60 éves korában lövöldözés áldozata lett Brian Montana, aki a Possessed korai felállásának volt a tagja 1983-tól ’84-ig.
A riportok szerint Monatana levágott faágak miatt került összetűzésbe San Francisco-i szomszédjával, akire elkezdett lövöldözni, majd a kiérkező rendőrökre is lőni kezdett három különböző fegyverrel. A rendőröknek nagyjából fél óra után sikerült úrrá lenni a helyzeten, aminek következtében Montana halálos lövést kapott, illetve a házban egy másik személy is megsérült.
Brian Montana nem volt alapító tagja a Possessednek, de a zenekar első, Death Metal című demóján ő gitározott. A demót mondják a valaha volt első felvett anyagnak a death metal műfajban, bár valójában inkább thrash metal hallható rajta. Nem sokkal az anyag rögzítése után Montana kreatív nézetkülönbségek miatt kiszállt a csapatból, átadva a helyét Larry LaLonde-nak, aki később a Primus tagjaként lett végleg világhírű.
Montana később megalapította az Abnormal nevű zenekart, de azzal is csak egy demóig jutott 1986-ban, majd nincs több feljegyzés arról, hogy folytatta volna a zenélést.
Montana nem az első Possessed-tag, aki lövöldözésbe keveredik. Jeff Becerra énekes 1989-ben rablás áldozata lett, aminek következtében két golyó úgy találta el, hogy deréktól lefelé megbénult. A Possessed viszont a mai napig létezik, és továbbra is Becerra a frontember.