Hirdetés
Hirdetés

Riding A Hurricane – Új dal a Strong Deformitytől, jön az új lemez

strong.JPG

A Strong Deformity már egy ideje újra mocorog, jöttek már új dalok is, szóval aktív a zenekar, még ha nem is úgy, ahogy régen, sok koncerttel, lemezekkel. Ez változni fog jövőre, amit egy új dal kíséretében jelentenek most itt be a Lángolón. Kováts Tibor basszusgitáros mondta:

A Riding A Hurricane tulajdonképpen egy előzetes a jövő tavasszal vagy nyáron megjelenő új Strong-albumról. Megszámlálhatatlan alkalommal kértek rajtunk számon egy új cuccot és mostanra alakultak úgy a dolgaink, hogy ezt megvalósítsuk. A tervek szerint jövőre a színpadokon is gyakrabban fel-fel tűnünk majd. Egyébként pedig ez az első olyan videoklippunk amit különböző helyszíneken, főleg greenroomokban forgattunk, mivel a közös találkozó nem volt megoldható az adott időpontokban. Tehát gyakorlatilag nem is találkoztunk a forgatásokon egymással. Ennek ellenére Riba Márió (akivel mar dolgoztunk előtte is) nagyon ügyesen megoldotta a feladatot. Elég apokaliptikus lett ami tükrözi a szöveg által körüljárt „világvége felé rohanás” témakört.

A dal audioverziója nemsokára elérhető lesz az összes ismert streaming oldalon, viszont itt most bárki meghallgathatja -nézheti:

A poszt megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png

Advertisement
39,165KedvelőTetszik
3,126KövetőKövetés
6,050FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló