Hirdetés

Problémamegoldásból jeles – Elolvastuk George R. R. Martin: Tuf utazásai című regényét

Persze ha csak száraz, logikai erényekkel bírna, nem hiszem, hogy szóba hoznám, Martin klasszikus stílusú sci-fi regénye azonban simán odatehető minden vonatkozásában a legnagyobb szerzők művei mellé, de ne rohanjunk ennyire. Eleve érdekes kérdés, hogy mitől, vagy meddig számít egy sci-fi régisulisnak, és a megválaszolásával elbíbelődhetnénk napestig, így inkább másképp lőjük be. Elég, ha most csak a Lem -féle utazós és világokat felfedező egyszeri hősök, azaz Pirx kapitány, az Éden felfedezőinek, vagy egyenesen a Solaris főhősének kalandjait említjük párhuzamként; esetleg Asimov robottörténeteit, amikben rendre logikailag megoldhatatlannak tetsző problémákról derül ki, hogy mégis kibogozhatók. Talán a legélesebb korszakos különbség, hogy az elmúlt század tudományos fantasztikumát még áthatotta valamiféle felfedezői báj és törhetetlen optimizmus, a vernei fehér-foltok leküzdhetetlen kalandvágyából fakadó vonzása, és az ezek felé induló hősök lekerekített ábrázolása, és még nagyjából sem kerültek szóba lesorjázandó sötét én-részletek, azaz mai értelemben vett mélységélességgel bíbelődő karakterábrázolás. Természetesen ez csak a ponyvákra állhatott, ha állt egyáltalán, a valódi, emlékezetes és irodalmibb sci-fikre egyáltalán nem, a fenti két nagyágyún kívül elég, ha Dickre gondolunk, Sheckleyre, Bradburyre vagy a Sztrugackij testvérekre, de nyúlhatnánk még mélyebbre az időben, egészen a Mary Shelley-féle elődökig, ha leküzdhetetlen vágyunk a sötétség torkába bámulás. Akkor fordítsuk meg: a modern sci-fi, főleg ha a sarokpontokat nézzük, és félretesszük a technikai naprakészséget, talán minden korábbinál elidegenedettebb, és másból se nagyon áll, csak figyelmeztetésből.

Martin legjobb sci-fi korszaka a nyolcvanas évekre tehető, ekkor született az Éjvadászok novellagyűjtemény is, amibe bár egészen különböző hangvételű és történet jellegű írások kerültek, kivétel nélkül az úgynevezett Ezer világ-univerzumban játszódnak, és be kell lássuk, ez azért korszakos ötlet, mert így nem kérhető számon tőle semmiféle diverzitás és univerzumhűség, hiszen, ezer világ, az ezerféle világ. Mindent egybevetve ezek a novellák aztán végképp nem passzírozhatók be az egyszerű kalandtörténetek közé, például a mellbevágó felismerésekkel és az emberi psziché éjfekete zugaiba alászálló címadó horror-űropera lenne a csúcsa az összeállításnak, ha nem tartalmazná a Csillaglány című felkavaró novellát, ami talán a létező legtöményebb és legfájdalmasabb (pre)cyberpunk történet, gyomorszorító hitelességgel mutat rá a valódi megszabadulás elérhetetlenségére, ami ráadásul dupla fékező erővel bír: egyszerre fakad személyes és szociális okokból. Ehhez képest a két évvel később (1987-ben) megjelent Tuf utazásai viszont több vonásában hajaz a klasszikus kalandregényekre, és nemcsak narratívájában, de némileg oldottabb hangvételével és már-már rejtői-humorával.

Persze Martin itt sem rakta félre az emberiségről kialakított markáns véleményét, és ezt minden szegletbe és hajlatba látható élvezettel igyekezett is betuszkolni, mert azzal aztán végképp nem bajlódott, hogy csak a sorok közé rejtse; amit csak lehet, azt kimondat felettébb eszes és az emberi társaságot lehetőleg kerülni szándékozó hősével, Haviland Tuffal. Lemet és Asimovot egyébként pont azért emeltem ki elsősorban, mert Martin sarkos véleménye az emberi természetről főleg előbbire, míg a politikai éleslátás inkább utóbbira volt jellemző. Tuf alakja minden bizonnyal Martin alteregója: a választékos, szaftos, tűpontos, ironikus, ’ahogy a csövön kifér’ odamondogatás csak egyenességet elviselő és önkorlátozást nem bíró lelki alapállásból fakadhat. Tuf persze nem csak szőrösszívű, az csak az egyik oldala, van benne segítőkészség és odaadás is, persze ezek feltétele, hogy a problémák kezelését követően, sőt, már a segítő tevékenységek közepette is békén hagyják. Több okból: termékeny gondolatokat kiötleni és fejleszteni, macskát simogatni, jókat enni, és mindezeket kipihenni. A novellafüzér-jelleg csak amolyan szerkezeti dolog, minden mindennel összefügg, egymásra épül és regényszerű ívre felfűzött, így még visszatérő helyzetek és szereplők is adódnak. Például egy révkapitány hölgy (ő is igazi Rejtő-figura), akivel Tuf kvázi-szerelmi kalamajkába is keveredik. Kiteljesedésre persze nincs reális esély, és jól is van ez így, az alapvetően visszafogottra, de néha öblös felhangokra belőtt, és be nem ismert kémia további vicces szálakat penget. Igaz, a révkapitány bolygójának szerelem- és párosodásmániás lakói nem elégszenek meg ennyivel, és Tuf viharos látogatását követően beteljesedésig fajuló, így roppant népszerű szappanoperát forgatnak az eseményekből. Természetesen a valóságos figuráknál ifjabb és szebb színészek közreműködésével. Tuf később visszatér ide, mert erkölcsei és morális alapállása nem engedi meg, hogy ne rendezze fennálló tartozásait.

Ha már itt tartunk, a sztori fővonalát is említsük meg: Haviland Tuf űrkalmárt egy alkalommal válogatott rosszarcúak bérlik fel egy fuvarra, ami aztán egészen elfajul, Tuf nem kis bosszúságára. Mindez persze nem akadályozza meg abban, hogy csavaros és józan eszével minden látszat ellenére a legnehezebb körülmények közt is ura maradjon a helyzetnek, így végül Tuf birtokába kerül a világ minden bizonnyal legutolsó még működésre bírható maghajója, a rég letűnt Ökomérnöki Alakulat gigantikus űrjárműve, tele az ezer világ különböző lényeinek sejtanyagával. Tuf hatalmas eszével gyorsan beletanul a hajó működtetésébe és nekiindul a kozmosznak, hogy egyrészt feltankoljon, másrészt ahol szükséges, ott segítsen. Például azért, hogy feltankoljon. Természetesen, mivel a hajó a létező legerősebb fegyver is a kozmoszban, minden bolygó vezetése szeretné azt elorozni Tuftől, akinek így bizony szüksége is van zsenijének összes morzsájára, hogy ép bőrrel és hajóját megtartva tudjon kikeveredni a kalamajkákból. Bár az elvállalt feladatok általában nem sok jót ígérnek, Tuf minden esetben segít az adott bolygó lakosságának elhárítani a vészterhes problémákat: kihalással fenyegető túlnépesedést, politikai vetélkedéseket, ellenséges szörnyek támadásait, és nem is vár túl sokat cserébe, csak a kialkudott munkabért, amivel karban tarthatja a hajót és feltöltheti az éléskamrát.

A nagydarab, esetlennek tűnő és macskarajongó Tuf, akit egyszerűen képtelenség végül legyőzni, valamiféle szimbolikus alakká nemesül: az esendő ember minden hibája és bája van beleöntve, csak hát ekkora tehetsége a valóságban igen keveseknek van. Igaz, a kevesek is az emberiség része, tehát ezzel még nem írtuk felül az előbbit, ráadásul úgy tűnik, hogy Martin ezen szűk elitbe sorolható. Történeti, logikai, és szociális/politikai bűvészkészsége ha nem is páratlan, mert ahogy ezt fentebb megbeszéltük, akadnak előképek, viszont amiket más, szintén zseniális szerzőknél külön-külön megfigyelhetünk, azt nála feltűnően lazán elővezetve és zökkenőmentesen egybegyúrva megtaláljuk. Mostanában, azaz az utóbbi évtizedekben Martin inkább fantasyban érdekelt, a Trónok harca hatalmas sikere vissza is rántotta a tévésorozatok világába íróként és tanácsadóként, és bár aki nem zsánerdobozokban gondolkozik, az ugyanúgy lelhet örömet ezekben is: a Trónok széria politikai játszmatere olyan szinten kidolgozott és éleslátású, ami már tényleg páratlannak mondható. Persze említhetnénk, hogy ott van (zsáner) ellenpéldának a máig futó Wild Card sci-fi sorozat, de azokban Martin inkább csak szerkesztő, így nem tekinthetők főfogásnak. De most ne azt sirassuk, ami nincs, inkább örüljünk annak, ami van: A Tuf utazásai odarakható minden idők legszórakoztatóbb sci-fi kötetei közé.

Rendelés és beleolvasó.

Élmény, minőség, kényelem – Így vegyél fülhallgatót

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

37,456KedvelőTetszik
2,900KövetőKövetés
1,060FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés