Sosem késő új élményeket szerezni, így amikor lehetőséget kaptam arra, hogy részt vegyek beugrósként egy elektronikus zenei partin, annak ellenére is kedvet éreztem a dologhoz, hogy egyébként hosszú évtizedeken át leginkább gitárzenén nevelkedtem. És bár a lakótelepi szeletelés mindig távol állt tőlem, az olyan előadók, mint Chicane, a Floating Points vagy épp Tycho kifejezetten a kedvemre valók. Ezek alapján kíváncsian vártam, milyen lesz a kanadai, 2021-ben Grammy-díjra is jelölt Jayda G szettje Bécsben, a Telekom Summer of Joy Youth Freedom sorozatának nyitóbuliján.
A Summer Joy – kicsit lesarkítva – az itthon hamarosan induló Telekomosok Fesztiválja nemzetközi megfelelője, tehát egy exkluzív környezetben megrendezett zenei eseménysorozatról beszélünk, ahol minden alkalommal más fellépők állnak színpadra. A mostani, ha úgy tetszik nulladik állomás a bécsi Duna-szigettel szemközt található USUS am Wasser nevű létesítmény volt, ami furcsa keveréke egy partihelyszínnek, egy vízparti szórakozóhelynek, és egy zöldövezeti parknak. Gyakorlatilag úgy érdemes elképzelni, mintha a Budapest Park kiköltözne a Balaton partjára, vagy a Dunakanyarba, és ha már ott vannak, hozzácsapnának még néhány outdoor szórakozási lehetőséget a csónakázástól a bobpályáig. Meg persze egy modern, ledfalas színpadot a hozzátartozó tánc- és nézőtérrel, meg az azokat kiszolgáló bárokkal. Mondjuk azt, kissé felemelőbb környezet, mint egy szalmával megszórt almáskert, bár tud az is jó lenni – német nyelvterületen minden második kisvárosban rendeznek zenei kisfesztivált ilyen helyeken, zenei stílusra való tekintet nélkül, ha nem hiszed, járj utána!
Mire megérkezett az este fő fellépője, már sikerült akklimatizálódnom zenei értelemben is, mivel hála az égnek, a fellépők is az elektronikus zene mondjuk úgy, szofisztikáltabb területeiről érkeztek, másrészt olyan érdekes jelenlévőknek, mint Michael, a Berlinből érkezett táncművész, aki megismerkedésünk után két perccel már csillogó szemekkel, magával ragadó energiával ecsetelte, hogyan szeretné kombinálni a most készülő videósorozatában a színjátszást, a zenélést és persze a táncot. Hiszen, ahogy elmondta, nincs az jól, hogy a táncosokra sokszor a produkciók ministránsaiként tekintünk, és mindenki természetesnek veszi, hogy egy színész énekel és táncol egy kicsit, de fordított esetben, tánc fókusszal ez már nem így működik. Utána kölcsönösen belevettettük magunkat a tömegbe, de bármikor futottunk össze az este folyamán, széles mosollyal köszöntöttük egymást. Hogy ezért, vagy sem, de olyan érzésem támadt, hogy az egész rendezvényt áthatja ez a hangulat, és valóban, mindenhol mosolygó arcokat láttam, pedig kifejezetten bekészült, láthatóan már túl sokat fogyasztott emberekkel szinte egyáltalán nem találkoztam.
A fő fellépő, Jayda G. szettje este 10-kor vette kezdetét. És most jön a focimeccs lerajzolása, ugyanis nagyon nehéz leírni, milyen élmény egy olyan DJ produkcióját látni, aki úgy játszik elektronikus zenét, hogy közben gyerekkorának egyik komoly zenei inspirációja Jimi Hendrix volt. Persze ez önmagában nem garancia semmire, de a két óra alatt rengeteg árnyalat vegyült a produkcióba, rengeteg olyan megoldással, amiket komolyan inspiráltak hetvenes évekbeli funk lemezek, nem zárom ki, több esetben direktben mintázott részeket is hallhattak azok, akik ilyesmire fogékonyak. Én meg nem először vontam le azt a következtetést, hogy minden ugyanaz másképpen: bár nem mernék rá nagy összegben fogadni, hogy tényleg így volt, de sokszor azon kaptam magam, hogy percekig bólogatok olyan groove-okra, melynek alapja simán származtathatók mondjuk a legendás James Jamerson védjegyszerű basszusgitárfutamaiból, akár direktben, akár elektronikus köntösben.
Jayda pedig olyan energiaszinten élte meg a bulit, ami, mondjuk úgy, hagyományos élőzenei koncerten is ritka. Az egész inkább hasonlított egy DJ-pult mögött előadott törzsi szertartásra, mint arra a sokak fejében élő karikírozott képre, amikor valaki egyik vállával a fejhallgatót tartva integet egy mp3-lejátszó mögött. Sokáig volt lehetőségem arra, hogy a színfalak mögé nézzem a műsort, és bár általában tudni szoktam, mi miért történik egy zenei produkcióban, az a furcsa eset állt elő, hogy – számomra szűz terület lévén – csak a szemem golyózott attól, melyik eszközt éppen mire használja. A kétórás program pedig egyszerre volt szórakoztató, intenzív, mégis zenei, rengeteg szép váltással, jól kitalált dramaturgiai ívvel. Azt hiszem, az a 2500 látogató, aki ott volt a Duna bécsi partján, elégedetten indulhatott haza. Ha a magyar sorozat is ilyen élményeket ígér, megéri majd megnézni az összesen kilenc állomás valamelyikét!
A Telekomosok Fesztiválja sorozatról további információkat találsz ide kattintva!
Fotók: Nils Leon Brauer