Ma jelenik meg a néhai The Art of Dethronement és későbbi The Dethroners zenekarok tagjaiból alakult, atmoszférikus metalt játszó The AoD bemutatkozó EP-je, a négy dalt tartalmazó Remain. A magyar underground ismerői számára kifejezetten ajánlott az említett elődök emlékét tiszteletben tartó, de kissé közérthetőbb zenei világú csapat anyaga, amit a tagok most be is mutatnak dalról dalra.
A The AoD története 2019-ben indult a húsz évvel korábban írt, ám akkor még nem rögzített dal, a Down on my Knees újragondolt verziójával. Élőben először a 2019 végi téli Fekete Zaj fesztiválon léptek színpadra, még a régi Dürer Kertben. A koncerten bemutatkozott felállás – Gergely Tamás – ének, Kun József – dob (Reason) Petrik Tamás – gitár (ex-Consecration, Desperation) Tomán Gábor – gitár, szintetizátorok Tóth Ádám – basszusgitár, szintetizátorok (Kajgūn, etovics) + live session Nagy Zsolt – billentyűk (Popgressive) – együtt maradt, majd elkezdődött a közös munka, az új dalok írása. A most megjelenő Remain című négyszámos kislemezt másfél évvel később, 2021 tavaszán vették fel, részben az SuperSize Recording stúdióban, részben otthon, ami ebben az esetben három különböző országot jelent. De a továbbiakban adjuk át a szót a zenekar tagjainak!
Do We Remain
Totti (ének): Mindannyiunkat foglalkoztat a kérdés, különösen negyvenen túl, mit is hagyunk hátra magunk után, marad-e egyáltalán valami értékes utánunk? Függetlenül attól, milyen léptéket használunk, hogy az egyén vagy az emberiség szemszögéből vizsgáljuk a kérdést, ha nem tanulunk a múltunkból, akkor jövőnk sem lesz. Ezt a válasz után sóvárgó lelkiállapotot igyekeztem megjeleníteni ebben a dalban. Ezzel a szöveggel készültem el másodjára, hosszabb próbálkozás után végül egy-két óra alatt állt össze a végleges változata. A refrén témája egyből adta magát, a verzékkel az utolsó pillanatig játszottunk. Hangról hangra néztük végig, hogyan lenne a leghatásosabb.
adamskij (bass): Úgy emlékszem, ennek a számnak a refrénjét mutatta egyszer Tomán (Gábor) gitár demóként, szóval ez volt az első ún. demo track. Mivel a gitárokat kezelő élmunkások (Tomán és Toma) minden hangot bitre pontosan hegesztettek fel, rohadtul igyekeznem kellett kis bojtorján mintás alsógatyámban legalább eltalálni az egyeket. Igyekeztem nem arra gondolni felvétel közben, hogy ebben a zenekarban egy időben Szendőfi Balázs, illetve később Samay Balázs játszott a mélyhúros hangszeren. Tulajdonképp ez az egyetlen szám, ahol riffet módosítottam; a kezdő téma második körét sikerült picit váratlanabbá és gonoszabbá formálni egy félhangnyi süllyesztékkel. Amúgy fogós tétel, egy Last Time, amit éjjel f3-kor hazafelé éppúgy pörgetni lehet, mint délelőtt egy autópályán.
Toma (gitár): Amikor ez a szám készült, volt egy megérzésem, hogy ez lesz az EP nyitódala. Egyszerre szellősek és tapadósak benne a riffek. Az ének kezdetben “rásimul” a zenére, ritmus szekciónk aláfestő törzsi lüktetéssel dominál, aztán haladunk tovább, és egy időre “kísérteties” lesz az ének. Itt a szintik kiválóan rásegítenek erre a hangulatra. Majd megérkezünk a címadó kérdésig, tetőpont, kétségbeesett megjelenítés. Utána építkezik az ének tovább, már direktebb módon, a szám második felében eljutunk ismét a kétségbeesett kérdésig, mely hörgés válaszolgatással lett megpingpongozva. Jó döntés volt.
A SuperSize Recording stúdióban ezt a folyamatot végigülni Makay András mellett, mint egy vadászgépet elvinni pár órára, ritkán történik meg, de ha sikerül, figyelsz minden rezzenésre és mozdulatra, közben meg élvezed az egészet! Tomán brutál jól megírt, jó hangulatú szólója felken még egy rakat habot a szám végére, jó helyen, jó időben. Alig várom, hogy élőben is bemutassuk!
Tomán (gitár): Úgy alakult, hogy 2012. októbertől egyedül töltöttem 9 hónapot, északra költöztem. Nem volt könnyű időszak, talán a legnehezebb eddig. Na most, aki egy kicsit ismeri a skandináv telet, az tudja, hogy nem a legvidámabb dolog. Ekkor sok ötletet rögzítettem, többek között ennek a számnak a kezdőtémáját is. Szerencsére adamskij belenyúlt, így még gonoszabb lett. A bridge rész is régebbi ötlet, a verzék csak úgy kigurultak, amikor elkezdtem összerakni az első demókat 2020 tavaszán. A végleges szerkezetet közösen döntöttük el, ahogy az összes többi számnál is.
The Vortex Scheme
Totti (ének): Ez volt a legelső dalszövegem az EP-hez. Bár szigorúan vett koncepció nincs a dalok közt, annyi talán mégis, hogy a Do We Remain útkeresése után itt az önismereten és az önelemzésen van a hangsúly. Még ha nagyon sötét is, amit legbelül látunk, akkor sem menekülhetünk önmagunk elől. Csak így tudunk fejlődni és előre haladni az utunkon.
A pandémia elején született meg a vers, és néhány apróbb, de annál hatásosabb részlet kidolgozását leszámítva rögtön végleges formát is öltött a dallamszerkezet. Itt is hangról hangra végignéztük, mi működhet a legjobban, és a demózás alatt már ezeket is figyelembe véve tudtam felénekelni a dalokat. Így minden dalhoz kész ‘mankóval’ tudtam a stúdióba menni.
adamskij (bass és szinti): Eme szám eleje nagyon nehezen állt össze, legalább négyféle verzión gondolkoztunk. Aztán Tomán pár nap NI Massive varázslat után előállt ezzel a filmzenés intróval; ott és akkor el is dőlt, hogy ez lesz a klipes nóta. Van benne egyfajta svédes íz, még a Cemetary / Tiamat időkből, és erre a hangulatra tenyereltünk rá nagyon, ezt akartuk kifejteni jobban. A számomra legnehezebb téma is ebben a számban található. Ami gitáron nehézkesen, de még lejátszható, az basszusgitáron olykor csuklóficammal járhat, elképesztően káromkodtam utána. Bevetettem még egy hangszert is ebben a nótában, de ezt csak kellően avatott fülek ismerik fel.
Toma (gitár): Amikor nagyjából összeállt a szám váza demo szinten, egyszerűen nem tudtam elképzelni éneket rajta. Lassú részek, merengős részek, kiállások, becsúszó natúr gitárok, középtempós súlyos részek, Adamskij supermultiskill csinosításai… vagy nagy katyvasz lesz, vagy betalál. Hát ebből lett a szöveges klipünk és nem véletlenül. Totti levitte a demót a próbaterembe, csutkán szólt a backing track, szemben állt a telefonnal, élőben felnyomta a zenére, mire gondolt, majd továbbküldte. Mikor ezt hallottam / láttam, csak akkor nyugodtam meg: ebből már tuti nem lesz instrumentális eposz! Meg kell említenem, mert nagy hatással volt rám, Liszt zongora betétje a merengős részen: azonnal jó lett, instant libabőr, ha jól emlékszem, senki sem merte bedobni: “áhh ez nem oda való, inkább valami mást!” 😀 Profi. Nagyon. Örülök, hogy nemcsak élő AoD koncerten, hanem ezen az EP-n, ebben a számban, letette a kézjegyét.
Tomán (gitár): Az intróból ha nem volt 15 változat, akkor egy sem, de a jelenleginél mindenki egyből azt mondta, hogy ez az! Ehhez szinte az összes ötlet korábban született, de más hangszerelésben rögzítettem. Tomi ráérzett a hangulára rendesen. Adamskij szintijei, a zongora, illetve a drop A-hangolás szintén dobott rajta.
The Inevitable
Totti (ének): Kétségbeejtően sokat szenvedtem ezzel a szöveggel. Végül a harmadik témakörrel sikerült megvalósítani, előtte két teljesen más irányú megközelítéssel próbálkoztam, sikertelenül. Nagy segítséget nyújtott Gábor és Toma is azzal, hogy tábortüzes-gitározós videót küldtek, ezzel tudtam aztán elkapni a hangulatot. Ehhez a dalhoz fűződik az egyetlen személyes dalszerzési élményünk is, Tomával egy 3 órás sessiont csináltunk tavasszal egy próbateremben, ott került minden a helyére.
Hogy miről is szól? Arról, hogy ne az utolsó pillanatban bánjuk meg az el nem mondott szavakat, a meg nem tett lépéseinket.
adamskij (bass és szinti): Más zenekarok igyekeznek letagadni hatásaikat, szerintem mi itt kellően egyértelművé tettük, hogy imádjuk az At The Gates-t és a svéd melodeath bandákat is. ez így volt huszoniksz éve is, bár akkor ez a szerelem nem kapott teret akkori számainkban. Ezúttal, ha már belekarcoltunk a svéd vonalba, a durvább részét sem akartuk kihagyni. Toma első dala The AoD színekben, és az arcodba mászik. Hiába a legegyszerűbb dal basszuson e négy szám közül, legalább hangonként háromféleképp játszottam fel. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezzel a számmal fogok a legtöbbet szívni, aztán mégis. Az igen remekül sikerült ének (heló, Superbutt és Vörös Andris!) mellett végre sikerült analóg szintikkel súlyosbítanom egy metál nótát (ha már basszusgitárral nem ment).
Toma (gitár): A számok írása előtt megbeszéltük, nem lesz jópofizás egymással, mindent ízekre fogunk szedni, csak akkor mondjuk valamire, hogy kész, ha mindenki szerint kész. Hónapokig ott volt a levegőben, hogy talán sosem készül el ez a dal. Alapkoncepció volt, hogy a súlyos, satus részek passzoljanak a dallamosabb és a varrógépes, reszelős gyors részekhez is. Megszenvedtünk vele mindannyian.
Sosem gondoltam volna, hogy bármikor is, akusztikus gitáron, fütyörészve a szobában, videóra véve fogom játszani, hogy Totti átbillenjen… és elkapja a fonalat. Az egész EP úgy készült, hogy ha valaki beragadt, ott álltak a többiek, türelmesen, hogy segítsenek egymásnak. Nem is számként tekintek már erre, hanem egy történetet látok. A dalszöveg is összeállt a végére, utolsó pillanatban lett kész. Nincs bennem hiányérzet.
Tomán (gitár): Jó húzós dal lett, Toma ötletei tetszettek, összerakta, kis noszogatással. 🙂 A szóló első felét és a végére az akusztikus gitárt én hegesztettem fel. Analóg szintik különlegessé / egyedivé teszik.
Doom
Totti (ének): Ez az a dal, ami tényleg az utolsó pillanatban öltött végleges formát. Konkrétan a felvétel előtti héten cseréltük le a verze énektémáját szavalós részre, és ekkor kerültek a refrén harmóniái is a helyükre. Ez egy elég nehéz dal, nem könnyen emészthető, éppen ezért minimalista szöveget terveztem. Egyfajta zárógondolat a többi dalban megfogalmazottakhoz. Csakis rajtunk múlik, fennmaradunk-e, marad-e utánunk valami, mi vagyunk a saját megváltónk. De néha még a megváltók is belefáradnak mindabba, ami körülveszi őket, és talán azon morfondíroznak, a legjobb lenne maguk mögött hagyni mindent és csak egyedül lenni.
Tomán (gitár): Újabb alapötletből indult, de például a refrén szintén ott volt a kicsit régebbi ötletek között, a dob és az ének még inkább doomosabbá tették. Különleges dal, a refrén nagyon erős. A verze basszus letarol mindent, kétszer.
adamskij (bass és szinti): Szerelem első látásra. legalábbis nekem, mások meg ilyen érzelmi sújtások alatt vándorolnak ki sörért (az érzéketlen fiúk). itt is sikerült még egy szintit hozzátenni Tomán sávjai mellé, ráadásul az egyik részét egy tök ingyenes vst szintiből szedtem elő (Pendulate). annyira markáns bass ötleteket vázolt fel Tomán, hogy kár lett volna beléjük nyúlni. ugyan ritmikailag elég változékony ütemek sorakoznak benne, de gyorsan ráéreztem, és különösebb problémák nélkül ezzel a számmal végeztem leggyorsabban. az eredeti werkcímnél pedig később sem találtunk jobbat. ez a szám juttatja el a hallgatót a kívánt végállomásra.
Toma (gitár): Kedvenc számom. Lassú, melankolikus, és persze a végére ki is készülsz tőle. Úgy indultunk, hogy dallamos ének lesz a verze rész alatt is, nekem folyamatosan szúrta ez az oldalam, persze nem tudtam, mi lenne oda a legjobb megoldás. Utolsó pillanatban nyomta be Totti, hogy ő ezt bizony végig fogja beszélni! 😀 Egyből tetszett az ötlet. A stúdióban hallgatni azt a részt különös volt, a cél az volt, hogy őszinte és emlékezetes legyen, meg a második körében már zaklatottabban jelenjen meg az a mondanivaló. Fűszer alá: Adamskij a bass-on úgy horzsol ezen részek alatt… elindulsz a Tüzépre kavicsért/cementért! Azt hiszem, jól sikerült. A refrének kísértetként esnek az arcodba, mert ott van alatta a sárnehéz gitár, persze itt már rég levetted: semmiféle happy end nem lesz a végén. Élőben is előadnám, ki kell próbálni.
Végszóra helyezem ide: Van egy remek dobosunk, Józsi (Kun József, aki a Reason dobosa is) egy gép, egy terminátor. Felüdülés volt hallani a megírt demo számokon az otthon felütött témáit. Ilyenkor jössz rá arra: amit otthon csináltál dobon kínkeservesen, azt hitted, remek munkát végeztél… hát nem!
A Remain dalai holnap este egy közönségtalálkozó és EP-megjelenési buli keretében is meghallgathatók lesznek a Vokál Rock Bisztróban. További információk a kapcsolódó Facebook-eseményen!
