Hirdetés
Hirdetés

Megugrották a lécet – Meghallgattuk az új Protest The Hero-lemezt

A kanadai Protest The Hero kultikus zenekarnak számít. Több oka is van ennek, egyrészt az összetett, sok hatásból táplálkozó zene, a politikus mondanivaló, a forradalmi hevület. A csapat saját bevallása szerint nagyon nehezen rakta össze a 2013-as Volition utódját. Nem csoda, már ott is nehéz menet lehetett lekörözni a két évvel korábbi Scurriloust. Végül akkor sikerült, most meg tartják a szintet.

A Volitionhoz képest erősebb és egységesebb a hangulat, köszönhetően annak, hogy három olyan közjáték is van a lemezen, amik behúzzák az embert az album világába. Ezek az átkötők tükrözik a zenekar legnagyobb erényét, a kiváló dallamérzéket. Három finom kis melódiáról van szó, amit aztán visszahoznak jóval kevésbé nyilvánvaló helyeken a teljes dalokban, az ember meg sokadik hallgatásnál mondja, hogy „jé, ezt már hallottam”. De persze nem csak ennek köszönhető, hogy a Palimpsest megugorja a korábbi lécet, hanem a jó daloknak.

Egyébként nagyon új fordulat nincs a lemezen. A punk/hardcore tempókra érkező neoklasszikus gitározás, a sokösszetevős riffek és a giccs határán táncoló ének, ja és persze millió stílus: death, thrash, szimfometál, punk, jazz, djent, hardcore, pop stb. Korábban ezzel nem foglalkoztam, de baromi nyilvánvalónak tűnik a Rush hatása a zenekarra, még a billentyűs elemek használatában is, de az ének is rengetegszer idézi a kanadai triót. A Rush sosem lesz pótolható, de üdítő fiatalabb zenekartól hallani ahhoz hasonló zeneiséget és könnyedséget, ami (csak) rájuk volt jellemző.

Nem tagadom, első hallásra túl sok volt nekem újra egy teljes lemezt hallani a zenekartól. A gyakorlatilag folyamatosan szólózó gitár miatt leginkább azok a részek jöttek be, amikor leültették a zenét, főként a refrénekben, de azóta átment a szűrőn az egész, és egységesen jónak látom az albumot. Tökéletesnek csak azért nem, mert az olyan lemezek bármilyen körülmények között működnek, ők pedig néha fárasztanak. Rajongók már régen hallgatják, aki pedig nem, annak inkább a két előző lemez a kezdés, aztán ez is menni fog. (4/5)

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók