Hirdetés
Hirdetés

Patti Smith a Liszt Ünnepen

Sokak számára emlékezetes maradt Patti Smith 23 évvel ezelőtti első magyarországi fellépése a Sziget Fesztiválon, amikor a koncert végén szabad kézzel letépte a húrokat a gitárjáról, majd egy elegáns mozdulattal az egyik színpadon lévő erősítőbe dobta a hangszerét. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem vélhetően nem ad teret ilyen megismételhetetlen alkalomnak, de önmagában Patti Smith budapesti koncertje is felejthetetlen élménynek számít.

Hirdetés

Patti Smith munkássága és személyisége is rendkívül átfogó. A poptörténelem egyik legfontosabb női előadója, aki nemcsak a zeneiparban, hanem az élet más területein is kiemelkedik. Talán ezért is él a köztudatban a Patti Smith-jelenség kifejezés egybeforrva a legendával, mert sokkal több, mint egyszerű rocksztár: író, költő, előadóművész, képzőművész, aki bátran szót emel a társadalmi igazságtalanságok és problémák láttán.

„A Horses már azelőtt a punk királynőjévé tette, hogy ez az irányzat igazán létezni kezdett volna”

– jelent meg a Rolling Stones egy korábbi kiadásában, utalva Patti Smith közel 50 éve megjelent debütáló Horses albumára, ami számos kritikus figyelmét felhívta Smith páratlan tehetségére. A korszakban újításnak számított, hogy a 3 perc/3 akkordos műfaji alapvetést elhagyva olyan dalokat írt, amelyek önmagukban megállták volna a helyüket versként is, és ezeket utánozhatatlan, ösztönös hangszereléssel látta el. Patti Smith munkásságától nem állt távol ez a fajta önkifejezés, ugyanis az album megjelenése előtt már többszörösen publikált költőnő volt, és azóta is számos kötete jelent meg.

„Patti Smith megmutatta, mennyi rock and roll van a költészetben, és mennyi költészet van a rock and rollban. Patti Smith egy Rimbaud, Marshall erősítővel”

– hangzott el XVI. Károly Gusztáv svéd király szájából, amikor 2011 augusztusában átadta neki a svéd Polar Zenei Díjat. Ennél jobb ajánlót pedig elképzelni sem lehet az október 13-i fellépéséhez.

Az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjáról és eseményeiről a www.lisztunnep.hu oldalon találhatók további információk.

Jegyek és további információk: https://lisztunnep.hu/knnyuzene/20211013/patti-smith-134370-hu

Az esemény Facebook-oldala: https://bit.ly/39LgIgM

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók