Hirdetés

Platina lánc és fekete ököl – Ilyen volt a hip-hop 2020-ban

A zeneipar legrosszabb évében, mikor annak hagyományos működési keretei márciustól gyakorlatilag összeomlottak, a hip-hop mégis 1973 óta tartó történetének egyik legsikeresebb évét könyvelhette el. Hogy a “Bronxban született műfaj” a legnépszerűbb a könnyűzenei stílusirányzatok közül azt már évek óta kész tényként kezelte mindenki, de arra eddig nem volt példa, hogy a Billboard éves összesítésében a Top 200-as albumlista első három helyét csak hip-hop lemezek foglalják el (Post Malone, Lil Baby, Roddy Ricch) és az első tíz pozícióból még további hármat birtokoljanak.

Hirdetés

Egyfajta kiemelt szerepből tekint le a felhők fölül, a Kardashian család szerető öleléséből a teljes trap mezőnyre Travis Scott, hogy millió dolláros videókkal, vagy egy váratlan McDonalds szponzorációval meglepje és újra irányba állítsa a műfajt, ezzel jelezve: mind eladásban, mind megtekintésszámban övé a vezető szerep és a legtöbb nullát tartalmazó csekk a platina ékszerek, designer símaszkok és az egyedi festésű sportautók világában. Még a side-projektjei is kiemelkedően sikeresek, mind a tavalyi Jackboys, mint az idei Kid Cudival közös The Scotts egyaránt közönségkedvenc. A Fortnite videójátékban megvalósított online-koncertjére pedig szavakat találni is nehéz, a könyvespolcuk előtt webkamerába gitározó zenésztársaknak egyértelművé tette, ki is a “highest in the room.”

Aminé hozta az év egyik legszórakoztatóbb klipjét, de a nézettség akkor nőtt meg igazán, mikor kiderült Young Thug evett miközben rögzítette a saját verzéjét

Bár a Hollywood’s Bleeding még 2019 szeptemberében jelent meg, de az olyan daloknak hála, mint a Circles, vagy a Sunflower az idén csak közreműködésekkel jelentkező Posty lett az eladási/streaming/rádiós lista aranyérmese. A Covid-19 ellenére remek évet tudhat maga mögött Big Sean, Lil Uzi Vert, Dj Khaled, Tyga, DaBaby és Roddy Ricch is. Az utóbbi kettősnek Post Malone és 21 Savage duójához hasonlóan szerencsét hozott a Rockstar tematika, az év egyik sikerdalához előbb nagyköltségvetésű zombivadász videót forgattak, majd a Black Lives Matter remix címre keresztelt változathoz, – ami a BET (Black Entertainment Television) online-díjátadójára készült – egy olyat, ahol egy fehér rendőr térdel a rappelő DaBaby nyakán. A videó azóta 120 millió megtekintésnél jár, az amerikai sajtó pedig kimondottan dícsérte a közéleti kérdésekre aktívan reagáló, erőteljes előadást, ami George Floyd memphisi meggyilkolásának körülményeit idézi meg nyitó képsorain, így tiltakozva a rendőri brutalitás ellen.

A Black Lives Matter mozgalom céljaival való azonosulás, az USA közéleti kérdéseire, Donald Trump Twitter bejegyzéseire, a botrányokkal átszőtt amerikai elnökválasztás eseményeire való reagálás, összességében a politikai és szociális témák visszaemelése a mainstream könnyűzenébe a 2020-as év hip-hopjának meghatározó és fontos eleme. Lil Baby és Anderson Paak őszinte protest-songjait egyaránt Grammy-díjra jelölték, akárcsak a tavaly ősszel a Netflix meglepően szórakoztató rap-tehetségkutatóján (Rhythm + Flow) első helyet szerző, addig teljesen ismeretlen kaliforniai D Smoke debütlemezét, amin egyértelműen az afroamerikai közösség valódi mindennapjai és társadalmi problémái kerülnek terítékre.  Az egykori középiskolai tanárhoz hasonlóan a grown man rap elsőszámú képviselője, a The Roots hangja Black Thought is megszólalt a témában, zenekara és a texasi gitáristen Gary Clark Jr. oldalán. Ha csak egyetlen lemezzel kellene elmondanod, milyen volt ez a pandémiával és politikai válságok sorával keretezett év, akkor a Run The Jewels idei, negyedik albumát válaszd – állítja a New Musical Express (NME). És bár Nagy Britanniában mindig is népszerű volt a politikai tartalmú hip-hop, azért mégis kissé váratlan pozitív meglepetés, hogy a nagy múltú zenei szaklap, minden műfajt összesítő listáján végül Killer Mike és El-P duójának, pontosabban az általuk létrehozott, albumhosszúságú friss produceri megoldásokkal tarkított, csontig hatoló társadalomkritikának sikerült megszereznie az első helyet. Az pedig végképp sokat elárul a zeneipar  aktuális csapásirányáról, hogy a Def Jam 21 (!) év után újra szerződtette egykori zászlóshajóját a Public Enemy-t. Chuck D és Flavor Flav duója kissé viharvert kapcsolatuk ellenére, rekordidő alatt szállított egy aranykori all-star gárdával és fiatal “forradalmárokkal” megtámogatott lemezt a kiadónak, és állt ezzel a boom bap fanok szemében újra annak a mozgalomnak az élére, ami közel 30 éve akkora energiával söpört végig a popkultúrán, hogy a fekete zenét hallgató fehér srácok még a magyarországi könyvtárakból is kikölcsönözték vagy ellopták az összes Malcolm X Önéletrajzot.

A Run The Jewels egyszerre figurázza ki a kapitalista társadalmat és tiszteleg a 90-es évek hip-hop-ja előtt, a karakteres Gang Starr-hangminta felhasználásával  (DWYCK)

A Public Enemy mondhatni dicsőséges visszatérése mellett – amely még egy új Fight The Power változatot is tartalmaz – a golden era elkötelezett hívei elégedetten bólogatták végig Busta Rhymes és Pete Rock ezévi munkáit is. Míg előbbi 22 év után szánta rá magát egyik legsikeresebb lemezének folytatására  E.L.E. 2: The Wrath Of God címmel (és egyben az év legócskább borítójával), addig utóbbi producer legenda a Petestrumentals sorozat harmadik felvonásával jelentkezett, fiatal, tehetséges jazz-zenészek közreműködésével. Ugyanúgy a jazz járja át Common meglepetés lemezét az A Beautiful Revolution (Pt 1)-t, ahol a chicagói veterán élete egyik legjobb formájában, remek közreműködőkkel reflektál az amerikai közélet súlyos aktualitásaira.

New York óriásai sem tétlenkedtek 2020-ban. Nas King’s Desease címmel Hit-Boy beatekre építette új albumát, míg Jay-Z megunva, hogy hiába nyaggatja akár nyilvánosan is az általa szerződtetett, évekkel ezelőtt óriási tehetségnek kikiáltott Jay Electronica-t, hogy fejezze be végre és jelentesse meg debütálását, végül gyakorlatilag megírta és felvette helyette a hiányzó részeket. Így történhetett meg, hogy az A Written Testimony-n végül többet rappel a kiadótulaj, üzletember Jay, mint a fekete-muzulmán, akinek hivatalosan ez lett az első lemeze. És bár Jay Electronica flowja erős, költői képei különlegesek a negyven nap és negyven éjjel rögzített (nem vicc!) bemutatkozás messze elmarad attól a már-már profetikus, “a hip-hop megmentője” státusztól, amit pár éve vízionáltak vele kapcsolatban. Erykah Badu jelenlegi barátjának korongja így szolid erőfeszítésként könyvelhető el, ami folyamatosan visszhangozza az Iszlám Nemzet és vezetője Louis Farrakhan tanait, néhány szövegrészlet kapcsán antiszemitizmus vádjába keveredett, és erényeit csak jobban elhomályosítja, hogy megjelenése után pár hónappal kiszivárgott Act II. címmel egy évekkel korábban rögzített “elveszett album” is.

A nagylemezzel debütálók mezőnyéből tudott kiemelkedni Jack Harlow, aki az év egyik legnagyobb slágerét is jegyzi és a legsikeresebb fiatal közreműködőként számon tartott Fivio Foreign. Mindkettőjüket egy-egy tapasztalt zeneipari karakter segíti a siker felé vezető úton, előbbi a mixtape-király Dj Drama, utóbbi az egykori bad boy Mase felfedezettje.

A zeneipar többi szegmenséhez hasonlóan a hip-hop előadók is igyekeztek a pandémia legsúlyosabb hónapjaira valamilyen túlélési stratégiával előállni, és tartani a kapcsolatot a hallgatótáborukkal. A legjobban ez a Boogie Down Productions egykori MC/producerének D-Nice-nak sikerült, aki a KRS-One-nal közös rímelést előbb a fotóstáskára, majd lemezjátszókra cserélte, és az utóbbi években sikerrel pozícionálta magát kiemelt rendezvények dj-jeként. A Brooklyn-hídra néző konyhájából közvetített dj-szettjeit Club Quarantine névre keresztelte, és mivel a 9 órás első streamnek olyan nézői akadtak, mint Lenny Kravitz, Michelle Obama vagy a leendő elnök Joe Biden, így Instagram követőinek száma rövid időn belül 2,5 milliósra duzzadt. Hasonló elven indult el Timbaland és Swizz Beatz közös vállalkozása a Verzuz Battle, ami a kezdeti technikai gyerekbetegségek után sikerrel szórakoztatott egyszerre százezer nézőt, és hozott össze baráti párbajra olyan sztárokat, mint Snoop Dogg és DMX, Brandy és Monica, Dj Premier és RZA vagy Too Short és E-40.

A bulvárhírek iránt érdeklődők számára sokáig 6ix9ine szabadulása, és Youtube rekordjai, majd Tory Lanez szolgáltatták a témát, utóbbi azzal, hogy a saját kocsijában lőtte lábon az év legsikeresebb női hip-hop előadóját Megan Thee Stallion-t. 2020-ban már sokadszorra vált világossá, hogy a műfajnak egyszerre csak egy igazi királynője lehet és az idén egyértelműen “Hot Girl” Meg. A Lil’ Kim által megkezdett úton halad ő is, a szókimondó, nyílt szexualitásra építi a karrierjét, de társaitól eltérően gyakran üt meg interjúiban barátságos, humoros hangnemet, és szívesen nyúl klasszikus hip-hop mintákhoz. Még egy Eazy-E feldolgozással is jelentkezett, sőt valamilyen csodával határos módon egyszerre ápol jó viszonyt Nicki Minaj-jal és Cardi B-vel. Offset egykori (vagy jelenlegi?) feleségével együtt jegyzik az év egyik legnépszerűbb dalát, a WAP mozaikszó feloldása jó pár republikánus szavazónál kivitte a biztosítékot, de nyilvánvalóan ez volt vele a cél. Olyan ügyesen egyensúlyozott a crossover vonalon a könnyen emészthető trap, az r&b és az idén különösen trendi disco hangzás között a médiahekkből gyakorlatilag popsztárrá előlépő Doja Cat, hogy a Say So végül nemcsak Amerikát, hanem a világ másik felének rádiót is bevette. Ugyanígy bejött a váltás Machine Gun Kelly-nek, aki idén diss-record helyett rózsaszín gitárral a kezében könnyed riffekkel aláfestett párkapcsolati indie-rap dalokat írt és nyitott azokkal a Billboard lista első helyén. Az imidzs-megújítás azonban nem működött mindenkinél: G-Eazy közönsége nem viselte jól, hogy ha átmenetileg is, de a designer ruhákat kinyúlt grunge-éra beli pulóverre, a trap hangzást pedig pszichedelikus indie-rockra cserélte. Pedig az Ariel Pink és Beck producereivel (valamint Marshmello-val) készített, mindössze tíz számos Everything’s Strange Here gyatra hallgatottsága ellenére egy kimondottan kerek koncept-album, ami hűen tükrözi egy sokak által irigyelt világsztár érzéseit, amikor éppen a gödör alján ül őrült exekkel, Instagram modellekkel és rengeteg aciddal körülvéve.

G-Eazy elmerül a pszichedeliában: Free Porn, Cheap Drugs

G-Eazy-vel ellentétben Eminem-nek bejött a koncept-album ötlete, sőt duplán jött be, ugyanis Alfred Hitchcock 1958-ban megjelent spoken-word lemeze a Music To be Murdered By által keretezve, annak tematikájára építve két teljes albumnyi anyagot rögzített, és jelentetett meg tizenegy hónapnyi különbséggel. Talán az tett jót, ami a borítón áll, hogy a kicsit elfeledett alteregó Slim Shady írta a dalokat és nem Marshall Mathers, de az elmúlt évtized legjobb Eminem kiadványai születtek, annak ellenére, hogy készítőjük továbbra sem tud egy pillanatra sem lazítani, vagy mosolyogni, és minden rá irányuló kijelentést személyes támadásként értelmez. Az első felvonásra jutott sikerdal Juice WRLD refrénjével, a másodikra Dr. Dre verze és Dj Premier scratch, na meg mindkettőn szerepel Em tehetséges baráti köre Royce Da 5’9”-tól, Skylar Grey-en át Denaun Porter-ig (D12). A detroiti “rap-isten” kedvenc fiatal MC-je Joyner Lucas is jó évet zárt. Will Smith által megformált filmbeli karakterek köré építve mesélt saját életének kihívásairól a Will című videóban, ami olyan népszerűvé vált, hogy maga a hollywoodi/philadelphiai legenda ugrott be egy személyes vallomásra a remix változatba.

A zeneipart érintő számtalan váratlan kihívás ellenére, kevesen gondoltak volna arra, hogy év végén három posztumusz hip-hop lemezt is 2020 legjobbjai között tart majd számon a kritika valamint a közönség, és annyira sikeresek lesznek, hogy csak a Life After Death vagy a Makaveli lemezek eredményei körözik le őket. A 21 évesen, 2019 decemberében elhunyt Juice Wrld harmadik albuma a beszédes címre keresztelt Legends Never Die kapcsán az Insterscope semmit nem bízott a véletlenre és all-star közreműködő gárdával nyerték el a dalok végleges formájukat. Többek közt The Weeknd, Trippie Redd, Halsey és Marshmello feleltek a lemezről megjelent hat single (!) befejezéséért. Kiemelkedő (majdnem félmillió példányos) eladással nyitott a Billboard csúcsán, és az évvégi összesítésben Amerikában a tizedik helyet szerezte meg.

Mac Millernek 2016-ban Divine Feminime című lemezével több szempontból is sikerült szintet lépnie. A feel-good tinédzser hip-hop helyét remek zenészekkel elkövetett, érett jazz inspirálta dalok vették át, és a gyengébbik nemnek célzott explicit hódolat. A kritikai siker mellé Ariana Grandéval való párkapcsolatának nemcsak a lemez legerősebb pillanatát – a Best Part-ot köszönhette, de egy korábbinál sokkal szélesebb média figyelmet is. Ezt az új érdeklődést, és a vele járó elvárásokat pedig Mac-nek csak részben, vagy egyáltalán nem sikerült feldolgoznia. Ötödik lemeze a Swimming megjelenése után kicsit több, mint egy hónappal, 2018 őszén túladagolta magát, és élete talán főműve egy három tételből álló lemezfolyam befejezetlen maradt. Legalábbis egy pontig, mert alkotótársa, a multiinstrumentalista Jon Brion (aki könnyűzenei munkái mellett olyan filmek zenéjét szerezte, mint a Magnólia, vagy az Egy makulátlan elme örök ragyogása) kettejük beszélgetései, a stúdióban együtt eltöltött közös órák nyomán a meglévő demókból  építkezve befejezte a második fejezetet, melynek címe Circles. Mély, végtelenül őszinte, stílusok felett álló album lett a végeredmény, amelynek sorai a szerzőjével történtek után percenként ragadják meg a gyomrunkat. Egyedi szintifutamok, Thundercat basszusjátéka, egy-egy váratlan tozított gitár, és a Disclosure főnök Guy Lawrence vendég produkciója (Blue World) keretezik a tökéletes búcsút, ahol olyan sorok hangzanak el Mac szájából, mint hogy ő csak “a jó híreket várta”, miközben “az ördög kopogtatott az ajtaján.”

Az a bizonyos ördög a fiatal brooklyni MC, Pop Smoke Los Angeles-i otthonának ajtaján is bekopogtatott négy ismeretlen képében, akik közül az egyik 2020 februárjában agyonlőtte. Mindez régóta várt első igazi albuma a Shoot for the Stars, Aim for the Moon befejezése előtt történt, így a lemez július 3-án már csak posztumusz jelenhetett meg többek közt 50 Cent executive produceri bábáskodása mellett. Az A-listás közreműködő gárda ellenére a korong sikere talán a legnagyobb támogatóit is meglepte, és Pop Smoke egy exkluzív de szomorú klub tagjává vált, akik már haláluk után értek el első helyezést az Egyesült Államok slágerlistáján.

2020 sok szempontból kegyes volt a hip-hoppal, de Pop Smoke mellett jó pár további tehetséget elragadott. Koronavírusban elhunyt a remek angol mikrofonista TY, az újító mixtape-dj Spinbad, év végén pedig előbb az old school legenda Whodini alapítóját Ecstasy-t veszítette el a műfaj, majd szilveszter napján családja MF Doom halálhírét is nyilvánosságra hozta, és a teljes szcéna egy emberként gyászolta a KMD-vel ’91-ben szolidan debütáló, majd a zeneipari csalódások nyomán fémmaszk mögé rejtőző, kultikus alkotót.

Az egész ágazatot ért egyelőre felmérhetetlen károk mellett néhány kisebb dolognak mégis örülhettek a hip-hop-ot kedvelők az elmúlt évben. A vinyl újrakiadásban utazó lemezkiadók, hónapról-hónapra megtömték az “aranykor” rajongóinak lemezestáskáit (leggyakrabban évfordulós kiadványokkal, mint például a 25 éves Me Against the World), az angol nyelvű könyvesboltok polcai pedig tele vannak a zenészek vagy bennfentesek által írt minőségi memoárokkal. A műfaj mainstream oldala pedig visszanyerte egy fontos elemét – a nyílt szociális érzékenységet – amikor az olyan veteránok mellett, mint Chuck D, olyan harmincasok szorítják ökölbe a kezüket rappelés közben, mint Rapsody vagy YG.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,784KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
743FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk