Hirdetés
Hirdetés

Parov Stelar nyitja a nemzetközi koncertek sorát 2023-ban a Budapest Parkban

Marcus Fuereder, vagyis ismertebb nevén Parov Stelar Ausztria egyik világszinten legismertebb művésze. Az ‘electro swing’ stílus elsőszámú úttörője zenekarával karöltve évtizedek óta járja a világot, többször útbaejtve hazánkat is. A főhős elmondása alapján még sosem volt ilyen erős és látványos a koncertjük – most ezt bizonyítják április 29-én a Budapest Park színpadán.

Már rögtön első EP, a Kisskiss című, majd az ezt követő nagylemez, a 2004-es Rough Cuts meghozta Parov Stelar számára a belépést a nemzetközi elektronikus zenei színtérre. Egyedülálló hangzása és különleges, kissé szokatlan, de mindenképp újszerű hozzáállása a legkülönfélébb stílusok keveréséhez nagyon hamar a szcéna sztárjává tett. A kezdeti lendületből az évek során mit sem vesztett: több mint 20 EP-t és számos nagysikerű nagylemezt jelentetett meg, legutóbb idén tavasszal a Moonlight Love Affair névre hallgató albumot üdvözölhette népes rajongótábora. Ráadásul nem csak a közönség, de láthatóan a szakma is hamar a szívébe zárta egyedi stílusát: karrierje során rengeteg remixet készített, köztük olyan világsztároknak, mint Tony Bennett & Lady Gaga, Lana Del Rey, Lukas Graham, Marvin Gaye, Bryan Ferry és Klingande. És ha már a szakmai sikereknél tartunk: az egyik legnagyobb osztrák zenei elismerésből, az Amadeus Austrian Music Awardsból 10-et is magáénak tudhat, és számos európai toplistát megjárt már dalaival, sőt, The Sun és Brass Devil című dalai az amerikai iTunest is meghódították. All Night című slágere Németországban arany-, Olaszországban pedig dupla platina minősítést ért el. Dalait a világ legnagyobb márkái használták reklámjaik aláfestéseként az Auditól a Nescafén és a Vodafone-on át a Google-ig.

Több mint ezer koncerttel a háta mögött a világ szinte összes táján járt már, minden fontosabb nagy fesztiválon – Coachella, Glastonbury, Lollapalooza – megfordult, és hazánkba is visszajáró vendég. A 22/23-as turnéra viszont zenekarával és stábjával karöltve egy egészen rendkívüli látvánnyal állt elő egy merőben eltérő, új színpadkép és vizuális élmény, valamint számos új dal, új feldolgozás és néhány meglepetés formájában. Ezt a lélegzetelállító showt hozza tehát magával 2023. április 29-én a Budapest Parkba!

A jegyértékesítés 2022. október 26-án 10 órakor indul. További információk a koncert Facebook-eseményén! 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók