Több tonnányi tárgyat ajánlottak fel a Vad Fruttiknak a rajongóik, miután az együttes felhívással fordult hozzájuk. A zenekar MÉLY címmel országszerte koncerteket ad kulturális központokban, színháztermekben, és a fellépésekhez a rajongóktól kértek színpadi elemeket, kiegészítőket. A fotelek, szobanövények és lámpák mellett érkezett pár meglepő felajánlás is, például egy Pannónia motor és egy páncéltőkés zongora.
A Vad Fruttik már korábban is fellépett ülős helyszínen, például a Művészetek Palotájában és a Magyar Zene Házában, de ez lesz az első komplett turné, ami nem klubhelyszíneken zajlik majd, hanem kulturális központokban, színháztermekben.
A MÉLY turné gondolata onnan indult, hogy átgondoltuk, milyen helyszínekre térnek be szívesen az emberek zenét hallgatni. Ahol a közönség kényelmesen, átszellemülten hallgathatja a dalokat, és szeparálva van a büfé. Megnyugtató hangulatot sugároz a miliő, illetve gyermekkori emlékeinken keresztül meghív bennünk egy várakozásra, egy abszolút pozitív élményre, amit mozikban, színházakban, hangversenytermekben kaptunk. A terek egyedi jellemzői a felhasznált anyagok, az illatok, a színek, az akusztika mind-mind az elmélyülés, a befogadás irányába terelnek bennünket.
– mesélte Likó Marcell, a zenekar énekese.
A Vad Fruttik erre a koncertsorozatra áthangszereli a dalait, és azok bizonyos esetekben úgy szólalnak meg, ahogy ki lettek találva, például a Lehetek én is dobok nélkül.
A hangzás olyan lesz, mintha egy kazettás magnón eresztettük volna át. Tapintható, real dolgokat viszünk színpadra.
– folytatta Likó Marcell.
A zenekar nemcsak a nézőtéren, hanem a színpadkép kialakításában is számít a közönségére. Egy felhívással fordultak a rajongóikhoz, miszerint aki tud, ajánljon fel kölcsön tárgyakat ahhoz, hogy a színpadi látványvilág megidézhesse a ’70-es, ’80-as évek hazai enteriőrjeit. Pár nap alatt több tonna szocreál bútort, kiegészítőt ajánlottak fel a zenekarnak, köztük tárcsás telefonokat, tévéket, rádiókat, puffokat, foteleket, szőnyegeket, asztali és állólámpákat, szobanövényeket. Kínáltak a követők írógépet, banyatankot, hajszárító búrát, betegváróból sorszéket, mi több egy Pannónia motort és egy páncéltőkés zongorát is. Az együttes kiválogatja a koncepcióba illő tárgyakat, és lehetőségeihez képest azokat elszállíttatja tulajdonosaitól a helyszínekre.
A MÉLY turné január 31-én indul Miskolcon, majd sorrendben Veszprém, Békéscsaba, Szolnok, Eger, Szombathely, Győr és Pécs a helyszínek. A turnéról további részletek a zenekar oldalán érhetők el.