Hirdetés
Hirdetés

,,Annyi zenekar feloszlott már, mi együtt vagyunk…” – Interjú Pásztor Annával

Az Anna & the Barbies idén ünnepli tizennyolcadik jubileumát, ráadásul idén kihozták a nyolcadik lemezüket is. Az Adj Király Katonát albumról már hallhatók voltak dalok nyáron a Művészetek Palotájában, amiről Pásztor Anna, a zenekar énekesnője bővebben is mesélt nekünk még akkor, és most december 16-án az Akvárium Klubban a lemezbemutató koncerten ismét megszólalnak ezek a számok.

A zenekar a 18. jubileumát és te is egy kerek évszámot ünnepelsz idén, a lemez mégis kicsit elrugaszkodik ezektől az évekről, és az utóbbi hármat ragadja meg a pályafutásotokból. Lehet az mondani, hogy a mögöttetek álló 18 évhez képest az utolsó három volt az, ami a legnehezebb volt?

Nem azt mondanám, hogy nehéz, inkább izgalmas volt. A dalok soha nem csak egy periódusról, egy napról, egy pillanatról, egy ember érzéséről, vagy csak egy érzelemről szólnak. Mindig próbálok olyan dalokat írni, amik teret adnak másoknak, a hallgatóságnak is, hogy mindenki a saját maga kis történetét, életkorát, életszakaszát belegondolja. Az elmúlt három év a világ és az emberiség történelmében is fordulópont volt, amit megelőzött másik több ezer, tízezer, vagy több millió év is és ez egy kicsúcsosodása volt annak, amit valaki fordulópontnak, valaki mélypontnak, izgalomnak, turbulenciának, vagy érthetetlenségnek hív. De végképp eltagadhatatlan ettől a három évtől, hogy hihetetlenül mozgalmas volt. Félelmekben, izgalmakban és mélypontokban, tetőpontokban gazdag. Igazi táptalaja a művészeteknek, erős színekkel lehet rajzolni, festeni, zenét írni, táncolni az elmúlt három évről. Nagyon nagy vízválasztó volt, sok ember pályát váltott, életet és hozzáállást változtatott. Van, aki mélyebbre van, aki magasabbra ugrott. Nekünk mindig is kapaszkodó volt a zene, ami az egyik legcsodálatosabb hobbi, hivatás, hitvallás, ezért az elmúlt három évünk a húsunkba ivódott, szinte a vérünkből íródtak a dalok. Hálásak vagyunk ennek a három évnek, hogy kicentrifugált, felfrissített, megijesztett, felemelt, földhöz vágott, mert ebből lett ez az album, amelynek december 16-án lesz a lemezbemutató koncertje az Akvárium Klubban.

Szinte kereken fél éve volt a Művészetek Palotájában egy előadásotok, ami több művészeti ág összekapcsolódásából született. Amikor a müpás koncertre készültetek, akkor milyen állapotban volt a lemez?

Mivel ez a nyolcadik albumunk, tudtam, hogy a nyáron sok mindent nem fogunk tudni dolgozni a lemezen, úgyhogy hajtottam a fiúkat, hogy amit az elmúlt két évben írtunk vagy elkezdtünk dalt, azt minél gyorsabban próbáljuk befejezni még a nyár előtt. Januárban, amikor egy picit állóvíz van és mindenki szeret bekuckózni, akkor én kizavartam a fiúkat a barlangból és kértem, hogy a szabadnapokon járjunk össze. Eleinte nagyon nehézkesen ment a dolog, aztán egyre nagyobb kedvvel láttunk neki és szerencsére sikerült az albumnak több mint a felét tető alá hozni, ami nagyon nagy segítség volt a nyárutóra, amikor tudtuk, hogy lemez leadási határidő van. Szeretünk kitűzni ilyeneket, mert akkor az ideg összekapja az albumot, úgyhogy szeptembertől már nagyjából csak le kellett lassítani, behúzni a kéziféket, befejezni azokat a háromnegyed vagy kilencven százalékosan kész dalokat, amiket már nagy számban a Müpában bemutattunk és ezek által meg is volt a Müpának az alap hangulata. Utána még jött hozzá pár, amit szerettünk volna befejezni és a szokásos kettő, ami mindig a lemez leadási határidő után születik, a Gyönyörűszép féreg és az Álmodjunk Magunknak Világot! Nekem mindig vannak ilyen dalaim, amikkel a frászt hozom a zenekarra, amikor előállok azzal, hogy „hát akkor itt van egy gitár és azt szeretném, hogy ezt meghangszereljük, és esetleg még öt vendégszereplőt szeretnék hozzá, akik Magyarországon a legkeresettebb előadók és személyes jó haverjaim.” Ilyenkor mindig egy nagy teszt elé állítom a zenekart, hogy az idegrendszerük milyen állapotban van, de úgy néz ki, hogy megint állta a tesztet az összekapaszkodásunk. A Müpában már csodálatosan áthangszerelt elektroakusztikus szettel álltunk elő, ahol egy óriási Steinway zongorán kísért minket Vághy Tomi és hihetetlen hiphop, kortárs, balett, latin táncművészekkel dolgoztunk. A legnagyobb művészek és szólisták vettek benne részt és egy letisztult, fekete-fehér barlangrajz szerű, groteszk, szénnel felfestett barlang rajzát kaptuk meg az elmúlt három évnek vagy a mi kis lelkünknek, amibe ez belerajzolódott. A Müpa megelőzte ezt az albumot, ami sokkal színesebb, poposabb, rockosabb, elevenebb, húsba markolóbb a Müpa finomságához képest. Úgy néz ki, hogy ebből az előadásból lesz majd egy színházi turné is.

Fotó: sinco

Még mindig ott tartunk, hogy nem tudunk teljesen múlt időben beszélni a covidról. Ha az elmúlt három évünk ugyanolyan mederben zajlott volna, mint azelőtt, akkor létrejött volna egy Müpához hasonló előadás, meg az új lemez?

Van erre egy dalunk, Ha egyszer ennek vége, és abban van egy szövegrészlet „Szétesett a világ, mint tinik a házibuliban, kicsit túltoltuk a dolgot, asszem ez így rendben van. Én most csak csöndben rágok egy kenyeret és talán iszok még egy kis bort, ez lehet most nem hiányzott vagy talán éppen a legjobbkor.” Ez egy óriási vízválasztó volt szerintem az emberiség életében, hogy kinek volt az az érzése és maradt is, hogy ez most nagyon nem hiányzott és csak még mélyebbre süllyedt, vagy hogy éppen a legjobbkor jött, és befelé kereshette a kiutat.

A ti szavaitokkal élve „az album egy tipikus akarsz róla beszélni? hangvételű lemez lett”. Ez nálatok is így indult, session-szerűen volt feldolgozni valótok, amit aztán egy albumba sűrítettetek?

Nálunk soha nem indul semmi így. Nem vagyunk strukturálva, nincs mögöttünk egy jól működő szerkezet, nagyon randomok vagyunk és szeretünk szörfözni az életben. Zeneileg is eklektikusak voltunk, vagyunk és remélhetőleg leszünk is. Ez egy nagyon izgalmas egyvelege a színpadi jelenlétnek, cirkusznak és a mélyrepülésnek, fintoroknak és az elfogadásnak. Az istenítés és a köpködés egymás mellett járt mindig a zenekarral szemben, ami szerintem a legjobb térfél arra, hogy alkossunk, mindig ösztönözve vagyunk, hogy bizonyítsunk. Nem volt ez se megbeszélve, mindig feldobja magát az album címe, és a témák. Én mindig akkor írok, hogyha valami nagyon fojtogat, ha valami jön, ha valami nagyon elemi. Olyan ez, mint a szülés, nem lehet megállítani, jön a csoda. Ami általában erőlködésből születik, azt nem annyira szeretem, meg az nem is világítja be a színpadot, nem melegíti föl a Marshall erősítőket. Az inspiráció az akarattól független és jön, amikor egy kegyelmi állapotba kerülünk, csak hajlandónak kell lenni rá, és ez a hajlandóság bennünk még mindig megvan.

A lemezen szerepel egy olyan dal is, amit több előadóval készítettetek. Hogyan nézett ki a munkafolyamat ennyi előadóval?

Az Álmodjunk Magunknak Világot! az utolsó utáni pillanatban született. Megírtam egy dalt, rossz szokásomhoz híven egy szál gitáron, akkordokkal. Általában fölveszem egy telefonos hangrögzítővel még azt is, ahogy az akkordokat beleénekelem a dallammal együtt, csak hogy a zenekar számára világos legyen mit próbálok lefogni. Elküldöm az akkordokat meg a szöveget és azt a testvérem nagyon szépen tudja dekódolni. Összeülünk utána a stúdióban és elkezdjük a klimpírozásomat kihámozni, megpróbálunk ritmikát tenni és elmegyünk bizonyos irányokba. Három-négyféle irányt próbálunk, aztán lehet, hogy többször visszahallgatjuk, vagy rögtön jön és amikor megtaláltuk a megfelelő irányt, akkor megy a zenekarhoz hangszerelésre és kezdődik a produceri munka. Nagyon egyszerű és kedves, engem a Hova tűnt a sok virág? című háborús dalra emlékeztet. Élet- és békeigenlő annak ellenére, hogy nem volt bennem szándék a világ megváltására, csak egyszerűen jött. A testvéremnek először nem tetszett, mert szerinte túl szimpla volt, de meggyőztem, hogy a természetes letisztultságától lesz gyönyörű. Én már akkor hallottam, hogy ez egy korszerű, sok éneklős, sok izgalmas egyéniség hangjából összeálló dal lesz, ami jót akar. Előálltam, hogy szeretnék öt vendégszereplőt, akik általában elérhetetlenek egyedül is, nemhogy együtt, de úgy voltam vele, hogy ha a világ úgy akarja, akkor mindenki rá fog érni. Kitaláltam, hogy kinek melyik részt adnám szívesen és a legnagyobb megdöbbenésemre mindenki azt választotta magának, amit neki gondoltam. Amikor először meghallgattam a felvételt és hallottam a különböző karaktereket elsírtam magam. Gyönyörű, hogy így összeállt ez a sok hihetetlenül kedves ember és sikerült egy ilyen pozitív dalt összehoznunk.

Ezen a lemezen érte el az Anna and the Barbies a legkiforrottabb énjét. Tizennyolc év, nyolc lemez, és több stíluskorlátokat tologató előadás után mi az, amit meg szeretnétek valósítani a jövőben a zenekarral?

Nincs „meg szeretnénk”, mindig „egy kis dombra lecsücsülünk” van. Egyre kiforrottabb, tisztább és muzikálisabb a zenekar, jobb a hangszeres tudás, tágabb az érdeklődés, a szövegeim mélyebbek, és javul az énekhangom. Minden egyes lemez egy domb, ami mindig nagyobb, mint az előző, úgyhogy ez a masírozás ez soha nem lesz fárasztó számunkra, ugyanis látjuk már a következő dombot. Fene se tudja, mit hoz a jövő. Én most kezdek az elektronikával barátkozni, már nincs herótom a diszkótól, lehet, hogy a rockot és az alter rockot egy picikét már kiveséztük. Elektronika, akusztika és hiphop. Nem tudom, hova vezet, lehet tök más lesz. Öten vagyunk és az öt különböző útvonalunk valahol kapaszkodik. Ez a valahol ez a próbaterem és a színpad. Sok izgalmas dolog vár még ránk, nem tudom, hogy hova visz az út, hova megy az Anna and the Barbies, de talán, amit megengedhetünk most magunknak a zenekarral, hogy megveregethetjük a saját vállunkat, amiért eljutottunk idáig. Annyi zenekar feloszlott már, mi együtt vagyunk és még mindig szeretjük és harapjunk a pillanatokat és merjük vállalni, hogy jó az, amit csináltunk, legalábbis számunkra és remélhetőleg még sok más ember számára is.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

37,516KedvelőTetszik
2,930KövetőKövetés
1,230FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók