Szerda este rendezik a Red Bull Pilvaker elnevezésű forradalmi szavalóversenyt a VAM Design Centerben, ahol a hazai élvonal legjobb rap- és slam poetry-előadóinak fellépései lesznek láthatók. A versenyzők saját stílusukban elevenítik fel az 1848-as forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó költeményeket, aminek kapcsán többek között először hangzik el élőben Petőfi Sándor három versének, az Anyám Tyúkjának, a Föltámadott a tengernek és a Csatadalnak hiphop alapokra átírt változata is, többek között Kautzky Armand és a neves zsűritagok részvételével. A Lángoló Gitárok az esemény alkalmából öt nem túl komoly kérdést tett fel a zsűri néhány tagjának a március 15-ei ünneppel, valamint a rendezvénnyel kapcsolatban, az alábbiakban ez olvasható. Akik válaszolnak: Saiid az Akkezdet Phiaiból, Wolfie a Punnany Massifból, Diaz, valamint Dipa a DSP-ből.
"Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép."
Tudod-e, hogy melyik nagy magyar rappertől idéztünk a fenti sorokat?
Saiid: Battlefield Sandor
Woolfie: ööööö… Johnny Gold?
Diaz: Nagy magyar rappertől? (nevet) Petőfi Sándor Föltámadott a tenger 2. versszak
Dipa: Illik tudnom, hiszen ezt a részt dolgoztam fel mai rap verzióban, és
ha már rapper, akkor MC Petőfi Sándor.
Léptél már fel március 15-ei ünnepségen, mondjuk a suliban? És március 15-ei koncerten?
Saiid: Suliban nem emlékszem, hogy lett volna ilyen, tavaly voltunk a szólásszabadságos tüntetésen, az volt a legnagyobb tömeg, ami elé valaha kiálltunk, emlékezetes esemény.
Woolfie: Suliban igen. Természetesen szavaltam. Koncerten még nem.
Diaz: Iskolában többször is szerepeltem, koncert viszont még nem volt tizenötödikei
Dipa: Emlékeim szerint még nem léptem fel sehol ezzel kapcsolatban, de végre
ennek is eljön az ideje.
Van kedvenc versed a forradalom és szabadságharc idejéből?
Saiid: Most épp a Föltámadott a Tenger, mert azt írtuk át mi is a slammerekkel egy videóhoz.
Woolfie: Nem okozok gondolom meglepetést, ha azt mondom, hogy a Nemzeti dal. Egyértelmű, motiváló, velejéig indulatos. Fel kell ébredni, nincs idő tétlenkedni!
Diaz: Kimondott kedvenc nincs, annak örülök, hogy a Föltámadott a tenger című verset megzenésítettük, ebben a versben jó pár gondolat van, amit magaménak érzek.
Dipa: Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger. Talán a feldolgozás által is erre
a versre tudtam a legjobban ráhangolódni.
Ha élne Petőfi, bevennéd az együttesedbe?
Saiid: Bajusz nélkül simán. Most az túl hipszter lenne. Nem vagyunk hipszter-hop.
Woolfie: Hehe. Nem venném be, de haverkodnék vele. Közreműködés beleférne,
ha modernizálná a gondolatait (Ez vicc, persze, mint a kérdés, mielőtt valaki
meg akarna skalpolni!)
Diaz: Mindenképpen! Kíváncsi lennék a munka metódusra, pláne közösen.
Dipa: Eléggé elütne a nyelvezetünk, de ha együtt nőttünk volna föl és jól
nyomná a rappet, akkor esélyes, hogy bevennénk Sándort a DSP-be.
Mit vársz a Pilvaker versenyzőitől és a rendezvénytől?
Saiid: Szkeptikus voltam az elején, de minél inkább láttam miről lesz szó, és milyen profi a csapat, és tényleg szíve-lelke benne van, annál inkább tettem oda én is magam, és örültem, hogy a része leszek egy ilyen nagy volumenű eseménynek, ami ráadásul full pozitív, és tanít is, annak ellenére, hogy egy multi állt mögé. Követendő példa! A slammerekre nagyon kíváncsi vagyok, erős a mezőny, nagyon várom már, hogy miket írtak. A rap versenyzőket ugye már le kellett zsűrizni, hogy kik jussanak a döntőbe, úgyhogy ott már tudom milyen lesz a színvonal, a dobogón nagyon jó produkciók előadói fognak állni, ez biztos.
Woolfie: Reménykedem, hogy sikerült megépíteni egy hidat, ami összeköti a generációs szakadékot. Hogy apáink értsék meg szavaink, mi pedig az övéket. Versenyzői fronton az MC-ket közösen válogattuk ki a raptengerből, és remélem, lehet majd adni a zsűri
szavára. A slameseket pedig személyesen ismerem, és ami a legfontosabb, elismerem. Summázva: egy színvonalas rendezvényről beszélgetünk, ami bizonyosan nem marad annyiban.
Diaz: Adott a közönség, ha jól tudom, egész szép számban lesznek. Reméljük, aktívak lesznek és ezzel inspirálják majd a versenyzőket is, akiknek ezúton is egy nagy kalappal!
Dipa: Úgy érzem, sokan beleadták minden tudásuk ebbe a rendezvénybe. Egy nagyon színvonalas estét várok, és hogy az emberek maradandó élménnyel térjenek majd haza. Azt is remélem, hogy sikerül szélesebb körben is felhívni a figyelmet a slam poetry és a rap műfajok tehetségeire.
***
A Lángoló Gitárok a Red Bull Pilvakerről korábban itt írt bővebben.