A Palántával rendesen bevásárolhatunk: a rendíthetetlen punk alapkőre további rétegek rakódnak, tehát szó nincs szűken mért befordulásról, a 70-es évek prog- és pszichedelikus rockjának („nyanyarock” a banda szóhasználatában) erényeit például megszemlélhetjük kívül-belül, természetesen friss és ropogós csomagolásban, a szintén akkortól datálható krautrockot úgyszintén (ennek meg „tatarock” a palántás szlengje), a gitáros Vili gyorsan hozzá is teszi az album dalait végigkommentáló beszámolójukban:
„Megijedni azért szerintem nem kell, a punk-buborékon belül vagyunk még.”
Így van, ez a punk-dolog mindenekelőtt attitűd, szemben a gyakori berögzülésekkel nem odakozmált külcsín, nem középtempósan beöregedett kvinttologatós kvázirock, még csak nem is becsületsértések üvöltése, sokkal inkább olyasmi, mint például ez a 2019-ben alakult nagyszerű banda. Ennél több alapinfó nem is szükséges, ott van minden a belinkelt cikkben.
A fentebb sorolt zsánercímkékhez képest egyébként az történik, hogy a gyanútlan hallgató elindítja a zenét, majd nem feltétlenül kezd töprengeni stílusokon, ilyen-olyan előzményeken, örül, ha nem skalpolja le csípőből ez a frenetikus zajőrület. Azaz épp ellenkezőleg, ideális esetben pont ennek az élettől duzzadó rohamnak örvendezik igazán. Hiszen az az egyik legjobb dolog az efféle karakteres noise-rock bandáknál, hogy elfelejthetjük az elvárásainkat, mert legkevésbé a formalitás számít, sokkal érdekesebb és felszabadítóbb a teljes körű, testi-lelki átélés lehetősége. Nyilván lehet elődöket sorolni – hazai példát említve akár a Trottel is beugorhat matek progrockos punkalapként, ha keverésben nem is, ráadásul Gréti teljes szívvel előadott énekstílusa Asztalos Ildi modorát is beidézi, vagy akár a káoszban is talpon maradó skót anarchopunk egynémelye fékevesztett lángolását –, de még egyszer: nem ez a legfontosabb. Az unikális, egységes karakter viszont igen, olyannyira dominál az öntörvényűség dinamikája, hogy a disszonáns kavarásokba futás, a bármikor ránk ugró hangnemváltások és hangszerelésbeli csavarok – például az egész hangtestet minden lehetséges irányba, így vertikálisan is szétterítő orgonajáték – úgy jönnek-mennek és cselekszik meg titkos céljaikat, hogy sosem bírtam ezeket rendesen tetten érni.
Ezzel pedig el is jutottunk oda, ami már a személyes boldogság köre: gyakorlatilag szerelmes vagyok az olyan bandákba, akikért úgy lehet rajongani, hogy közben az egész kicsúszik a kezemből, mert kiszámíthatatlan, képtelenség tetten érni, hogy éppen miben vagyunk és hová tartunk. Talán meglepő, de ez a tömény és féktelen inzultus csak a kevesek játszótere, például még a jobb pszichedelikus bandák is elég gyorsan kiismerhetők, nyilván nehéz elszakadni a kliséktől, az elvárt „utaztatások” kötelező elemeitől, nos, nem úgy a Palánta: mintha nem is ismernék a követelőző körök kényszerítését, mégis a teljes produkció baromira egyben van. Egyszerre tömény és szellős, széles és pengeéles, mámora megszelídíthetetlen, igazi ritka madár: őseredeti punk-szabadság. Nagyjából, és most nem szorosan vett zsánerekben gondolkodva: a korai The Ex, a Barkmarket, a Scratch Acid, a Babes In Toyland és hasonlók óta nem hallottam ilyen jót ebből a merítésből.
A Nők a magyar undergroundban eseményre és lemezbemutató koncertre jelenik meg a Palánta album LP verziója (Március 28, Budapest, Kondor Béla Közösségi Ház, Kondor Béla sétány – Havanna lakótelep). Fellépő zenekarok: Palánta, Gondozási Központ, Energia 80. Megtekinthető a helyszínen Krippl Gréti (Palánta) kiállítása.
