Hirdetés

Rendesen fejlődnek a Samsung hajlítható készülékei

Menetrend szerint érkezett a nyár közepén a Samsung két új csúcskészüléke. Mondjuk most majdnem egy hónappal hamarabb, mint szokott, de mivel a párizsi olimpia fő támogatója a koreai cég, így nyilvánvalóan praktikus még a sportvilág nagy eseménye előtt megtartani a techvilág nagy eseményét.


Egyébként évek óta megy már, hogy a bemutató napjára szinte minden kiderül az új készülékekről, és hát mivel szintén évek óta nagyjából ugyanabban az időpontban kapjuk a Samsung hajlítható kijelzőjű telefonjait (ha egyáltalán lehet így hívni még őket), ezért most is nyilvánvaló volt, hogy ezek érkeznek. Mellé pedig jöttek új órák is, na meg a gyűrű, amit viszont nálunk egyelőre nem forgalmaznak.

Tavaly amúgy a Galaxy Z Flip volt az, ahol nagyot lépett előre a Samsung, most inkább a Z Fold lett az. A táblagéppé nyitható hatos széria ugyanis jóval szebb lett, mint az elődje. Sokkal jobban áll ugyanis neki a szögletesebb forma, ráadásul összecsukott állapotban kicsit szélesebb, ezáltal használhatóbb is lett. És ha már összecsukás, meg nyitogatás: már szinte rés sincs behajtott állapotban a két fél között, illetve a hajtás képernyőn található mélysége is kisebb lett, ennek pedig sokan örülni fognak.

A Z Flip 6 is lépett azért előre, nagyobb lett ugyanis az akkumulátora, illetve kamerában is fejlődött, kapott ugyanis új 50MP széles és 12MP ultraszéles szenzoroktat, így ha nem is éri utol, de azért közelíti az Samsung Galaxy S széria fotós képességeit. Ez pedig nagy szó egy ilyen kis kompakt készüléken. A Z Fold 6 amúgy ugyanazt a kamerarendszert használja, mint az S24 és az S24+.

Amúgy mind a Galaxy Z Fold6, mind a Flip6 a Snapdragon 8 Gen 3 Galaxyra tervezett mobilplatformjával, az eddigi legfejlettebb Snapdragon mobilprocesszorral felszerelt, amely egyesíti a kategóriájának élvonalbeli feldolgozóegységeinek (CPU, GPU és NPU) hatékonyságát. A processzor a mesterséges intelligencia feldolgozására optimalizált, és tökéletesített grafikát kínál a megnövelt általános teljesítmény mellett. Ezt még jobban növelheti a továbbfejlesztett hűtőrendszer, a Galaxy Z Fold6 esetében nagyobb párakamrával, míg a Galaxy Z Flip történetében most először párakamrával.

Samsung

Tovább fejlesztett Galaxy AI

A Galaxy Z Fold6 egyébként számos MI-alapú funkciót és eszközt kínál, amelyek kihasználják a nagy képernyőben rejlő lehetőségeket és jelentősen növelik a produktivitást.

A Samsung Notes alkalmazásban elérhető Jegyzetsegéddel a felhasználók könnyedén készíthetnek összefoglalókat és fordításokat, a funkció automatikus formázással támogatja a megbeszélések jegyzeteinek egyszerű elkészítését. Emellett az újonnan bevezetett átirat funkció lehetővé teszi, hogy a hangfelvételek leirata, fordítása és összefoglalója közvetlenül a Notes applikációba kerüljön. A Notes új, PDF átfedéses fordítás (PDF overlay translation) funkciójával a PDF fájlok szövegei könnyedén lefordíthatók és egymásra (vagy az eredeti szöveg fölé) helyezhetők, ráadásul a funkció a képek és grafikonok szövegeit is támogatja. A Samsung billentyűzet új Létrehozó (Composer) funkciója egyszerű kulcsszavak alapján javasolt szöveget generál e-mailek írásakor és a támogatott közösségi média alkalmazások felületén. Kifejezetten a közösségi média esetében, a funkció a korábbi bejegyzések elemzésével olyan szöveget hoz létre, amely tükrözi a felhasználó hangnemét. Emellett, a Galaxy AI erejével tovább bővülnek az S Pen lehetőségei a Galaxy Z Fold6 képernyőjén. Az újonnan bevezetett Vázlatból műalkotás (Sketch to image) képopciók generálásával teszi lehetővé a részletgazdagabb és igényesebb alkotást, amikor a felhasználók vázlatot készítenek vagy rajzolnak a Galériában található fotókra, vagy a Notes alkalmazásban.

A Samsung és a Google hosszú távú együttműködésének köszönhetően a Galaxy Z Fold6 lehetővé teszi, hogy a felhasználók új szintre emeljék munkavégzésük, kikapcsolódásuk és információszerzésük módjait. A Galaxy Z sorozat új Google Gemini alkalmazása saját MI-alapú asszisztenst biztosít közvetlenül az okostelefonon. Egyszerűen a képernyő sarkának elhúzásával vagy a „Hey, Google” kimondásával megjelenik a Gemini overlay, amely szöveges információval adhat segítséget az íráshoz, tanuláshoz vagy tervezéshez. A Gemini elérhető néhány közkedvelt Google-alkalmazásban is, így támogathatja akár valós idejű repülőjegy- és szállásfoglalási információkkal a tökéletes útiterv összeállítását, majd a Google Maps segítségével a nevezetességek és legjobb útvonalak felfedezését. Ha éppen a Galaxy Z Fold6 nagy képernyőjén egy K-pop videót nézünk YouTube-on, és hirtelen kíváncsiak lennénk annak részleteire, hátterére, osztott képernyőn elérhetjük a Gemini overlay-t, hogy kérdéseket tegyünk fel. Ha azt szeretnénk megtudni, hogy az adott videóban ki az előadó, nincs más dolgunk, mint hosszan megnyomni a Kezdőképernyő gombot, majd bekarikázni, kiemelni vagy koppintani a képernyőn – és a Bekarikázással keresés azonnali keresési eredményeket kínál.

A Galaxy AI tovább fokozza az akadálymentes kommunikáció lehetőségeit a Galaxy Z Fold6 készüléken. A Tolmács – az egyedi, duplaképernyős kialakítást kihasználva – új beszélgetési móddal érkezik, amellyel mindkét fél kényelmesen láthatja a fordításokat a fő- és fedőképernyőn, így természetesebb interakciókban lehet részük. Emellett a funkció egyirányú fordításokat is kínál, így a felhasználók egyszerűbben megérthetik az idegen nyelvű előadásokon vagy más prezentációkon hallottakat. Az Élő fordítás – közvetlenül az eszközön, – valós időben lefordítja a telefonhívásokat, mostantól pedig a Samsung saját hívóalkalmazásán túl egyes harmadik féltől származó, közkedvelt applikációkra is kiterjedhet, ahogy azt már például a WhatsAppnél gyakorlatilag be is jelentették.

A Galaxy Z Fold6 készülékeken elérhető, mesterséges intelligencia alapú ProVisual Motor a felvételek elkészítésétől kezdve, azok szerkesztésen át, a megtekintésig még nagyobb kreatív szabadságot adhat a felhasználóknak. A Fotósegéd a nagy képernyőn továbbfejlesztett szerkesztési élményt kínál, amely segít a professzionális minőségű tartalmak erőfeszítés nélküli elkészítésében. A Portréstúdió (Portrait Studio) különböző portréstílusok – például 3D rajzfilm vagy akvarell – létrehozásával még több lehetőséget nyújt a kreativitás kibontakoztatására. A felvett videók az Azonnali lassú felvételek (Instant Slow-mo) funkcióval rögtön lelassíthatók, a zökkenőmentes megtekintési élményt a funkció további képkockák generálásával biztosítja. A felhasználók lementhetik a videót, vagy közvetlenül megoszthatják barátaikkal és családtagjaikkal, hogy ők is megnézhessék.

Természetesen az MI funkciók nem hiányoznak a Galaxy Z Flip6-ból sem, így akik azt vásárolják, azok is élvezheti ezeket.

Kicsi flip, látványos funkciók

A Galaxy Z Flip6 egyébként nemcsak a hordozhatóságra optimalizált, hanem számos új testreszabási és kreativitási funkciót is kínál.

A 3.4 colos Super AMOLED Flip fedlapot ismét továbbfejlesztették, lehetővé téve az AI-alapú funkciók használatát anélkül, hogy a felhasználóknak ki kellene nyitniuk hozzá a készüléket. Az SMS-ekre útközben is könnyedén válaszolhatnak a Javasolt válaszok funkcióval, amely a legutóbbi üzeneteiket elemzi annak érdekében, hogy személyre szabott válaszjavaslatot hozzon létre. A Galaxy AI támogatásával a legtöbbet hozhatják ki zsebméretű készülékükből, a praktikus funkciók többsége közvetlenül a Flip fedlapról is elérhető. A Flip fedlap hozzáférést biztosít a Samsung Health frissítésekhez és értesítésekhez, valamint könnyedén kiválaszthatjuk a hallgatni kíván zeneszámot a zenei widgeten keresztül. Emellett a Flip fedlap minden eddiginél több Widgetet kínál, és segítségével egyszerre több Widgetből is ellenőrizhetjük az információkat.

A Galaxy Z Flip valódi lényegét a testreszabás lehetőségének számos módja adja. Az AI-alapú Fotó Ambienttel, a háttérkép valós időben változhat az aktuális időhöz és az időjáráshoz alkalmazkodva. Könnyedén létrehozható az egységes és ízléses elrendezés a háttérkép elemzésével és a javasolt képernyőelrendezési lehetőségekkel: a felhasználók többek között áthelyezhetik az órát vagy megváltoztathatják a keret színét annak érdekében, hogy a háttérkép érvényesülhessen.

A kreativitás a Flip fedlapon is túlmutat. A FlexCam továbbra is kimagaslóan sokoldalú kameraélményt kínál, és új alkotási lehetőségeket nyit meg. Az új Automatikus zoom funkcióval a FlexCam automatikusan, bármilyen igazítás vagy módosítás nélkül, a kép alanyának vagy témájának felismerésével, majd ráközelítéssel vagy távolítással megtalálhatja a legjobb képbeállítást a felvételhez. Így nem kell választanunk, hogy barátaink vagy egy lenyűgöző háttér szerepeljen a képen – és mindehhez még a kezünket sem kell használnunk.

Itt vannak az új Samsung fülesek

A Galaxy AI erejét mozgósítva, a Galaxy Buds3 széria új lehetőségeket teremt a kommunikáció több színterén is. A Galaxy Z Fold6 vagy Flip6 készülékkel párosított Galaxy Buds3 támogathatja a felhasználókat tanulmányaik során az esetleges nyelvi akadályok leküzdésében. Például, ha idegen nyelvű órán vesznek részt, a Galaxy Buds3-mal a fülükben a Hallgatás módban bekapcsolhatják a Tolmács funkciót, így az eszközön keresztül hallhatják a lefordított előadást. Emellett a Hangparancs (Voice Command) segítségével egyszerűen két szó kimondásával olyan funkciókat is vezérelhetnek, mint a zene lejátszása vagy leállítása, a fülhallgató vagy a csatlakoztatott okostelefon érintése nélkül. A hangzás is intelligensen optimalizálható, a Galaxy Buds fülhallgató viselési körülményeitől függetlenül. A Buds3 sorozat mikrofonjai valós időben elemzik a kibocsátott hangokat és a külvilág zaját, hogy még minőségibb hangélményt biztosítsanak és fokozzák az aktív zajszűrést az Adaptív EQ és a továbbfejlesztett Adaptív aktív zajszűrés segítségével. Zenehallgatás során a Galaxy Buds3 Pro folyamatosan gyűjti és azonosítja a környező hangokat, és automatikusan, kézi szabályozás nélkül beállítja az optimális zaj- és hangszintet az Adaptív aktív zajszűrés, a Sziréna érzékelés (Siren Detect) és a Hangfelismerés (Voice Detect) segítségével, mindezt a felhasználó kényelme érdekében.

A Galaxy Buds3 széria számítástechnikai tervezőeszközökkel, számos összegyűjtött statisztikai adatra építve nyerte el új kialakítását, a kényelmes illeszkedés és viselés érdekében. A fülhallgatófej prémium, száras kialakítása a Szár fényekkel kiegészített elegáns és modern formavilággal a trend- és stílusérzékeny felhasználókat is megcélozza. Ez az új kialakítás intuitívabb használatot tehet lehetővé, a készülék egyszerűen vezérelhető érintéssel vagy csippentéssel, a felhasználók az ujjukat a száron lefelé vagy felfelé húzva irányíthatják a fülhallgatót, amely így egyszerre kínál kényelmet és ízléses esztétikát. A Galaxy Buds3 és a Buds3 Pro két különböző, célzott kialakítással érkezik. A Galaxy Buds3 Pro a hallójárathoz illeszkedve kínál magával ragadó hangzást, míg az újragondolt, nyitott formatervezésű Buds3 ideális lehet a mindennapi, hosszabb időtartamú viselethez.

A prémium hangélmény biztosítása érdekében a Galaxy Buds3 Pro fejlettebb hardverrel érkezik. A Galaxy Buds3 Pro továbbfejlesztett, 2-irányú hangszórókkal és síkmembrános magashangszóróval (planar tweeter) rendelkezik a kifinomult, precíz, nagy tartományú hangzás érdekében, valamint a menet közbeni kristálytiszta hangélményt kettős erősítővel nyújtja. Az Ultramagas Hangminőség a Samsung saját fejlesztésű SSC kodekjével támogatja a megkettőzött mintavételi frekvenciát, amelynek köszönhetően a Galaxy Buds3 Pro viselői a nagy felbontású audiofájlokat is a lehető legmagasabb minőségben, telt hangzással és részletességgel élvezhetik. A hangminőség színvonala a telefonhívásokra is kiterjed. A gépi tanuláson alapuló, előre betanított modell segítségével a Galaxy Buds3 sorozat képes a beszélő valódi hangszínét visszaadni különféle zajkörnyezetben, miközben a Szuper-Szélessávú Hívás (Super-Wideband Call) funkcióval telített és természetes – az okostelefonok kiváló minőségű hívásaihoz hasonló – hívásélményt biztosít.

Itt a Watch 7

A Galaxy Watch7 okosórát úgy alkották meg, hogy a felhasználók átfogó képet kaphassanak egészségügyi állapotukról. A Galaxy Watch7 sokoldalú lehetőségekkel arra ösztönzi viselőit, hogy mindennapi jólléte elősegítése érdekében egészségesebben éljenek. Az Edzési rutinnal több mint száz edzéstípust követhetnek nyomon, és különböző gyakorlatok kombinálásával szokásokat alakíthatnak ki céljaik eléréséért. Verseny módban, valós időben hasonlíthatják össze aktuális és korábbi teljesítményüket, hogy nyomon kövessék fejlődésüket, és fenntartsák a motivációt. A Testösszetétel-mérés a testről és a fittség állapotáról átfogó pillanatképet készít, hogy teljes képet kapjanak testük állapotáról.

A Galaxy Watch7 az alváselemzés új, fejlett AI-algoritmusa mellett az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala által jóváhagyott Alvási apnoe funkciót is kínál, amely egyszerű, megelőző módszert biztosít az éjszakai légzéskimaradás lehetséges jeleinek felismerésére. A Pulzuskövetés funkció valós időben méri a szívverést, és küld riasztást a rendellenesen magas vagy alacsony szívritmusról, a Szabálytalan szívritmust jelző (IHRN) funkció pedig a pitvarfibrillációra (AFib) utaló szabálytalan szívritmusokat jelzi. Az EKG (elektrokardiogram) és a Vérnyomásmérés a szívünk egészségébe kínál mélyebb betekintést.

Ezeket a fejlett, mélyreható megfigyeléseket és személyre szabott elemzéseket a Samsung eddigi legforradalmibb hardvere teszi lehetővé a Galaxy Watch7 okosórán. A továbbfejlesztett BioActive érzékelő növeli a pontosságot, így az óra viselői az átfogó mérésekkel jobban megérthetik saját állapotukat. A Galaxy Watch7 okosórán bevezetett AGE-index segítségével kényelmesen, közvetlenül a csuklójukról követhetik nyomon a felhasználók a megnövekedett glikációs végtermékeket. Az étrend és életmód által nagymértékben befolyásolt AGE-k a felhasználó általános biológiai öregedési folyamatát tükrözik, egyben jelzik az anyagcsere egészségességét is.

A Galaxy Watch termékcsalád legerősebb chipjével és – elsőként – 3nm-es processzorral felszerelve a Galaxy Watch7 háromszor gyorsabb központi feldolgozóegységgel (CPU), valamint 30 százalékkal jobb energiahatékonyságú alkalmazásprocesszorral biztosít zavartalan felhasználói élményt. A Galaxy Watch7 az első Kétfrekvenciás GPS rendszerrel rendelkező okosóra, amely még sűrű városi környezeten belül is pontosabban beméri a tartózkodási helyet, így a felhasználók szinte bármit felfedezhetnek.

A Samsung ikonikus köralakú formatervezése mellett a Galaxy Watch7 viselője a stílusához illeszkedhet az új óraszíjakkal, legyen szó a hullámos alakú dizájnról, a színes öltések legapróbb részleteiről vagy a különböző számlapokról. A Galaxy Watch7 intuitívabb és zökkenőmentesebb élményt nyújthat az összekapcsolt Galaxy eszközök között. Az intelligens Javasolt válaszokkal a felhasználók könnyedén válaszolhatnak üzeneteikre, amely a Galaxy AI segítségével a korábbi beszélgetések elemzésével ajánl megfelelő válaszlehetőségeket. A Dupla csippentéssel könnyedén vezérelhetik az okosórát és a csatlakoztatott Galaxy okostelefont, még akkor is, ha nincs szabad kezük. Például egyszerűen használhatják a multifunkcionális Samsung Walletet, ha fizetnének vagy hozzáférnének digitális azonosítójukhoz, hogy kényelmesebbé tegyék a mindennapokat.

A Galaxy Watch7 40mm és 44mm változatban érkezik, előbbi Zöld és Krém színekben, míg az utóbbi Zöld és Ezüst színekben elérhető.

Az ultra óra

A Galaxy Watch7 fejlett egészségfigyelő funkcióira és nagy teljesítményű hardverére építkezve a Galaxy Watch Ultra a termékcsalád legújabb és legerősebb tagja. Tökéletesített intelligenciával és képeségekkel kínál továbbfejlesztett fitneszélményeket a még kiválóbb eredmények elérése érdekében. Az új párnázott formatervezés – a Galaxy Watch köralakú kialakítását idézve – minőségibb védelmet és látványt nyújthat, míg a nagyobb kényelmet biztosító Dinamikus szíjcserés rendszerrel a felhasználók – bárhol és bármikor – a legtöbbet hozhatják ki magukból.

Az óra viselői az extrém tartósságért tervezett prémium képességekkel – köztük a 4-es fokozatú titánvázzal vázzal és a 10ATM vízállósággal – tovább feszegethetik a határaikat. Emellett a Galaxy Watch Ultra még szélesebb magassági tartományban működik, 500 méteres tengerszint alatti mélységtől 9000 méteres magasságig. A felhasználók így szinte bárhol – természetes vizekben úszva vagy extrém környezetben kerékpározva – részesülhetnek a fejlett fitneszélményekben.

Olyan többkörös edzések, mint a triatlon, az úszástól kezdve, a kerékpáron át, a futásig, a Többpályás sportaktivitásban követhetők nyomon. Az új Funkcionális küszöbteljesítmény (FTP) a kerékpározáshoz mindössze 4 perc alatt, AI által vezérelt FTP mérőszámokkal pontosan méri a maximális kerékpáros teljesítményt, hogy a felhasználók egyéni mutatóikhoz igazodva aknázhassák ki a bennük rejlő potenciált. A Galaxy Watch Ultra fejlett, Személyre szabott pulzuszónát is biztosít, hogy fizikai képességeik alapján optimális intenzitással edzhessenek.

Az óra viselői az újonnan hozzáadott Gyorsgombbal azonnal elindíthatják és irányíthatják edzésüket, igényeikhez igazítva további funkciókat is feltérképezhetnek, a biztonság érdekében pedig aktiválhatják a Vészhelyzeti Szirénát. Egy pillantással ellenőrizhetik az edzés utáni statisztikákat a Galaxy Watch Ultra speciális óralapjain, amelyek automatikusan Éjszakai módba kapcsolnak a sötétben való optimális olvashatóság érdekében. A 3000nit csúcsfényerőnek köszönhetően a Galaxy Watch Ultra felülete még erős napfényben is tisztán látható. A Galaxy Watch Ultra a hosszabb kalandokra is felkészült, mivel a Galaxy Watch termékcsalád leghosszabb akkumulátor-üzemidejével rendelkezik, Energiatakarékos módban akár 100, Edzés közbeni energiatakarékos módban pedig 48 órán keresztül működik.

A Galaxy Watch Ultra 47mm-es méretben, Titánszürke, Titánfehér és Titánezüst színekben elérhető.

A Galaxy Watch7 és a Galaxy Watch Ultra okosórákat a Wear OS eddigi legerősebb operációs rendszere, a Wear OS 5 támogatja. A továbbfejlesztett teljesítményt és energiahatékonyságot kínáló Wear OS 5 operációs rendszernek köszönhetően a felhasználóknak zökkenőmentesebb és gördülékenyebb interakciókban lehet részük, és tovább használhatják az eszközt. Még minőségibb viselhető élményben lehet részük, mivel közvetlenül csuklójukról férhetnek hozzá számos népszerű alkalmazáshoz, köztük Galaxy, Google vagy a más, harmadik féltől származó applikációkhoz.

Galaxy Ring

Az egyelőre csak pár országban piacra dobott Galaxy Ring egyszerű megoldást kínál a mindennapi jóllét megteremtéséhez. A Samsung a már bizonyított szenzortechnológiáját a vállalat eddigi legapróbb, diszkrét formátumába csomagolta, olyan információkat szolgáltatva, amelyekkel a felhasználók könnyedén megismerhetik önmagukat. Az okosgyűrűt folyamatos egészségmegfigyelésre tervezték, könnyű, alacsony tömegű – 2,3 és 3,0 gramm közötti – kialakításának köszönhetően pedig akár hosszabb távon is kényelmesen viselhető. Különleges, homorú felülete a tartósság mellett egyedi stílust kölcsönöz a készüléknek. A 10ATM vízállóságnak és az 5-ös fokozatú titánborításnak köszönhetően a felhasználók szinte bárhol és bármikor, gond nélkül hordhatják a gyűrűt. Az eszköz szinte folyamatosan hordható, akár hétnapos akkumulátor-üzemidővel rendelkezik, a speciálisan tervezett Gyorstöltőtok esztétikus LED-világítással jelzi a töltöttségi szintet. A felhasználók a három – Titánfekete, Titánezüst és Titánarany – szín közül választva saját stílusukhoz igazíthatják a gyűrűt, a méretválasztó készlet segítségével pedig kiválaszthatják a kilenc különböző méret közül a megfelelőt.

A Galaxy Ring személyre szabottan támogathatja a felhasználókat éjjel-nappal, ráadásul a Galaxy AI fejlett technológiájának köszönhetően idővel egyre hatékonyabbá válhat. Az adatok és információk a Samsung Health alkalmazásba kerülnek, így azok egy egységes felületen, előfizetés nélkül, zökkenőmentesen hozzáférhetők. A jóllét a minőségi alvással kezdődik, a Galaxy Ring a Samsung fejlett alváselemzésével és alvási AI algoritmussal rendelkezik, amelyek segítenek a gyűrűt viselőknek könnyebben megérteni alvási szokásaikat és jobb mintákat kialakítani. Az Alvási pontszám és a horkoláselemzés mellett az új alvásmérések –, mint az alvás közbeni mozgás, a lefekvéstől az elalvásig számított idő, az alvás közbeni pulzus és a légzési ritmus – részletes és pontos elemzést nyújtanak az alvás minőségéről. A Cikluskövetés méri az éjszakai bőrhőmérsékletet, így a felhasználók még jobban nyomon követik menstruációs ciklusuk.

A Galaxy Ring átfogó információkkal ösztönző üzenetekkel támogatja a felhasználókat, hogy kipihenten ébredhessenek, és készen álljanak egy újabb nap kihívásaira. A Galaxy AI részletes egészségügyi beszámolót készít, különböző egészségügyi mutatók mérése alapján. A Galaxy AI által támogatott, új Energiaszint funkcióval a felhasználók még egészségtudatosabban élhetik mindennapjaikat, az aktuális fizikai állapotukra tett javaslatokkal pedig fejlődésükért tehetnek erőfeszítéseket. Az energiaszint értékét a készülék a fizikai és mentális állapot négy jelentős tényezője – az Alvás, az Aktivitás, az Alvási pulzusszám, valamint az Alvási pulzusszám-variabilitás – alapján számítja ki. A felhasználók személyre szabott üzeneteteket kaphatnak, amellyel javíthatnak jóllétükön az egészségüket érintő szinte bármely területen. Mindezt a Wellness tippek teszi lehetővé, amely átfogó adatokon és egyéni érdeklődési körökön alapul.

A Galaxy Ring szélesebb körben is támogathatja a mindennapi jóllét megfigyelését, így a felhasználók a Pulzusriasztás (Heart Rate Alert) segítségével tájékozódhatnak szívük egészségéről. A funkció azonnali értesítést küld a Samsung Health alkalmazáson keresztül, ha szokatlanul magas vagy alacsony pulzusszámot észlel. A Pulzusszámfigyelő (Live Heart Rate Check) olyan további információkat árul el a szívritmusról, mint a szívdobbanások száma percenként, a kezdési idő vagy az időtartam. A Galaxy Ring segíthet az aktív életmód fenntartásában és a motiváció megőrzésében az Automatikus edzésfelismerés automatikus séta- és futáskövető funkciójával, valamint az Tétlenségi figyelmeztetés (Inactive Alert) napi fitnesz-emlékeztetőivel. Emellett a felhasználók a Mozdulatokkal egyszerűen készíthetnek fényképet vagy dupla csippentéssel állíthatják be az ébresztőt Galaxy okostelefonjukon, az okosgyűrű helyzetét pedig Galaxy okostelefonjukon pontosan bemérhetik a Samsung Findban a Galaxy Ring megkeresése (Find My Ring) funkcióval.

A Samsung összekapcsolt Galaxy ökoszisztémájának ereje még több előnyt és lehetőséget kínálhat. A felhasználók még több adathoz és pontosabb egészségügyi elemzéshez juthatnak hozzá akár a nap 24 órájában – kifejezetten az alvást tekintve még precízebb eredményeket kaphatnak.

Elérhetőségek

A 12GB RAM-mal rendelkező Galaxy Z Fold6 modellek 256GB-os verziója 829 990, az 512 GB-os változata 879 990, míg az 1TB-os készülék 979 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érkezik. A 12GB RAM-mal rendelkező Galaxy Z Flip6 256 GB-os változata 499 990, míg az 512 GB-os 549 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el. A Galaxy Z Fold6 Ködös ezüst, Rózsaszín és Tengerészkék, míg a Galaxy Z Flip6 Ködös ezüst, Sárga, Kék és Menta színváltozatokban is kapható, így a felhasználók kiválaszthatják a stílusuknak leginkább megfelelő színt. Az eszközök a Samsung.com oldalon online, exkluzív színekben is rendelhetők, A Galaxy Z Flip6 Mélyfekete és Fehér, míg a Galaxy Z Fold6 Mélyfekete színben.

A Galaxy Buds3 két árnyalatban, Ezüst és Fehér színben kapható. A Galaxy Buds3 69 990 forintos, míg a Galaxy Buds3 Pro 99 990 forintos ajánlott fogyasztói áron elérhető.

A készülékek 2024. július 10. 15:00 órától, 2024. július 23. 23:59 óráig vagy a készlet erejéig előrendelhetők. A Galaxy Z Fold6 előrendelése esetén ráadás S Pen tokot, a Galaxy Z Flip6 esetén ráadás Flipsuit tokot igényelhetnek a vásárlók, ráadásként 40 000 forintos készülékbeszámítási kedvezményben részesülhetnek. A Galaxy Buds3 Pro megrendelése esetén ráadás Vezeték nélküli töltő, a Galaxy Buds3 megrendelése esetén ráadás Csatos tok igényelhető az előrendelési időszakban.

Magyarországon a Bluetooth-os Galaxy Watch7 40 mm-es változata 129 990 forintos, a 44 mm-es 149 990 forintos, az LTE verzió 40 mm-es változata 139 990 forintos, a 44 mm-es 159 990 forintos ajánlott fogyasztói áron kapható. A Galaxy Watch Ultra 279 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érkezik.

A Galaxy Watch7 és a Galaxy Watch Ultra 2024. július 10. 15:00 órától, 2024. július 23. 23:59 óráig vagy a készlet erejéig előrendelhető, az új okosórák július 24-től kerülnek a boltokba. A Galaxy Watch7 előrendelése esetén ráadás Szövet szíjat és 15 000 forint extra készülék-beszámítási kedvezményt kaphatnak a felhasználók, a Galaxy Watch Ultra megrendelése esetén ráadás Túra szíjat és 25 000 forint készülékbeszámítási kedvezményt kaphatnak.

A Galaxy Ring Magyarországon egyelőre nem kapható.

Árak

A Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6:

Z Fold6 (12+1TB) HUF 979 990
Z Fold6 (12+512GB) HUF 879 990
Z Fold6 (12+256GB) HUF 829 990
Z Flip6 (12+512GB) HUF 549 990
Z Flip6 (12+256GB) HUF 499 990

A Galaxy Watch7 és Galaxy Watch Ultra:

Galaxy Watch7 (40mm, BT) Krém, Zöld HUF 129 990
Galaxy Watch7 (40mm, LTE) Krém, Zöld HUF 149 990
Galaxy Watch7 (44mm, BT) Ezüst, Zöld HUF 139 990
Galaxy Watch7 (44mm, LTE) Ezüst, Zöld HUF 159 990
Galaxy Watch Ultra Titánezüst, Titánszürke, Titánfehér HUF 279 990

A Galaxy Buds3 és a Galaxy Buds3 Pro:

Galaxy Buds3 Szürke, Fehér HUF 69 990
Galaxy Buds3 Pro Szürke, Fehér HUF 99 990

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,165KedvelőTetszik
3,125KövetőKövetés
6,080FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek