Hirdetés
Hirdetés

Pataky Attila szembenézett a halállal és most nem énekelhet

Pár hete nem a zenével került a hírekbe Pataky Attila EDDA-énekes, hanem azzal, hogy elkapta a koronavírust és kórházba szállították, ahogy zenésztársát, Gömöry Zsolt billentyűst is. Azóta mindkét zenész otthon lábadozik, Pataky pedig most a Blikknek nyilatkozott az állapotáról.

Hirdetés

Elmondta, hogy kezdődő tüdőgyulladása volt, beszélni alig tudott, fogyott nyolc kilót, de most már szedi vissza a súlyát, hála felesége és anyósa leveseinek. Énekelni viszont még nem tud, nem is engedik neki, szóval idén már nem lesz EDDA sehol, ne számítson rá senki.

Pataky amúgy azok közé tartozott, akik ezt az egész járványt humbugnak tartották, de most már teljesen máshogy gondolkozik. Mag az év is nagyon megviselte, hogy nem indulhatott tavasszal útnak, ilyen nem volt az életében 46 éve, de a betegség nem csak testileg, lelkileg is leverte.

Azt is mondta, hogy szerencsére csak a halál kapujába jutott, de még előtte úrrá lett rajta a kilátástalanság,

éreztem, ahogy elfogyok és eltűnök a földi létből.”

Viszont a szeretet utolérte, és a csoda megtörtént.

„Egyetlen könnycseppet sem bánok, és minden vagánynak üzenem, ez a vírus nagyon kemény.”

Az énekes tesztje amúgy már negatív, úgyhogy már csak lábadoznia kell. – írja a Blikk.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók