Hirdetés
Hirdetés

Paul Anka most nagyon szeretheti Jacksonékat

A libanoni származású kanadai énekes, bár igen nagy név, feltehetően a közeljövőben semmivel sem keresett volna annyit, mint amennyit most fog kaszálni Michael Jackson első, halála után kiadott dalával. Tegnap írtunk róla, hogy amint megjelent a This Is It című szám, Anka máris az asztalra csapott, előrángatott egy kísértetiesen hasonló, majdnem húsz évvel ezelőtti dalt a még közepesen sem ismert Sa-Fire nevű énekesnőtől, és kijelentette, hogy ezt bizony ők ketten írták Jacksonnal, úgyhogy jó lenne, ha a család meg a kiadó ehhez tartanák magukat.

A húzás be is jött, mára a Columbia Records közölte, hogy a This Is It-ből származó jövedelmek 50%-át megkapja Paul Anka, és természetesen a nevét is feltüntetik a dal szerzői között. Az énekes, akit sokan a könnyűzene történetének egyik legnagyobb dalszerzőjeként tartanak számon (jegyezzük meg: nem minden alap nélkül), nem sokkal később úgy nyilatkozott – nyilván azután, hogy örömében párszor földhöz vágta magát -, hogy ezt már korrekt eljárásnak tartja. Na igen, mi is korrektnek tartanánk, ha ilyen könnyen tehetnénk szert súlyos dollármilliókra.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló