Hirdetés

A punk a nyolcvanas években – első rész

punk_1.jpgMáig számos vita folyik arról, hogy a punkzene darabjaira hullása melyik évhez vagy eseményhez köthető. Talán a legkézenfekvőbb választ a Sex Pistols környékén kell keresni, hiszen hiába tudja mindenki, hogy a Ramones a punk alfája és omegája, a többség mégis Johnny Rottennel és a nagyon fiatalon elhunyt Sid Viciousszel azonosítja a műfajt. Azonban ez még bőven a ’70-es évekhez kapcsolható, aminek a vége felé gombamód megszaporodtak a punkhoz ilyen-olyan módon kötődő együttesek, amik később radikálisan megváltoztatták azt, ami eredetileg a New York-i művész közeg és a CBGB-ben illetve a Max’s Kansas Cityben központosuló tróger szarháziak ötvözetéből létrejött. Kétrészes sorozatunkban évekre lebontva, külön zenei válogatásokkal illusztrálva végigvesszük, hogyan lett egyre gyorsabb a punk, miért keveredett bele politika és végül hogyan jutottunk el a rádióbarát Green Dayig.

1980

Az új évtized azzal kezdődött, hogy addigra feloszlott számos emblematikus zenekar. A Sex Pistols amilyen gyorsan jött, úgy lett vége az egésznek Sid Vicious korai halálával illetve a műfaj amerikai úttörőinek számító Dead Boys, Patti Smith Group és a Television is megszűnt a tagok önállósodása, tarthatatlan drogfogyasztása és más egyéb okok miatt. Ebben az évben lett öngyilkos Ian Curtis is, amivel a postpunk is elvesztette legkarakteresebb frontemberét, de ekkora lőtte túl magát Darby Crash is a Germsből mindössze 22 évesen, azonban róla szinte teljesen elfeledkeztek, mivel halálának másnapján gyilkolta meg David Chapman John Lennont. A punk ekkorra már jól ismert jelenséggé vált, a Blondie szép lassan világsztár státuszba emelkedett, a Joy Division kihozta az utolsó albumát, a Ramones pedig az End of the Centuryt, amin olyan klasszikusok szerepelt, mint a Rock ‘n’ Roll High School vagy a Chinese Rock illetve a Clash is kiadta a monumentális triplalemezét, a Sardinistát. Közben a ’70-es évek végén alakuló újvonalas, politizáló bandák is bontogatták a szárnyaikat, amelyek később a hardcore punk olyan meghatározó figuráivá nőtték ki magukat, mint a második EP-jét megjelentető Black Flag vagy a debütáló korongját erre az évre időzítő Dead Kennedys, a Circle Jerks illetve az X a mára kultikussá váló Los Angelest. Közben a háttérben olyan zenekarok alakultak meg, mint az Adolescents, az Exploited vagy a Minor Threat.

1981

Amennyire mozgalmas volt az új évtized kezdete, annyira pihent meg kicsit a színtér egy évre rá. Amerikában a punk egyre gyorsabb, egyre agresszívebb lett, Angliában hol szintetizátorokkal, hol skával kísérleteztek. Azonban két nagyon fontos momentum is ehhez az évhez köthető: megalakult az Epitaph Records kiadó és beszállt a Black Flagbe Henry Rollins. A ’80-as évek punkjának legmeghatározóbb kiadója a Bad Religion bemutatkozó EP-jével debütált, nem véletlenül, hiszen a zenekar gitárosa, Brett Gurewitz alapította. Több másik fontos EP is megjelent, mint a Deady Kennedys – In God We Trust, a Descendents – Fat és persze a Damaged a Black Flagtól, ami az akkor mindössze 20 éves Henry Rollins bemutatkozása is volt egyben a zenekarban. Bemutatkozott az Adolescents, elkészítette első nagylemezét a Joy Division megszűnésével új formációt alapító New Order, illetve a Sex Pistols híján új erőre kapó Public Image Ltd. Persze nemcsak a new wave-postpunk vonal erősödött, hanem jött ki album a Ramonestól és a Replacementstől is illetve feltűnt a színen az Exploited is, az egész műfaj egyik legmeghatározóbb lemezével, a hamar ikonikussá váló Punks Not Deaddel. Sajnos azonban egy fontos punkzenekarnakl búcsút kellett inteni, hiszen Pete Shelley szólókarrierje miatt feloszlott az angol Buzzcocks, aki már akkor nagyon popos punkzenét játszottak, mikor még a Blink-182 tagjai a groupiek helyett anyjuk mellén csüngtek.

1982

Az év, amikor igazán beindult a brit anarchista punk vonal. A Crass, az Exploited, a Mob, az Apostles vagy a második EP-jét bemutató Subhumans új szintre emelte a Sex Pistols által megkezdett folyamatot, megindultak a házfoglalások, illegális bulik, egyre több lett a tarajos punk és az anarchizmus térhódításával az egész szépen elkezdett a szélső bal felé tendálni, zeneileg pedig egyre értékelhetetlenebbé vált az új angliai irányzat. Közben az összes magára valamit is adó együttes kihozott valamit. Elkészült a Bad Religion első nagylemeze és szinte a semmiből bukkant fel a Bad Brains, akik később teljesen a feje tetejére állították az egész hardcore punkot úgy, hogy az utóbbi szó egyre gyakrabban maradt le a műfaj meghatározásánál. A kizárólag afro-amerikai rasztákból álló együttes bemutatkozó lemezét sokan minden idők leggyorsabb, de legalábbis korát évekkel megelőző alkotásnak tartják máig. Ráadásul az az egészen elképesztő helyzet állt elő, hogy ezt a békésnek egyáltalán nem nevezhető zenét rengeteg reggae elemmel látták el, tovább növelve a már így is kaotikus képzavart. Egy másik igen fontos bemutatkozás is történt, a punkhoz leginkább csak attitűdben kapcsolódó Sonic Youth részéről. Az első EP-jét megjelentető zenekar később a Pixies-zel karöltve az amerikai alternatív rock legmeghatározóbb formációivá nőtték ki magukat és máig a korszak legizgalmasabb jelenségének számítanak. Az Adolescents pedig ahogy jött, olyan gyorsan meg is szűnt pár évre. Eközben Németországban is éledezett valami, megalakult a Die Toten Hosen és a Die Arzte, na meg létrejött az Agnostic Front és a kelta punk atyaúristenének számító Pogues is.

1983

1983-ban végül minden elszabadult, a vagány rock and rollra épülő kábszeres tróger punkból alig marad valami, a helyét átkozottul dühös zenekarok vették át a tengeren innen és túl. Az első Agnostic Front.EP, az első és egyetlen Minor Threat-nagylemez és az első Suicidal Tendencies-, illetve Hüsker Dü-album, de még a Die Toten Hosen és a Toy Dolls is ekkor mutatkozik be. A punk önpusztításából eltűnik az ön szó, és létrejön a drog, alkohol és húsmegvonással járó straight edge, amit a ’60-as, ’70-es éveket megélő rocksztárok talán máig képtelenek feldolgozni. Tombol a hardcore és az anarcho-punk, Mick Jonest kirúgják a Clash-ből, látszólag az egész nemzetközi színtér drasztikus változáson megy át. Oldalágon közben alakulgat már a horror punk vonal a Glenn Danzigtól frissen megváló Misfits és a Cramps képviseletében illetve egyre merészebb produkciók tűnnek fel a zsáneren nevelkedve, mint a nagyon röhejesen cowpunknak is nevezett Social Distortion vagy az ebben az évben debütáló Violent Femmes, akik mosódeszkával meg vödrökkel kövezték ki az utat a folk punknak. Miközben mindenhol teljes a zűrzavar pár kaliforniai deszkás hülyegyerek megalapítja a NOFX-et, hogy közben a Minor Threat gyorsan fel is oszoljon a Misfitsszel együtt. Már csak a Ramones tartja a lelket a ’70-es években, de a Subterranean Jungle képtelen volt a várt megváltást elhozni.

1984

Igazából ez az 1983-as év második epizódja. A Black Flag annyira belehúzott, hogy egy koncertalbum mellett három (!) teljes értékű nagylemezt rakott össze. Elkészült a Die Arzte, a New Modell Army és a Pogues bemutatkozása, de ezeknél sokkal fontosabb a Zen Arcade című lemez, amivel a Hüsker Dü az egész hardcore punk irányzat egyik legkiemelkedőbb alkotását hozta össze, amivel megágyazott a későbbi post-hardcore mozgalomnak. Semmiképp sem szabad megfeledkezni a Minutemen és a Replacements harmadik lemezeiről sem, hiszen midkét együttes esetében életművük egyik legkiforrottabb produkcióról van szó. Valamivel unalmasabb volt ez az év a többihez képest, a Ramones aktuális sorlemeze ismét gyenge lett, a Bad Religion passzivitásba vonult, Nagy-Britannia vezető anarchista punkja, a Crass pedig feloszlott.

Nem csak ez történt a nyolcvanas években

Önben is mély nyomokat hagytak a legendás 80-as évek? Hagyja magát visszarepíteni a fiatalkorába a Nat Geo múltidéző, arcunkra mosolyt csaló összeállításával!

A hatrészes sorozat archív felvételek és mai rekonstrukciók segítségével idézi meg a korszak legjellemzőbb pillanatait, vívmányait, hőseit, hangulatát: találkozunk a 80-as évek zenei és filmsztárjaival; a tudomány, az üzleti világ, a média és a politika legemlékezetesebb egyéniségeivel; valamint mindazokkal a katasztrófákkal, technikai újításokkal és közéleti eseményekkel, melyek ezt az időszakot legendássá és felejthetetlenné tették.

A 80-as években, melyekről a legtöbbünknek a személyi számítógépek és a videojátékokmegjelenése jut az eszébe, egymást érték a maradandó hatású, életünkre máig befolyással lévő események és személyiségek. A NASA első, ember szállítására is alkalmas űrrepülőgépének a fellövése például olyan technológiai robbanást idézett elő, melynek köszönhetően maokostelefonokon és interneten keresztül kommunikálhatunk egymással… Madonna – akkoriban sokkolóan ható – menyasszonyi ruhás megjelenése egy zenei díjátadón pedig megvetette az alapjait annak az elképesztő, szinte csillapíthatatlan celebéhségnek, mely a mai napig futószalagon neveli ki a Kiszel Tündéket és Lady Gagákat… 

A sorozatban többek közt olyan hírességekkel láthatunk archív – mára új kontextusba került – interjúkat, mint Steve Wozniak “high-tech titán”, Ted Turner médiacsászár, Oliver Stone rendező, vagy épp Jane Fonda, Calvin Klein, Michael J Fox és David Hasselhoff.

A 80-as évek legendássá válásához ugyanakkor számos olyan személyiség is hozzájárult, akiknek akkoriban fogalmuk se volt róla, hogy – akarva-akaratlanul – történelmet csinálnak. A sorozatban egyebek mellett találkozunk…

·      Diana hercegnő személyi titkárával, Patrick Jephsonnal;

·      a repülőgépével a moszkvai Vörös téren landoló Mathias Rusttal;

·      valamint a Madonnát egy New York-i táncklubban felfedező Michael Rosenblatt-tal.

Szeretne értékes nyereményekkel gazdagodni? Keresse fel a sorozat JÁTÉK rovatát!

Hirdetés

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,010FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló