Hirdetés
Hirdetés

Petruska – Apokrif

Apokrifnek hívják azokat az iratokat, amelyek valamilyen okból kimaradtak a Bibliából. Ugyancsak ez a címe a 15. jubileumi koncertjére készülő Petruska új EP-jének és az áthallás több értelemben sem véletlen.

Habár a felvételek frissek, ezek a dalok olyan korábbi projektekhez készültek, amelyek különböző okokból mégsem tudtak otthont adni nekik. Ez azért is különös, mert mindhárom szerzeményben neves alkotótársak – Grecsó Krisztián, Háy János és VelvetNoise – segítettek.

Petruska így emlékszik vissza a régi-új anyag létrejöttére:

A 15. jubileumi koncertre készülve átfésültem a katalógusomat és találtam néhány számomra kedves, de elkallódott dalt. Nem azért maradtak dobozban, mert rosszak lettek volna, egyszerűen nem passzoltak abba a koncepcióba, amin a születésük idején dolgoztam.

Noha a Reláció albumra három Grecsó Krisztián megzenésítés is felkerült, valójában a Harmadik Apokrif volt az első, amit megírtunk. Akkor, 7-8 éve, úgy éreztem, a dalban megénekelt tönkremenő házasságot nem tudnám hitelesen tolmácsolni. Ugyancsak ez tartott vissza Háy János Férfiszerető dalával kapcsolatban is, melyet Boldog boldogtalan című könyvének bemutatójára zenésítettem meg. Noha a saját életem továbbra sem rímel a versekre, mégis fontosnak érzem, hogy megénekeljem a kapcsolati krízisben ragadó férfit. Most ér ide a generációm; most derül ki, hogy sikerül-e azt a sok reményteli építkezést átmenteni az életünk második felébe is vagy illúzió volt az egész és indulhat az újragondolás.

Ezeknél eggyel reménytelibb a Beköltöző, melyet A ház című dalban is társszerző VelvetNoise-zal aka Bársony-Németh Péterrel írtuk közösen, gyakorlatilag egy levegővétellel a kettőt. Szerintem egész közeli rokonai egymásnak. Míg egyik romantikusan, a másik energikusan fogja meg az otthon, a szerelem és a szabadság hármasát. Hiszem, hogy szükség van ilyen dalokra, nem is értem, miért maradt ilyen sokáig dobozban…

Petruska 15. jubileumi koncertje április 29-én lesz a Várkert Bazárban. Vendégművészként fellép Grecsó Krisztián író, előadóművész és A Dalból is ismert régi zenésztárs, Temesvári Bence hegedűs is. 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,159KedvelőTetszik
3,153KövetőKövetés
7,230FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk