Mivel már a címben lelőttük a poént, nézzük miről is van szó. Tommy Ramone, azaz Erdélyi Tamás (1949–2014) a Ramones első három lemezének dobosa volt 1974 és ’78 között. Pedig nem is ezt a posztot célozta meg elsősorban: menedzser és producer akart lenni, azonban senki más nem vállalta a tempós dobolást, Tommynak kellett végül beülnie. Emellett persze a produkciós részből is kivette a részét, és ezt a kilépése után is folytatta, egészen a ’84-es albumig. A többi bandatag szerint egyébként Tommy volt köztük a legnormálisabb életvitelt folytató fickó, aki minden szinten gondoskodni tudott önmagáról, és a többieket is istápolta, gyakran a zenekari utaztatást is vállalta.
Családja 1956-ban disszidált Amerikába az akkor hétéves Erdélyi Tamással, egyértelműen ő az egyetlen ténylegesen magyarnak számító zenész, aki bekerült a rock and roll halhatatlanjai közé (Rock and Roll Hall of Fame). A lemezborítóra a Toldi Mozi falán látható emléktábla került, abban a házban élt Erdélyi családja a disszidálást megelőzően. A lemezen hallható koncertfelvétel (1978. január 31.) ugyanazon a turnén készült, ahol a Ramones harmadik, It’s Alive című koncertalbuma is rögzítésre került.
Az idén ötéves Budapest Vinyl ezzel az exkluzív kiadvánnyal ünnepel, és azt is sikerült elérniük, hogy az LP magyar címet kaphasson: Élő, egy magyar dobos San Franciscóban.
A lemez megjelenése: szeptember 11. szombat, Independent Label Fair.
További információk.