Hirdetés
Hirdetés

Repedt aortával játszott a Judas Priest gitárosa, perceken múlhatott az élete

Eddig csak nem hivatalos információk terjedtek Richie Faulkner Judas Priest-gitáros állapotáról, akit a louisville-i Louder Than Life fesztiválról szállítottak sürgősen kórházba, ahol többórás műtétet hajtottak végre a szívén. Most megszólalt a 41 éves zenész is, és megerősíttette, hogy valóban több mint tízórás nyitott szívműtéten esett át.

Faulkner most egy közleményt adott ki, amiből kiderült, hogy a fellépésük utolsó dalát már fájdalmak között játszotta végig, és ez a saját bevallása szerint is látszik az arcán, mikor valaki visszanézi a felvételeket.

A színpadról való távozása után azonnal hívták a mentőket, majd a négy mérföldre lévő szívkórházba szállították, és azonnal megműtötték. Kiderült, hogy már a dal közben aortarepedése volt, amin keresztül a mellkasába szivárgott a vér. Az orvosai szerint csak nagyon kevesen élik túl ezt a betegséget, perceken múlhatott az élete. Faulkner bele sem mer gondolni, mi lett volna, ha hosszabb az idejük a fesztiválon, és az adrenalin miatt nem veszi észre, hogy mekkora a baj. Azt is megjegyzi, hogy ez az egész a semmiből jött, soha nem volt baja a szívének, még csak koleszterinproblémái sem voltak soha, szóval mindenkinek azt javasolja, néha vizsgáltassa ki magát. Illetve viccesen elárulja, hogy egy csomó fémet tettek a mellkasába, szóval most már szó szerint metálból van.

Hogy mikor tér vissza a színpadra, még nem tudni, de az biztos, hogy hosszas lábadozás vár rá. 2022. július 11-én egyébként a Budapest Arénában adnának koncertet, de addig még van idő.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók