kifejezetten ennek a felkérésnek az apropójából készülnek el azok az új számok, amelyek ennek a speciális koncertnek a gerincét adják majd. Olyan dalokat dolgoznak fel, amelyek a magyar könnyűzene története és a zenekar szempontjából is egyaránt fontosak. A feldolgozásokban a zenekar úgy szeretne elrugaszkodni az eredeti verzióktól, hogy közben magukba foglalják azoknak a meghatározó énekhangjait, és ezzel egy olyan formát teremtenének, mely nemcsak a magyar könnyűzene műfajai, de azok nemzedékei között is hidat teremtenek. A Csík zenekar mellesleg több évig tartó sorozatot szeretne elindítani ezzel a Daloskönyvvel, de ez még a jövő zenéje.

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló