Egy korszak lezárása, elengedése: megjelent a The Royal Freak Out új klipje, a Point Break, ami egyben a zenekar búcsúdala is.
A Point Break egy nagyon személyes és érzelmileg túlfűtött búcsúdalként született meg, amely erős korszakot zár le a zenekar másfél évtizedes pályafutásában. Az alapító-basszusgitáros, Sipos Ábris Spanyolországba költözik, és ezzel, legalábbis ebben a formában, a The Royal Freak Out is befejezi pályafutását. A szám egyedülálló atmoszféráját a zenekarra jellemző dinamikus hangszerelés, mély érzelmi töltet és szívből jövő dalszöveg teremti meg. A társalapító-frontember, Farkas Balázs így nyilatkozott a dalról:
Kicsit még most is nehéz elhinni, hogy lezárjuk az elmúlt közel másfél évtizedet, de azt hiszem, tudni kell, meddig lehet dacolni a változásokkal, és mi az a pont, amikor el kell engedni valamit. Ez a dal a mi elengedésünk, a hattyúdalunk, ha úgy tetszik – szerintem az eddigi egyik legfeelingesebb RFO-dal.
A The Royal Freak Out a 2010-es évek elején alakult (a zenekar szerint 2012-ben, a management szerin 2015-ben), és az évek során stoner, alternatív, progresszív és grunge hatásokat ötvöző zenéjükkel váltak ismertté. Olyan zenekarok hatottak rájuk, mint az Alice In Chains, a Tool vagy a Soundgarden. Pályafutásuk alatt számos hazai és nemzetközi koncertet adtak, játszottak a Karma to Burn (USA), a Final Stair (D), vagy a Methadone Skies (RO), vagy éppen a Godsleep (GR) társaságában, kislemezeik mellett két igen erős nagylemezt is megjelentettek (A Step Beyond the Fading Line, 2018. és Emergence, 2022.).
A Point Break megjelenésével egy korszak zárul le nemcsak a zenekar életében, de a Corner Art Management & Records életében is, a kiadó ugyanis a zenekar első hazai kislemeze, a 2015-ös Full Circle kiadásával indult útjára, velük együtt. Kétségtelenül nyomot hagytak zenéjükkel a barátaikban, közönségükben, és ha ez nem is teljes és végleges búcsú, az biztos, hogy innen egy új korszak kezdődik. Az így született dal pedig meghallgatható itt: