Hirdetés
Hirdetés

Pszichedelikus őrült tudós a Grand Mexican Warlock új klipjében

gmw_bic_2014.jpg

Új klippel jelentkezik a Grand Mexican Warlock. A Birds In Cage videója itt és most premierezik a Lángolón, szóval rögtön szolgálunk is némi információval a művet illetően.

A klipet Somlai Tamás (Tonyő) barátunknak köszönhetjük, aki – csakúgy, mint a Fisherman’s Tale-nél Koblicskáék – szabad kezet kapott a dalválasztásban és az ötlet is tőle származik. A videó rendezése, felvétele, vágása, az animációk és utómunkák mind Tamás keze alatt történtek, a forgatás során a technikai stáb maga a zenekar volt, néhány barátnővel kiegészülve; olykor arrébb kellett tenni egy lámpát, vagy elindítani a füstgépet, alkalmanként Matyi és én még kameráztunk is. A díszleteket, kellékeket, ruhákat is saját kútfőből oldottuk meg, a stylist én voltam, ezért nézünk ki mindannyian olyan szarul jól.

– mondja Szabó László gitáros.

A klip egy igazi pepecselős barkács munka eredménye, melynek minden másodperce szívvel készült, úgyhogy szeretjük is nagyon. A sok csillag meg meteor úgynevezett trükkökkel lettek a hátunk mögé rakva, tehát nem az űrben, hanem az R33 padlásán és a Balatonnál forgattunk, még ha utóbbiból nem is látszik semmi.

– fejezi be a gondolatmenetét. 

A Grand Mexican Warlock 5 éves szülinapját ünnepli december 18-án a Dürerben, vendégekkel, régi tagokkal, különleges repertoárral, 20-án pedig a Pécsi Est Caféban búcsúznak a 2014-es évtől.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló