Hirdetés
Hirdetés

Petőfi punkba oltva – Itt a Bad Habit új klipje

badhabit_kicsi.jpg

A Bad Habit zenekar 2013 végén alakult egy debreceni kertesház nappalijában a gimnáziumi barátságok kezdetén, 2017 tavaszára pedig elérte jelenlegi felállását. Addig sok minden történt a hattagú, fiú-lány énekduóval felálló punkrock-csapattal. Megnyerték 2016-ban a Szobrock Tehetségkutatót és felléptek az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében Budapesten. A döntőben való megmérettetést megismétlik 2018-ban is, amit ezúttal a szarvasi Dobbantón küzdöttek ki maguknak. Ma a zenekarnak már három kislemeze és három single megjelenése van, amikhez nyolc klipet forgattak. Ezek közül a legfrissebb az alább bemutatkozó Csavargó című szám, amiről ezt mondták:

Debrecen mellett forgattuk a Hortobágyon a klipet a debreceni brownhandfilmes társasággal. A két Petőfi Sándor vers a Csavargó és a Pusztán születtem… szövegek megzenésítése, amihez írtunk egy fülbemászóan egyszerű refrént. Az ok, amiért pedig ezt csináltuk az az, hogy szeretünk kísérletezgetni és nem várt megoldásokkal operálni. Így alakult ki egy próbatermi jammelésből a dal. A szöveg és a hangszerelés pedig követelte magának a népi világ képi megjelenését / bemutatását. 

Itt a videó:

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló