Hirdetés
Hirdetés

Pénteken majdnem megjelent egy új Prince-EP, de úgy tűnik mégsem fog

Nagy meglepetés volt a héten, hogy az iTuneson hirtelen elő lehetett rendelni egy új Prince-EP-t, ami új dalokkal kecsegtette a rajongókat. Most viszont úgy tűnik csalódniuk kell. A Deliverance című anyagot ugyanis az elhunyt zenész korábbi hangmérnöke, munkatársa, George Ian Boxill csiszolta véglegesre, de persze már csak Prince halála után. Hogy ezt Boxill miként gondolta megvalósíthatónak, nem tudni, viszont nyilván nem nézhette ezt tétlenül a dolgot a Prince hagyatékát kezelő cég, így be is perelték az egykori munkatársat. Emiatt aztán szinte mindenhonnan el is tűnt az EP, pedig az iTunes előrendelési listáján szinte azonnal első lett. Azért szinte, mert ezen a honlapon még elvileg megrendelhető letölthető formában, feltéve ha az ember az Egyesült Államokban él. Prince-hez kapcsolódó hír még, hogy más nevére írták fel azokat az erős fájdalomcsillapítókat, amitől az énekes tavaly április 21-én elhunyt. Mellesleg az EP is a halála évfordulójára jelent volna meg. A Veszprémfesten mindazonáltal idén fellép Prince egykori zenekara, a New Power Generation is.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló