A Trip to Mira 2022-ben mutatkozott be, de már nagyjából 2018-19 óta formálódott a közösségük, és a zenei projektjük. Azóta több budapesti klubban is megfordultak, volt klubkoncertjük Győrben, és kisebb fesztiválokon is feltűntek már. Zenéjük az indie, a posztrock és a pszichedélia elemeiből építkezik, aminek megérkezett következő darabja, Questions címmel, amiről a zenekar bővebben is mesélt.
A Questions zenei alapötletét egyik gitárosunk, Robi hozta, amelyet aztán közösen improvizálgatva bontottunk ki, így nyerte el végleges formáját. Hangzásvilágban az álomszerű, indie rock vibe-tól egészen a már-már shoegaze-be hajló részekig nyújtózkodik, ránk jellemzően sok-sok reverbbel és delay-jel. Erre jött a szöveg, dobosunk, Peti tollából. Témáját tekintve a szám válaszkeresésről szól, a világ működésének fejtegetéséről, afféle “showerthoughts” gondolatokról. A dal a már régóta, lassan, de biztosan készülő, és hamarosan véglegesedő albumunk második, egyben utolsó előfutára, az első, Prometheus című single-t követően.
A közelgő lemezmegjelenésről és a lemezbemutató koncertről a zenekar oldalán lehet majd első kézből értesülni. Addig is legújabb daluk meghallgatható itt: