A hajlítható kijelzős készülékek láttán még ma is az az első kérdése a legtöbb embernek, hogy mégis minek. Arról már korábban írtunk, hogyan vált ki több eszközt a Samsung Z Fold3 telefonja a mindennapokban, az elmúlt hónapokban pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen az élet a kistestvérrel, a Z Flip3 telefonnal.
A Flip az a készülék, ami a klasszikusnak mondható kinyithatós telefonokra hajaz, és mikor az első generáció volt teszten nálam, annak ellenére imádtam, hogy sokan voltak szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy mire jó egy ilyen, hiszen nem lehet belőle tabletet hajtogatni, nem lehet róla elmondani, hogy kivált több eszközt, még csak az sem igaz, hogy egy erőgép, ami bármit, bármikor futtat. Ez a telefon nem is azoknak szól, akik egész nap a telefont nyomogatják, akiknek a készülék egyben a munkaeszközük, de nem is az átlagfelhasználóknak.
Aki csúcskészüléket szeretne, amiben a fotózásé a főszerep, az nem ezt fogja választani, ahogyan az sem, aki szimplán csak egy átlagtelefont szeretne.
A Galaxy Z Flip3 telefon és a függőségek
Az ilyen eszközökre szokták rásütni azt, hogy lifestyle telefon, amit leginkább akkor szoktak használni a tech-szektorban, ha nincs meg igazán a válasz arra a kérdésre, hogy ugyan ki venné ezt meg, ezért azt érdemes kihangsúlyozni, hogy tök trendi meg fiatalos, és remélni, hogy ettől majd a trendi és fiatalos emberek meghatódnak és megveszik. Nem állítom, hogy én nem így álltam hozzá még legelején ehhez a készülékhez, de aztán hosszabb távon kiderült, hogy a Z Flip3 sokkal több ennél.
Most azonban már pontosan tudom, hogy amellett, hogy sokkal praktikusabb, mint elsőre látszik, ez a telefon az, ami lehozott a telefonfüggőségemről.
A telefonfüggőség sokakat érintő probléma, akárhogy is próbálja elbagatellizálni a társadalom többsége, azért a legtöbben a mosdóba is viszik magukkal a készüléket, az meg egyenesen elképzelhetetlen, hogy valahova telefon nélkül menjenek. Ahhoz, hogy évek óta ugyanúgy tudjak lelkesedni telefonokért, tabletekért, hogy örömöt okozzon az, hogy nyomogatok egy új telefont, nyilvánvalóan kell valami kattanás. Az én függőségem pont ez volt, hogy ha kellett, ha nem, nyomogattam a telefonom, ami ráadásul mindig kéznél volt, hiszen általában nem fért bele a zsebembe, vagy azon aggódtam, hogy kiesik belőle. Ránéztem, hogy van-e értesítés, hogy mennyi az idő, hogy jött-e valami push üzenet egy híroldaltól, vagy csak úgy pótcselekvésként, mert miért ne.
Megoldások telefonfüggőségre
Sokáig azt gondoltam, hogy a telefon állandó nyomogatására megoldást jelenthet mondjuk egy okosóra, hiszen az értesítéseket azon is nyomon tudom követni, ha pedig a telefont elrejtem a táskámba, akkor kétszer is meggondolom, milyen értesítés az, aminek hatására előkotrom az aljáról. Aztán rájöttem, hogy bár összességében jók az okosórák, és valamennyire enyhítették is a problémámat, az, hogy még egy eszköz legyen ennyire a mindennapjaim része, és menedzseljem folyamatosan még annak a töltését is a többi eszközöm mellett, nem volt túl vonzó opció.
Persze lehetett volna az is, hogy egészen egyszerűen megemberelem magam, és jobban odafigyelek arra, hogy ne nyomogassam a telefonomat állandóan, de hát ezzel meg már próbálkoztam, sikertelenül.
És akkor jött a kinyithatós telefon, és vele a felismerés, hogy pont az az egy mozdulat, a kinyitás az, ami miatt végiggondolom, hogy tényleg olyan fontos-e az, amit meg akarok nézni a telefonomon.
Telefonnyomkodás nélkül is teljes élet
Nem azért nem nyitogatom feszt a Z Flip telefont, mert aggódom, hogy hamarabb tönkremegy és elhasználom a kétszázezer nyitást, ami alatt tuti nem lesz baja – azon felül se valószínű, de már jelentkezhetnek problémák. Nem is azért, mert mondjuk teljesen megváltoztak volna a telefonhasználati szokásaim, hiszen mikor egy teszt miatt másik telefonba költözöm, ugyanúgy előjön a teljesen felesleges telefonnyomkodás. Egyszerűen az a plusz mozdulat, ami a kinyitást jelenti, elég lett arra, hogy mérlegeljek. Ennek az oka nem valami mérhetetlen lustaság, ami meggátol a kinyitásban, nem is lehet azt mondani, hogy olyan nehézkesen nyílna a telefon, hanem egészen egyszerűen az, hogy a hagyományos telefonnál azonnal elérhető a képernyő, és fel sem merül, hogy egyáltalán kell-e. Itt viszont néhány, de legfeljebb egy hét után az volt az első gondolatom az értesítéseket látva, hogy jó, ezek most nem olyan fontosak, hogy foglalkozzam velük. Persze most lehet azt mondani, hogy erre elég lenne egy Kínából rendelt tok is, ami védi a telefont, de ez nem igaz.
A másodlagos kijelző tökéletesen segít mérlegelni, mikor történik valami olyasmi a világban, amiért tényleg érdemes kinyitni a telefont.
Ha kihangosítva is fel tudom venni a telefont vagy éppen bluetooth fülhallgatón hallgatom a zenét, nem kell kinyitnom. Ha látom, kik küldtek e-mailt és mi a tárgy, nem feltétlenül kell megnéznem és kinyitnom. Ha látom, hogy ki írt Messengeren, és pontosan tudom, hogy valószínűleg valami vicces kép lesz, szintén tudom, hogy ezért még nem feltétlenül kell kinyitnom. Nem kell kinyitnom akkor sem, ha gyorsan szeretnék egy képet készíteni, és akkor sem, ha zenét szeretnék léptetni (jó, ha keresni szeretnék, akkor már igen). De szépen lassan azt vettem észre, hogy a kinyitás ténye miatt elkezdtem tömbösítve nyomogatni a telefonomat. Ha látom, hogy beesik egy fontosabb e-mail vagy üzenet, azt megnézem, válaszolok, és akkor már a többit is megnézem és válaszolok rájuk, sőt akkor már kicsit ránézek az internetre, közösségi oldalakra is, és azt veszem észre, hogy nem egész este nyomogattam a telefonom, hanem mondjuk vacsora után tíz percet meg egy sorozat után még tízet.
Vannak még finomhangolási problémák
Vannak még olyan lehetőségek, amikkel még ritkábban kellene kinyitnom a telefont, például tök jó lenne, ha a kinyitása nélkül elérhető lenne a telefonkönyv vagy éppen az elemlámpa. Sokáig úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha a másodlagos kijelzőn el lehetne olvasni az üzeneteket is, ezt azonban revideáltam azután, hogy eszembe jutott, hogy ez az okosórákon létezik, és miután elolvastam egy mérsékelten izgalmas, azonnali választ nem igénylő üzenetet, szépen el is felejtettem rá később is válaszolni. E-mailekkel ugyanez volt a helyzet.
Függőség nélkül is jó telefon
Ha nem lett volna a függőségem, akkor is el tudnám mondani, hogy mekkora áldás az, hogy belefér a zsebembe a telefonom. Vagyis egy idő után lett áldás, az első napokban rendszeresen sokkos állapotba kerültem amiatt, hogy hirtelen nem tudtam, hogy nálam van-e, vagy kizsebeltek. A hajlított üzemmód továbbra is sokkal egyszerűbbé teszi a fotózás mellett a videózást vagy a videóchatelést is, illetve minden olyan élethelyzetet, amikor az embernek mindkét kezére szüksége lenne, a telefonját pedig csak úgy letenné valahova.
Ráadásul valóban lehet vele menőzni, ami így önmagában nyilván nem sok embernél szempont, de csacsogások elindításához nem egyszer jött már jól, vagyis az egészen biztosan elmondható, hogy az embereket érdekli a hajlítható telefonok műfaja, és hogy mire lehet tulajdonképpen használni ezeket. Azt nem mondom, hogy mindenki telefonfüggőségét ez a készülék oldja majd meg, de a nem függők számára is fontos szempont lehet a praktikum, hogy kis helyen elfér, de ha arra van szükség, akkor teljes értékű okostelefonként működik.
És még mindig nem tudom megunni azt, hogy egy-egy hívás végeztével összecsukjam a telefonomat.
