Hirdetés
Hirdetés

Pénteken indul a Hey, June!

Bár a pandémiás időszakban a Müpa nyárindító koncertsorozata, a Hey, June! az online térbe kényszerült, 2022 júniusában a könnyűzenével együtt a nézők is visszatérhetnek a termekbe.  Június 3. és 23. között öt hazai zenekar veszi be a színpadot: a Mayberian Sanskülotts, a Mmamt, a Galaxisok, Mike Gotthard és Szebényi Dániel mellett az Anna and the Barbies is fellép.

Hirdetés

Tavaly lépett fennállásának tizedik évébe Magyarország első számú dream pop zenekara, a Mayberian Sanskülotts. Csordás Zita és Balogh Gallusz duóként induló, ám mára hattagúvá bővült formációja már a kezdeti időszakban is kiemelkedett az alternatív-underground szcénából, az azóta eltelt évtizedben pedig megkerülhetetlenné vált. A ritmusszekció, majd a billentyűk és egy második gitár hozzáadásával a zenekar hangzása a kezdetekhez képest sokkal finomabb és álomszerűbb lett. Ami viszont nem változott, az a félreismerhetetlen hangzás, amit a szövegek mellett Csordás Zita légies, néhol sanzonokat, máshol népdalokat idéző vokálja ad, és ami a zenekart Káposztásmegyertől egészen a barcelonai Primavera Sound fesztiválig repítette. Június 3-án végre a Müpába is megérkeznek.

Egyedi Péter évtizedek óta a magyar rockzenei szcéna meghatározó alakja, számos kultikus zenekarnak – annabarbi, Óriás vagy épp a Rájátszás sorozat – volt oszlopos tagja. 2019 nyarán MmamtMindennek megvan a maga története – címmel látott napvilágot első szólólemeze, amely a bitangerős dalszövegek mellett hol rockos, hol a hagyományos énekes-dalszerzői hangzás felé tendált. A 2021-ben megjelent Mmamt II-n a jóval nagyobb hangsúlyt kapó elektronikával egy sokkal komplexebb hangzást kaptunk, amely jócskán kitágította Egyedi határait is az első koronghoz képest. Az eredetileg „egy szál gitáros” hálószobaprojekt egy teljes zenekarral kiegészülve a Fesztivál Színházban éri majd el teljes pompáját június 14-én.

Az énekes-dalszerző Szabó Benedek 2013-ban alapította az akkor még Szabó Benedek és a Galaxisok néven futó zenekarát, amiből 2020 nyarán lett egyszerűen csak Galaxisok. A névváltozás mögött nem húzódott semmilyen drámai fordulat, a fiúk egyszerűen csak úgy érezték, ez jobban reprezentálja őket és a zenekar egységét. „És még a plakátokra is nagyobb betűkkel fér ki” – poénkodott az énekes. Hatodik, Történetek mások életéből című dupla lemezük az együttesre mindig is jellemző sokszínűség jegyében „tele van világ körüli műfajokkal és egy rakás vendégzenésszel” – ahogy ők fogalmaztak. Twee pop, bossa nova, tropicalia, soukous, perui folk, shoegaze, pszichedelikus rock – mind-mind megtalálható a korongon szereplő 21 dalban. A június 15-ei Hey, June!-koncert repertoárjára a tagok az eddig megjelent Galaxis-lemezekről válogatták össze saját személyes kedvenceiket.

Immáron egy évtizede annak, hogy Mike Gotthard, azaz Gotthárd Mihály és Szebényi Dániel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen megismerkedtek és elkezdtek együtt zenélni. Számtalan zenei projekt és produkció részeseként állandó tagjai a hazai zenei színtérnek. Közös munkájuk a blues-pop-rock zenét játszó Mooters zenekarral kezdődött, amit a Blues MD követett, majd Mike első szólólemezének bemutatója után Electric Shock néven koncertezték végig Ázsiát és Európát. Stílusuk összetéveszthetetlen: mesterien keverik a blues érzelmességét és a jazz improvizativitását a rock energiájával és a funk ritmikájával, modern köntösbe bújtatva a 70-es és 80-as éveket. A június 23-ai koncerten kettőjük színes munkásságából kap a közönség egy igencsak mély merítést.

Az Anna and the Barbies-t senkinek sem kell bemutatni. Magyarország egyik legsokszínűbb és legvagányabb együttese idén válik nagykorúvá, kendőzetlenül őszinte dalszövegeikkel és lehengerlő színpadi jelenlétükkel pedig már a kezdetekkor meghódították a közönséget. Sosem riadtak vissza a kihívásoktól: ugyanúgy megtöltöttek sportcsarnokokat és színházakat is, felléptek fesztiválon és a Fővárosi Nagycirkusz porondján is. Zenéjükben is szívesen kísérleteztek különböző művészeti ágak ütköztetésével, hat album mellett még filmet is forgattak. Ezúttal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet tervezik bevenni, ahová egy áthangszerelt repertoárral és – a frontasszony, Pásztor Anna táncos múltjára kikacsintva – táncos közreműködőkkel is kiegészülve készülnek a június 21-ei estére.

A koncertektől további információk: https://www.mupa.hu/programok/hey-june-2022

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók