Hirdetés
Hirdetés

Pénteken Rosetta és The Ocean az Analog Music Hallban

ocean.jpg

Pénteken ér Magyarországra a The Ocean és a Rosetta közös Európa-turnéja, aminél nagyobbat kevesebb dolog szól idén a posztrock/poszt-metal műfajában. A két zenekar a viszonylag újnak számító, XI. kerületi Analog Music Hallban játszik majd. A hajtás után a vadiúj The Ocean-lemez is végighallgatható. 

Az amerikai Rosetta szinte már hazajár Magyarországra. A philadelphiai zenekar – ahol ötödik tagként már évek óta játszik a testvérzenekar City Of Ships énekes-gitárosa, Eric Jernigan – köztudottan rá van kattanva az űrutazásra, a csillagászatra és hasonlókra, és lemezeik is rendre ekörül forognak. A Rosetta bevallottan a műfaj nagyjait, vagyis a Neurosist, az Isist és társaikat tartja fő hatásának, de mégse mondhatóak egyszerű epigonoknak, hiszeneddigi hat lemezük – az utolsó, Utopioid 2017-ben jelent meg – tökéletesen bizonyítja, hogy ezek a philadelphiai srácok képesek, ha nem is túlszárnyalni, de egészen sajátos ízzel felvértezve adoptálni a nagy elődök munkásságát.

A német The Oceant sokszor The Ocean Collective néven is emlegetik, hiszen a zenekar agyának számító Robin Staps gitáros körül körülbelül hatszáz zenész fordult meg idáig. Jelenleg nagyjából állandó a csapat felállása, de a zenekari tagok felsorolásával nem is fárasztanánk senkit, bár a Staps mellett betonbiztos alapelemnek számító Loïc Rossetti énekes nevét kár lenne elhallgatni. A The Oceannál is hasonlóak a hatások, mint a Rosettánál, attól eltekintve, hogy a német brigád vizuálisan is erős produkcióval áll a színpadra, illetve amíg a philadelphiai zenekar az űrben érzi jól magát, addig Stapsék a különféle földtörténeti korok köré szövik a lemezeiket. A legutolsó The Ocean-lemez Phanerozoic I: Palaeozoic címmel jelent meg épp a napokban, és a német srácok voltak olyan jófejek, hogy az egészet feltették Bandcampre.

Fontos tudnivaló, hogy a koncert az eredetileg tervezett Blue Hellből, vagyis a Kék Yukból az utolsó pillanatban került át az Analog Music Hallba, így a megnövekedett kapacitásnak köszönhetően még online is elérhetőek a jegyek a bulira. További információk a koncert Facebook-eseményén!

 

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló