Január legelején érkezik az Úrfi bemutatkozó albuma a Koszorúk. Erről korábban már hallhattatok nálunk két dalt is, most pedig itt a harmadik, ami a Rengeteg címet viseli. A magát szövegcentrikus- panaszkodóspopnak aposztrofáló zenekar stílusát tekintve elég eklektikus albumot ígér. Pop, punk, alter, folk, de még hardcore hatások is fellelhetőek lesznek a lemezen. A közreműködő zenészek is meglepő választások lehetnek. Olyan énekesek segédkeztek egy-egy dalban, mint Nagy Viktor, a hazai hardcore/punk színtér egyik legjelentősebb zenekarának, a Téveszmének a frontembere, vagy a török hatásokkal átitatott Tündérvese énekese Szeiler Bálint. A most megjelenő dal, csakúgy mint a teljes album, a megfelelési kényszer különböző hatásait boncolgatja. Száraz Bence, énekes, gitáros a következőket mondta a dalról:
A Rengeteg azt a szituációt dolgozza fel, amikor valaki annyira retteg attól, hogy nem tud eleget tenni az elvárásoknak, hogy inkább elébe megy a bajnak, és előre közli mindenkivel, hogy ő márpedig rossz. Hátha sikerül a léc alatt átbújni. Aztán ha tényleg zátonyra fut egy-egy személyes kapcsolat, akkor elég az embernek csak széttárnia a karját, hogy „én megmondtam”. Persze ettől valójában senkinek nem lesz jobb, de mennyivel kényelmesebb a felelősséget a gyarló emberi természetünkre hárítani. Könnyebb kitenni egy táblát az erdő elé, hogy „Ne menj be, mert eltévedsz”, mint kipucolni és visszatartani, a burjánzó növényzetet.
A dal már ismerős lehet azok számára akik korábban hallották élőben az Úrfit, de akinek esetleg idáig nem lett volna alkalma, az pótolhatja február 8-án a kuplungban. Ez az alkalom több szempontból is különleges lesz a zenekar számára, ugyanis a korábban Száraz Bence szólóprojektjéből felfejlődött zenekar ekkor mutatkozik be
először teljes felállásban.
A kislemez borítója:
A poszt megjelenését a Cseh Tamás Program támogatta: