Hirdetés
Hirdetés

Rekordsebességgel lett teltházas a Fishing on Orfű

foo.jpg

Már májusban, több mint 3 héttel a kezdés előtt elkelt minden jegy a legbarátságosabb fesztiválnak tartott Fishing on Orfűre. A helyszínen sem lehet majd belépőket kapni. Ezen kívül hírek az off-programokról, színházi előadásokról, tehetségkeresőről és biztonságos jegycseréről minden mennyiségben a hajtás után! (Fotó: Fishing on Orfű Facebook)

A zsinórban hatodik éve elővételben teltházas rendezvény idén minden eddiginél korábban, már május végén kénytelen kitenni a megtelt-jelzést. A fesztivál 2018-ban váltott a „vissza a gyökerekhez” koncepcióra, mely szerint a kereskedelmi felfogású popzenével szemben a „mindenki más” fesztiválja lesz Fishing. A tavalyi jegyfogyás rekordsebességű lett, a 2019-es érdeklődés most még azt is felülmúlta.

Csakúgy, mint az eddigi években, szponzorok híján idén is a közönség nevezte el a fesztivál nagyszínpadait. A fellépők dalaira lehetett voksolni, végül egy Bohemian Betyars és egy Rühös Foxi-dalcím lett a befutó, így lesz Csavargó nagyszínpad és Eszik a dönert a nagyorrú lányok nagyszínpad idén Orfűn. A harmadik legnagyobb zenei helyszínt a szervezők a szavazás harmadik helyezettjéről, a Bëlga daláról nevezik el, így idén Mivót? nagysátor lesz a legnagyobb fedett helyszín neve Orfűn.

A fesztivál szabadidőprogramjai is népszerűbbek, mint valaha. A Fishing 10. jubileumi fröccstúrái egy nap alatt teltek be (Beck Zoltán és Háy János, Lovasi András és Varga Livius a túravezetők), a sörtúrák közül pedig már csak a Bohemian Betyars és a Lóci játszik zenekaroknál van még pár szabad hely. A fesztivál számos további gasztro-programmal készül: az Almalomb jóvoltából exkluzív erdei vacsorákon vehetnek részt az érdeklődők, ráadásul az asztaltársasághoz csatlakozik a Vad Fruttik, a Kistehén vagy a Bëlga zenekar is. A fesztivál teljes szabadidőprogram-kínálata itt tekinthető meg. 

A Fishing 2017-ben indította a FOO Színházkertet, ami idén az orfűi Medvehagyma Házba költözik és napi egy kamaraelőadással örvendezteti meg a színház szerelmeseit. A Balsai Móni főszereplésével színpadra állított Fehér nyuszi, vörös nyuszi már teltházas, a Huzella-Mácsai Villon-estre, vagy Scherer Péter és Kovács Krisztián A gyáva című darabjára még kaphatók jegyek korlátozott számban. A színházi darabokról itt található meg minden információ.

Másodjára bonyolította le saját tehetségkeresőjét a fesztivál, amelyre rekordszámban jelentkeztek zenekarok és szóló- vagy duó produkciók. A 10 legjobb zenekar közül a közönség választhatott, így az idei Fishingen fellép a Duckshell, a Heavenhike és a Cedar Knoll – ők nyitják a Mivót? nagysátort csütörtökön, pénteken és szombaton. A Magam adom színpadon nyert fellépési lehetőséget Hó Márton, Nagy Bettyy és Kajli Lackó, valamint a Linoleum.

A fesztivál a teltház miatt különösképpen felhívja a figyelmet a biztonságos jegycserére. A Tixa (a Fishing hivatalos jegyértékesítője) – a Facebook csoportok és a különböző online adásvételi oldalak helyett – kizárólag a Tickething és a Ticketswap oldalakat ajánlja, ha másodkézből vásárolnánk fesztiválbelépőt. Ezeknél a biztonságos jegycserére szakosodott szolgáltatóknál a vásárlás transzparens és gyors, ráadásul a vásárlási ár sem haladhatja meg az eredeti jegyárat 20%-nál nagyobb mértékben.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló