Hirdetés

Razorlight – Slipway Fires

Minden zenei hullám ott kezd igazán unalmassá válni, amikor a jellegtelen zenekarok elérik a jók szintjét népszerűségben. A Razorlight ennek a legjobb példája. Az első lemezük egy több-kevésbé (inkább kevésbé) hallgatható, tipikus angolszász gitárzenét tartalmazó munka volt, igaz abból sem emlékszem egy árva hangra sem. Második nekifutásra már címet sem tudtak kitalálni, ezért aztán Razorlight lett az is, és valamivel azért emlékezetesebbre sikerült: annyira rossz volt, hogy minden tanács ellenére sem voltam képes rávenni magamat, hogy megnézzem a Szigetes performanszukat.

Akkor most itt a Slipway Fires, és bármennyire is ellenkezett minden porcikám, kötelességemnek éreztem megkísérelni a megszeretését, többtízezer nyugati pubertás csak szereti valamiért Johnny Borrelléket. Az első hallgatásra a buszon került sor, itt úgy a második szám után elkezdtem vadul keresni valami használhatót. Reggel volt, sötét is, biztos ez volt a hiba, egy ilyen partizenét nem lehet félálomban értékelni. Később délután is nekiestem, akkor már kevésbé idegesített, a produktum közepéig ki is bírtam, de megint úgy éreztem, elég. Sokadszorra azonban sikerült a küldetés, egy szép napsütéses napon a monitor előtt barnulva összejött, egyben befogadtam mind a 38 perc, 45 másodpercet!

Amit el tudok mondani: nem érte meg, a Slipway Fires-re fordított időben hallgathattam volna többet a Dodos lemezt. Ugyanakkor tény, hogy a hiba az én készülékemben van, mert a Razorlight fejlődött: végre nem érzik kötelezőnek a Libertines kontakt miatt a hitel fenntartását, és mernek gusztustalanul arcbamászó stadionrock dalokat írni. A kezdő Wire to Wire például a zongorás – kórusos, lassan építkező szerkezetével biztos, hogy a bevonulásra lett kitalálva, külön ügyelve arra a pillanatra, amikor megjelenik Borrell, a kilátogató lányoknak pedig egyszerre nedvesedik be a My Chemical Romance merchandise shopból való bugyija – a fiúk nem tudom elképzelni hogy ez idő tájt mit csinálnak, de feltehetőleg ezen bugyik közelébe próbálnak jutni.

Az ezután következő Hostage of Love egyébként még nem is rossz szerzemény, az is elképzelhető hogy külön kimásolva még hallgatni is fogom – ez a dal a fény az alagút végén, de a You and the Resttől kezdve egyre gyanúsabb, hogy ez a fény csak egy egyre közeledő vonat. És valóban, következetesen jönnek az egyre gyengébb dalok, amik hangulattól függően sorolhatóak a szar – középszar – semmilyen kategóriák valamelyikébe. Lehet ezt szeretni, de kizárólag 18 év alatt.

Kiadó: Vertigo
Év: 2008
Link: www.razorlight.co.uk

Kommentek

Két perc a David Bowie életéről szóló filmből

A filmben Johnny Flynn játssza Bowie-t, és egy darab Bowie-dal sem hangzik el benne.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
696FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Egy jó üvegfólia tényleg megmentheti a telefon kijelzőjét

Kell-e egyáltalán üvegfólia, és mi a különbség az olcsó és a drága változatok között.

Újra a Samsung a világ vezető telefongyártója

De az igazi nyertes a Xiaomi, akik felkerültek a dobogó harmadik fokára.

a Talayapa project – Premieren és dalról dalra a Trottel új lemeze

A Trottel Records a Trottel zenekar klasszikus sorlemezeit (nem feltétlenül időrendben) elkezdte újramasterelve kiadni LP-n, tavaly ősszel a The Same Story Goes On, idén...

Világjárvány idején is lehetnének koncertek a Restart-19 kísérlet eredményei szerint

A kísérletben több ezer önkéntes bevonásával tartottak koncertet a lipcsei Quarterback Immobilien Arenában.

The Triumph Of King Freak (A Crypt Of Preservation And Superstition) – Új dal és klip Rob Zombie-tól, jön a lemez is

The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy címmel február 12-én jelenik majd meg.