Peter Jackson dokumentumfilmet készített a Beatlesről

The Beatles: Get Back címmel készített dokumentumfilmet Peter Jackson, aki ugye olyan rendezéseiről híres, mint a Gyűrűk Ura, a Hobbit, a King Kong vagy éppen a Hullajó. A háromrészes dokumentumfilmet a Disney+ mutatja majd be hálaadáskor.

Hirdetés

Mégis mit nem mondtak még el a Beatlesről?

Jackson három évig készítette a filmet, aminek az alapja egy mintegy 60 órányi, 1969 januárjában Michael Lindsay-Hogg által készített felvétel, amit eddig nem láthatott a nagyközönség, és 150 órányi, eddig még szintén be nem mutatott hanganyag. Megmutatja például, ahogy John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr két év után az első koncertjére készül, ahogyan új dalokat írnak és próbálnak. A felvételeken látható majd a Beatles utolsó nyilvános fellépése, ezt mondjuk több videó is megörökítette már.

Nem olcsó nosztalgiázás volt a cél

Jackson azt mondja, hogy ahelyett, hogy egy nosztalgikus dokumentumfilmet készített volna, inkább egy nyers, őszinte és emberi filmet rakott össze, hogy aztán hat órában olyan közelről és bensőségesen lehessen megismerkedni a zenekarral, ahogyan azt a rendező szerint eddig elképzelni sem lehetett. A film elkészültének Paul McCartney, Ringo Starr, és Lennon özvegye, Yoko Ono, valamint Harrison özvegye is nagyon örült.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,105KedvelőTetszik
3,073KövetőKövetés
4,990FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés