Egy időben sokszor kértem számon kedvenc zenekaraimon, ha úgy véltem, képtelenek a megújulásra. Aztán amikor pár hete megérkezett a Killing Joke Lord Of Chaos című friss EP-je, rádöbbentem, hogy velük szemben sohasem ragadtattam magam ilyen kijelentésekre, pedig lényegében ugyanazt csinálják úgy három évtizede, de a klasszikus felállás újjáalakulása óta meg pláne. Már ha eltekintünk Jaz Coleman klasszikus zenei kísérleteitől. Meg a különböző itt-ott elpotyogtatott remixektől. Nos, azt hiszem, sikerült már az iromány elején belenavigálnom magam egy „Mit adtak nekünk a rómaiak?!” jellegű zsákutcába. Bejövök még egyszer.
Szóval mióta újra az eredeti négyes dolgozik együtt, a Killing Joke az egyik legstabilabb zenekarrá vált a komplett rock / metal színtéren. Ha a körülmények engedik, rendszeresen és sokat turnéznak, pár évente menetrendszerűen érkeznek az újabb, gyakorlatilag ugyanolyan magas színvonalat képviselő albumok – személy szerint maximum annak alapján tudnék rangsort felállítani az Absolute Dissent, az MMXII és a Pylon között, hogy épp milyen lábbal keltem aznap. És ugyan a legutóbbi anyag már hat éve jelent meg, a most kihozott két új dalt és két remixet tartalmazó EP talán annak a jele, hogy a nem túl távoli jövőben ismét számíthatunk egy teljes albumra, bár ez egyelőre csak feltételezés részemről.
A Lord Of Chaos mindenesetre kitűnő előjele bárminek, hiszen a két friss szerzemény, bár forradalmi újdonságokat nem tartalmaz, annyira jellegzetes Killing Joke, hogy az egyszeri műélvezőnek esze ágában sincs ezt számonkérni. A címadó két versszak plusz refrénben felvázolja az emberiség végóráit, nyilván inspiráció akad manapság nem kevés, a Total meg, talán a jellegzetesen effektezett nyitó gitárriff miatt kicsit a Pandemonium / Democracy albumok korszakát idézi, de ez egyáltalán nem hátrány, jó lemezek azok is.
Mindezen felül kapunk két remixet a Big Buzz (Motorcade Mix), illetve a Delete In Dub (Youth’s Disco 45 Dystopian Dub) képében, melyek az előző album dalait forgatják ki a négy sarkukból, az első inkább indusztriális, a másik, címéből kitalálhatóan nettó dub irányban. Utóbbit – mondjuk kórusban együtt, már sokszor hallhattátok! – egy jobb világban simán el tudnám képzelni bármelyik nyári fesztivál partysátrában némi bélyegnyalogatás után, ha járnék még ilyen helyekre, meg postai alkalmazott lennék.
Konklúzió nincs, az ember egy idő után leszokik a nagy tanulságokról. Jó, hogy ezek a hatvan feletti arcok még mindig úgy érzik, van mit mondaniuk zeneileg és szavak szintjén is. Ha lesz lemez hamarosan, annak örülök, ezzel a négy számmal pont ki lehet húzni addig, ha valaki már nagyon unná a régebbieket, bár igazából nehezen tudom elképzelni, hogy van ilyen személy a zenekart ismerők között.
Értékelés: 4,5/5
