Jó adag raplemez jelent meg az év elején. Az más kérdés, hogy a mennyiség nem feltétlenül jelent minőséget, és valahogy kifejezetten gyenge alkotások kerültek elő. Van olyan, amit sokan vártak, mint például az új Big Sean lemezt. Bár meggyőződésem, hogy Big Sean lemezt csak az vár, akinek fogalma sincs a hiphopról. Itt a Joey Bada$$-debüt is. Ja, meg a végén elrejtettünk egy hallgatható alkotást.
Big Sean – Dark Sky Paradise
Kiadó: GOOD Music/Def Jam
Big Sean olyan, mint a tofu. Bármit hozzátehetsz, tökéletesen átveszi az ízt, ám önmagában értékelhetetlen, és csak a hely kitöltésére van. A Kanye West protezsáltjaként megismert Big Sean tökéletesen jellegtelen. Nyugodtan elmondhatjuk róla, hogy ő az utóbbi idők legrosszabb rappere. Rosszabb, mint Rick Ross, rosszabb, mint Freeway. És sajnos még csak idegesítőnek sem titulálhatjuk a fiatal MC-t, mert nem csak hogy stílusjegyektől mentes, de talán még igazolványa sincs, annyira mentes mindenféle személyiségtől. Lehet, hogy éppen ez a léleknélküliség juttatja őt a toplisták élére. Új lemeze, a Dark Sky Paradise megmaradna észrevétlen szemétnek, ha kiadója nem tolná bele az arcunkba ilyen erőszakosan. Big Sean a legnagyobb nevekkel parádézik, mondva a semmit, olyan pocsék flow-val, hogy még Antal Imre is lerappelte volna. Sablon, sablon és sablon. A borító valóban érdekes, de még egy nagyon picit se adja vissza azt a dögunalmat, amit ez a rapper képvisel. Big Sean karrierje a pocsékolás szimbóluma. Kidobott pénz, kidobott idő és kidobott karakterszám ebben a kritikában. (Értékelés: 1/5)
Tyga & Chris Brown – Fan of a Fan
Kiadó: RCA / Young Money
A hiphop és az r&b házasításáért Dr. Dre és Teddy Riley a felelősek, és ugyan már régóta jár a két stílus kéz a kézben, nem sok olyan lemez született, amin egy rapper és egy énekes szövetkezett volna. Szerencsére. Már Jay-Z és a pedofíliával megvádolt R. Kelly duója sem volt semmi, de ez a mostani valami brutál gáz! Tyga és Chris Brown kombója halálos csapás minden 14 év felettire. A gond itt nem is annyira a vietnámi gyökerekkel büszkélkedő MC-vel van, mert ugyan nem sok érdekeset csinál, de legalább egy szerethető karakter. A gond az asszonyverővel van, aki egy útszéli pojáca negédességével csöpögi tele a legjobb zenei alapokat is. Tenyérbe mászó stílusa pedig végigkísér az albumon, és nem ismerve se embert, se istent, csak rinyál, ahogy a csövön kifér. Szó sincs arról, hogy az r&b lenne a gonosz. Lehet ezt jól is csinálni, és Ginuwine-tól Frank Oceanön és a The Weeknd-en keresztül egészen Aaliyaig találunk olyan előadókat, akiket öröm hallgatni. De Chris Brown durvábban nyomja, mint a Pusztító. Előadásmódja megjátszott, műanyag, steril, és amikor már az ember kezdené élvezni a jó flow-val előadott rap verzét, jön ez a bájgúnár, és a torta közepébe szarik. Az alapok amúgy nem lennének rosszak, és ha egy énekelgetés nélküli Tyga lemezről lenne szó, akkor egy jó közepesnek el is menne, de Chris Brown gyomorforgató jelenség,akinek az esetében teljesen mindegy, hogy hiphop vagy r&b címkével tálaljuk. (Értékelés: 1,5/5)
Joey Bada$$ – B4.Da.$$
Kiadó: Pro Era
A 2010-es évek hiphop revival hulláma elképzelhetetlen lett volna Joey Bada$$ nélkül. A fiatal üstökös játszi könnyedséggel hozta az aranykorban kiveszett Tribe Called Quest-féle hangzást, laza jazz mintákkal, és bólogatós flow-val. Két tökéletes szóló mixtape után itt van Joey első hivatalos, B4.Da.$$ című lemeze. Habár rossznak semmiképpen se nevezhetnénk, már koránt sem fest olyan izgalmasan a dolog, mint az ingyenes cuccain. Persze, vannak itt nyugis hangminták, utcai bölcsesség, de hihetetlenül sok a töltelék szám és az üresjárat. Hiába teszi tiszteletét a lemezen még korunk egyik legérdekesebb rappere, Raury is, a cucc nem működik olyan hatásfokkal, mint a mixtape-eken. Az Action Bronsonnal közös Run Up On Ya a lemez egyik legjobb szerzeménye, míg a Kiesza refrénjével és egy kifejezetten gyors ütemmel a rádiók kegyeit kereső Teach me már majdnem kellemetlen pop-rapbe megy át. Ráadásul elég sok dalban – beleértve a lemezt beharangozó Chris Conscious-t is – Joey úgy hangzik, mint egy fiatal Buckshot Shorty. Összességében elég felemás lett ez a bemutatkozás. Egyrészt vannak fogós refrének, és egy alapvetően jó flow-val rendelkező MC, másrészt viszont a 17 tételből majdnem a fele annyira enervált és színtelen, hogy nyugodtan kijelenthetjük, a kevesebb több lett volna. (Értékelés: 3,5/5)
Your Old Droog – Kinison
Kiadó: Szerzői
Érdekes, ahogy rapper körökben még mindig erősen tartja magát az elképzelés, miszerint Nas bármit csinál, az annyira jó, hogy még akkor is imába kell foglalni a nevét, ha éppen Lagzi Lajcsival hoz tető alá egy számot. Ebből egyenesen következik, hogy aki Nast utánozza, az is fantasztikus tehetség. Your Old Droog egy rövid ideig eljátszotta a titokzatos MC-t, és mivel hangja megtévesztésig hasonlít Nasir Jones orgánumához, sokan azt kezdték el találgatni, hogy lehet, hogy ez Nas új művészneve. Aztán kiderült, hogy egy fehér srácról van szó, aki sokkal többször hallgatta meg az Illmatic-et, mint az egészséges lett volna. Most itt van egy „rockos” lemez, amely kábé annyira rockos, mint amennyire metál volt Pataky Guns’N’Roses-feldolgozása. Ettől függetlenül az alapok nem rosszak, sőt, akad egy-két kifejezetten érdekes gyöngyszem is, de egy olyan lemeztől, amelyen olyan címek vannak, hogy Sonic Youth meg Rage Agianst The Machine, egy kicsivel több zúzdát vár az ember. No sebaj, nekifekszünk, és hallhatjuk, ahogy Nas rappel, ahogy Nas flow-ja nagyszerű, ahogy Nas megmondja… Aztán hirtelen belehasít az emberbe, hogy „DE HÁT EZ NEM IS NAS!”, és ettől valami végtelen szomorúság terül szét az egyszeri raprajongó szívében. Volt már ilyen próbálkozás a hiphop történetében. Guerilla Black tökéletes Biggie másolat volt, a No Limithez igazolt Krazy fantasztikus módon tudta imitálni 2Pac-ot, ám ezek az előadók csupán utánzatok voltak – még ha éppen jól is hozták a jellegzetes hangokat. Itt az ideje tehát nem hasra esni az újabb kópiától, hanem kimondani: Your Old Droog a rap-karaoke győztese. (Értékelés: 1,5/5)
The Neighborhood – #000000 & #ffffff
Kiadó: Szerzői
A végére legyen valami jó is. A The Neighborhood érdekes című lemeze koránt sem annyira fekete-fehér, mint ahogy azt a cím sejteti (a két hashtag a fekete és fehér színkódjai). Ráadásul nem is egy tisztán rap lemezről van szó, hanem amolyan hiphop-r&b crossoverről, némi indie rockos és dark poppos ízzel fűszerezve, és egy raklap nagyon tuti közreműködővel. Többek között itt van YG, Casey Veggies, French Montana, és a fentebb ajnározott Raury is. Még ha néha le is ül kicsit a lemez, a 18 szerzemény változatosan pakol elő hol hátradőlős, hol indusztriális témákat, különleges csavarintásokkal. Az édes melódiák alapvetően mainstream megszólalását a változatos, állandóan építkező hangszerelés emeli ki a tömegből. A lemez nagy pozitívuma, hogy egységesen szólal meg, és a sok-sok vendég, még ha akarná se bontaná meg a remek összképet. A banda izzadság nélkül csinál trendi dalokat, ahol a slágeresség soha sem megy a művészi látásmód rovására. Az album egyetlen pici negatívuma, hogy kicsit hosszú, és néhány töltelékszámot nyugodtan elhagyhattak volna. (Értékelés: 4,5/5)
