„Ebben az öt számos EP-ben benne van az elmúlt három év minden dühe, keserűsége, és öröme. Ahogy sok banda, mi is végtelen mélységeket éltünk meg az élet és a zenekar területén, de elképesztő örömökből is jutott elég.”
– mondta a most megjelent EP-jéről a Dirty Dawn, és még azt is hozzáteszik, hogy ez az állandó kettősség kíséri végig a lemezt.
A pécsi hardcore punk zenekar teljesen új alapokra helyezett mindent, de mellette igyekeztek megtartani a Wasted Years EP-vel kijelölt irányt is. Ez a lemez már teljes mértékben a mostani felállással készült.
„Az előző EP megjelenése előtt Zoli, majd később Kornél érkezésével újabb és másabb ízek is kerültek a zenébe a korábbiakhoz képest, és ez a lemez már teljes mértékben ennek a négy embernek a zenei lenyomata. Néhol nyersebb, néhol dallamosabb lett. Van itt mindenféle téma, probléma boncolgatás, ami mellett nem tudunk és nem is akarunk elmenni, de továbbra is nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak beszólogassunk, meg énekeljünk ezekről a dolgokról, hanem valamiféle megoldás, felhívás is jelen legyen a szövegekben. A lemezt több módon és helyen rögzítettük és kevertük, hatalmas köszönet ezért Fidónak (Friskó Péter), Bodó Rezsőnek és Gyapy-nak (Szabó Endre), hogy elviseltek bennünket a felvételek és keverés alatt.”
Az EP:
2023.04.22-én (azaz most szombaton) Pécsett az Amperben tartják a lemezbemutató koncertet, ahol eljátsszák az összes új dalt, lesz néhány vendégzenész is, illetve a Beerzebub és a Cadaveres is fellép.